News here
hirdetés

TUDOMÁNY

Napokig életben maradhatnak veszélyes vírusok az édesvízben, mikroműanyagokhoz tapadva

Három napig is fertőzőek lehetnek, ez pedig elég hosszú idő ahhoz, hogy a szennyvíztisztítókból a természetes vízterületekre, strandokra jussanak.

Link másolása

hirdetés

Akár három napig is fertőzőképesek maradhatnak édesvízben olyan hasmenést és gyomorpanaszokat okozó vírusok, mint például a rotavírus. A Stirlingi Egyetem kutatói ugyanis megfigyelték, hogy ezek a vírusok a vízben található, öt milliméternél kisebb mikroműanyagokhoz tapadva túlélnek a vízben és továbbra is fertőzhetnek – írja a Guardian.

Míg a korábbi kutatásokat steril körülmények között végezték, most azt vizsgálták, hogyan viselkednek a vírusok a környezetben. A szokásos laboratóriumi módszerekkel állapították meg, hogy a vízben lévő mikroműanyagokra támaszkodva három napig is életképesek lehetnek és fertőzőek is maradnak. Ez elég hosszú idő ahhoz, hogy a szennyvíztisztítókból a természetes vizekbe, strandokra jussanak.

Ugyanis a mikroműanyagokat nem tudják megszűrni a szennyvíztisztítók, így azokkal együtt a vírusok is továbbmehetnek a természetes vizekbe. Az apró műanyag részecskéket simán lenyelhetjük a vízzel együtt úgy, hogy talán észre sem vesszük. Ahhoz pedig nem kell sok vírusrészecske, hogy megbetegedjünk.

Bár a tudósok még nem tudják pontosan, hogy milyen hatással vannak a mikroműanyagok az egészségünkre, azt megállapították, hogy ha ezeket a részecskéket kórokozók lepik el, az jelentős egészségügyi kockázatot jelenthet. A kutatók kétféle vírust teszteltek: az úgynevezett lipidburokkal rendelkezőket, mint pl. az influenzavírust és az ilyen burok nélküli, úgynevezett enterális vírusokat, például a rotavírust és a norovírust.

Azt találták, hogy míg a lipidburokkal rendelkezőknél a burok gyorsan feloldódott a vízben, a vírus pedig elpusztult, a burok nélküliek hozzátapadtak a mikroműanyagokhoz és ennek köszönhetően életben maradtak. A kutatók rámutattak, hogy a vírusok a környezet természetes felületein is megragadhatnak, de a mikroműanyagokon tovább kitartanak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
TUDOMÁNY
A Rovatból
hirdetés
Eddig ismeretlen, vérfagyasztó kinézetű cápára bukkantak
A képek alapján a kutatók is eltérő véleményen vannak arról, milyen cápafaj látható a képen.

Link másolása

hirdetés

Egy ausztrál horgász egy eddig sosem látott cápafaj példányára bukkanhatott. A nagy szemű, és rendkívül ijesztő, kiálló fehér szájú, illetve fogú cápát élettelenül húzták ki a tengerből az ausztrál partoknál – írja az Independent.

A sydney-i horgász, Trapman Bermagui értetlenül áll a fogás előtt. A fotó nagy port kavart az interneten és tömegek próbálták megállapítani, milyen fajtájú cápa lehet a képen.

Dean Grubbs, a Floridai Állami Egyetem Parti és Tengeri Laboratóriumának kutatási igazgatóhelyettese is megvizsgálta a képeket, aki szerint az állat latin neve Centroscymnus owstoni.

Grubbs elmondása szerint a mélytengeri kutatásai során elég sok ilyen állattal találkozott már a Mexikói-öbölben és a Bahamákon. Mint írta, általában 740 és 1160 méter közötti mélységben találhatók meg ezek az állatok a mostani, 650 méter mélységről érkező bejelentésekkel szemben.

A kutató szerint a hal az alvócápák családjába tartozik, ugyanabba a családba, mint a grönlandi cápa – ennél azonban sokkal kisebb.

Christopher Lowe, a Kaliforniai Állami Egyetem professzora viszont cáfolja a floridai kollégájának véleményét, szerinte inkább egy Búvárcápa (Kitefin shark) van a képen, amely az Ausztrália melletti vizekben ismert. Azt sem zárta ki, hogy a Dalatias lata, vagy egy másik, ismeretlen fajta látható a képen, mivel folyamatosan fedeznek fel újabb és újabb mélytengeri cápákat, amelyek igencsak hasonlítanak egymásra.

hirdetés

A Dalatias lata egyébként a mély vizeket kedveli, a tengerfenék közelében, akár 1800 méteres mélységben is megtalálhatók az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceánban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
TUDOMÁNY
A herpesz vírus az előrehaladott rákot is legyűrheti egy új kutatás szerint
Volt olyan páciens, akinek a rékbetegsége teljesen eltűnt, míg másoknál a daganatok kezdtek zsugorodni.

Link másolása

hirdetés

Az orovosok által használt új gyógyszer alapja a legyengített herpeszvírus egy fajtája volt, a herpes simplex, melyet úgy módosítottak, hogy elpusztítsa a daganatokat. Az emberken végzett kísérleteket követően a szakértők szerint bár nagyobb és hosszab tesztekre lesz szükség, azt már most leszűrték, hogy az injekció formájában beadott új gyógyszer több előrehaladott állapotban lévő rákos beteg esetében mentőövet jelenthet.

A kísérletben részt vevő 39 éves Krzysztof Wojkowskinál 2017-ben diagnosztizáltak nyálmirigyrákot. Az orvosai akkor azt mondták neki, hogy nem tudnak már mit tenni, mivel ritka és rosszindulatú daganatról van szó. A rövid ideig, öt héten keresztül, kéthetente beadott vírusinjekciót követően azonban teljesen felépült a féri, aki immár két éve tünetmentes.

A brit kutatók elmondták, a kezelésük során közvetlenül a daganatba adják az injekciót, ami így kétféleképpen támadja meg a rákot: a vírus behatol a rákos sejtekbe, amit szétrobbant, közben pedig aktiválja az immunrendszert.

Mintegy 40 beteget vetettek alá a kezelésnek a vizsgálat részeként, akik közül néhányan csak az RP2 nevű vírusinjekciót, míg mások egyéb rákgyógyszert – nivolumabot – is kaptak a vírus mellé.

A Párizsban rendezett orvosi konferencián bemutatott eredmények igen biztatónak mondhatók:

hirdetés
  • kilenc, csak RP2-t kapó beteg közül három, köztük Krzysztof daganata is csökkent,
  • a kombinált kezelésben részesült 30 alanyból hét szintén javulást mutatott,
  • míg a mellékhatások, mint például a fáradtság többnyire elenyésző volt.

Kevin Harrington professzor, a kutatás vezetője a BBC-nek elmondta, hogy a megfigyelt kezelési reakciók "igazán lenyűgözőek" voltak számos előrehaladott rák esetében, mint a nyelőcsőrák vagy a szemrák egy ritka típusa.

A kutatás azért is úttörőnek számít, mert

„a korai stádiumú klinikai vizsgálatok során ritkán látni ilyen jó válaszarányt, mivel elsődleges célja a vizsgálatoknak a kezelés biztonságának tesztelése, amit olyan előrehaladott daganatos betegek bevonásával tesznek, akiknél a jelenlegi kezelések már nem működnek”

– tette hozzá Harrington.

Nem ez az első eset, hogy a tudósok vírust használnak a rák elleni küzdelemben. Az NHS (Országos Egészségügyi Szolgálat) néhány éve jóváhagyta a szintén genetikailag módosított herpesz vírusból készített T-Vec nevű szert, ami az előrehaladott bőrrák kezelésében nyújt segítséget.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
TUDOMÁNY
A Rovatból
hirdetés
Így még soha nem láthattuk a Neptunuszt – új képeket készített a James Webb űrteleszkóp a Naprendszer legtávolabbi bolygójáról
A legutóbbi részletes képeket még a Voyager-2 készítette a Neptunuszról 1989-ben. Most teljesen új arcát mutatta meg a bolygó.

Link másolása

hirdetés

Új fényben és rendkívüli részletességgel mutatta meg a Neptunuszt és halvány gyűrűit a James Webb űrteleszkóp - számolt be róla a Guardian.

Mint írták, 

legutóbb 1989-ben készült hasonló részletességű kép Naprendszerünk legtávolabbi bolygójának gyűrűiről,

amikor az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Voyager-2 űrszondája néhány órán át a jégóriás közelében tartózkodott.

A Hubble űrteleszkóp által készített képeken a Neptunusz a légkörében található metán miatt mélykék színben játszik. Ezzel szemben

a James Webb elsődleges képalkotója, a NIRCam infravörös szűrőjén át a bolygó szürkésfehér színben tündököl, jeges felhők is láthatók a felszínén.

Mark McCaughrean, az Európai Űrügynökség (ESA) illetékese elmondta, hogy a Neptunusz gyűrűi sokkal jobban visszaverik az infravörös sugárzást, így jobban kirajzolódnak a képeken.

hirdetés

A NASA közleménye szerint a képen "érdekes fényesség" látható a Neptunusz teteje körül.

A bolygó dőlésszöge és Nap körüli 164 éves keringési ideje miatt a csillagászoknak még nem sikerült alaposan megvizsgálni annak északi pólusát.

A James Webbnek a Neptunusz tizennégy ismert holdjából hetet sikerült lencsevégre kapnia, köztük a legnagyobbat, a Tritont. A Plútó törpebolygónál is nagyobb Triton a képeken fényesebb a Neptunusznál, mivel jég borítja, amely visszaveri a fényt.

Ez a hold szokatlan módon fordított pályán kering a bolygó körül, ezért a csillagászok szerint

a Triton a Naprendszer szélén található Kuiper-öv része lehetett, amely végül a Neptunusz gravitációs vonzásába került.

Az Európai Űrügynökséggel közösen indított teleszkópot az 1990-es évek közepe óta fejlesztik, végül decemberben juttatták fel az űrbe.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
TUDOMÁNY
Orvosi szupercsapat műtött meg egy kétnapos kisbabát Pécsen
Új műtéti eljárásokat tanítottak meg amerikaiak a Pécsi Tudományegyetemen.

Link másolása

hirdetés

Orvosokból, nővérekből, gyermek-aneszteziológusokból, altató asszisztensekből álló szupercsapat érkezett a közelmúltban Pécsre az Egyesült Államokból, akik új műtéti eljárásokat oktattak az egyetemen - írja a pecsma.hu.

A CTO (kolorektális amerikai munkacsoport) szakemberei bonyolult bélrendszeri fejlődési rendellenességgel született gyermekeket műtöttek, egyúttal az itteni orvosokat is kiképezték a speciális eljárásra, amit ittlétük alatt élő közvetítés segítségével tettek elérhetővé.

Összesen kilenc bemutató műtétet tartottak, melyekre a környező országokból is érkeztek gyermeksebészek és gyermekgyógyászati asszisztensek.

A legkisebb páciens egy kétnapos kisbaba volt.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: