KULT
A Rovatból

Még a Trónok harca gonoszait is alulmúlják a The Boys hősei

A fiúk egy szatirikus, véres vígjáték, a fekete humor melegágya. A harmadik évad után is csodálatos képregényadaptáció, polgárpukkasztó alapanyagból.

Link másolása

Eric Kripke igazi veterán a sorozatok világában. 2005-ben ő hozta el nekünk az Odaát-ot, majd 2016-ban az Időutazókat, így nem volt meglepő a 2019-es A fiúk hatalmas sikere sem, ami egy zseniális, fekete humorral átitatott

kegyetlen akció-dráma, amely megmutatta a Trónok harcának, hogyan kell egyszerre ízlésesnek és undorítónak lenni.

Itt nem számít, kinek mekkora a szuperereje, vagy mennyire jószívű, pillanatok leforgása alatt felrobbanthatják az agyát, kitéphetik a szívét, vagy rosszabbnál rosszabb dolgok történhetnek vele.

A The Boys egy egy anti-szuperhős sorozat, ami Amazon Prime-ra készült. Az említett kifacsart világban ismerjük meg főszereplőnket, Hughie Campbellt, akinek a barátnőjén konkrétan, szó szerint keresztülfut, átrohan a világ leggyorsabb embere, A-Train (gyakorlatilag ő Flash ebben az univerzumban). Hughie-nak a szeme láttára hullik szét az élete apró molekuláira, elveszít mindent, ami számára fontos volt. Ezt követően Billy Butcher – egy volt kormányzati ügynök, igazi antihős, akinek szintén egy "szuper" ölte meg kedvesét –

beszervezi Hughie-t, hogy segítsen neki elpusztítani ezeket a különleges képességű embereket.

Egy hatalmas és befolyásos cég irányítja a helyi „Justice League”-et. A cég, a Vought maga gyakorlatilag a Disney és a Marvel kombinációja, ők állnak minden gonoszság mögött. Ebben a világban Superman egy Homelander nevű „hős”, aki egy kegyetlen pszichopata jó marketinggel: az emberek imádják, ő pedig istenként tekint magára. Billy Butcherék fő célja Homelander elpusztítása.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire elborult sorozat a The Boys, egyszerűen mindent kiforgat, amire számítanánk. Képzeljük magunk elé a Trónok harca leggonoszabb karakterét, Ramsey Boltont, nos itt minden átlagos szuperhős minimum egy Ramsey Bolton.

Az alkotók az egészet megfűszerezik egy kevés fekete humorral és egy csipet szatírával, és kész is A fiúk.

Az alapanyagul szolgáló képregény fő üzenete az, hogy akinek hatalma van, könnyen rosszra is használhatja, és akiket istenítünk, lehet, hogy nem is hősök. Kiderül, hogy Flash drogos, Aquaman szexuális ragadozó, Superman egy gyilkos pszichopata, Wonder Woman egy alkoholista leszbikus, akit a marketingesek ennek ellentétére kényszerítik, Batman egy néma gyilkológép, a Láthatatlan ember pedig egy perverz kukkoló.

A széria technikailag is nagyon minőségi, a vágás, az effektek, a rendezés is, és csak dicsérni lehet az alkotókat, az Amazon hihetetlen mennyiségű pénzt fektetett a The Boys sikerébe.

A főhősünk, Hughie, aki akár egy átlagos néző is lehetne,

gyerekként imádta a szuperhősöket, most pedig belecsöppent egy számára teljesen idegen és brutális világba, ahol a hősei ellen kell küzdenie.

Őt Jack Quaid – Dennis Quaid fia – alakítja, tökéletesen hozza a szánalmas karaktert, Billy Butchert pedig Karl Urban formálja meg fantasztikusan keményen. Jól működik kettejük között a kémia, Urban hihetetlenül vicces és brutális figurát hoz.

Szintén zseniális Antony Starr Homelandere, aki, ha megjelenik a képernyőn, fogalmunk sincs, mit fog csinálni a következő pillanatban.

Akármikor megölhet egy országra elegendő ártatlan gyermeket és nőt, vagy segíthet megmenteni a világot egy szupergonosz ellen, teljesen kiszámíthatatlan,

és ez még a harmadik évadban is érződik. Nem tudhatjuk mikor fog egy főszereplőn átgyalogolni. De az egész szereplőgárda nagyon jó: Erin Moriarty, Laz Alonso, Karen Fukuhara, mind-mind tökéletes választás volt.

Mitől különleges sorozat A fiúk? Egyszerű:

minőségi szórakozás, de szigorúan felnőtteknek,

elképesztő technikai kivitelben. A vérengzés még sosem volt ennyire gyomorforgató és realisztikus. Ha itt felrobbannak a fejek, akkor ne számítsunk gyors vágásra. Bizony minden apró részletet látni fogunk a nem kívánt testnedvekből. A harmadik évad erre az egészre rátesz még egy lapáttal. A Termesz jelenete (a helyi Hangya), megmutatja, mi is történt volna a Bosszúállókban Thanossal, ha megtörténik a sokunk által már ismert mém, az internet által „megoldásnak” hitt, fenékbe felfutós jelenet, csak éppen itt nemi szervvel, és nem fenékkel.

Olyan mennyiségű művér fogyott el a harmadik évad forgatásán, hogy a szezon felénél új adagot kellett rendelniük,

mert elhasználták a teljes szezonra tervezett mennyiséget. Az új évad mozgatórugója egy fegyver megtalálása, amivel le lehet győzni a halhatatlannak hitt Homelander-t.

Az évad egyik nagy ígérete Soldier Boy, akit az Odaátból ismert Jensen Ackles alakít, de eddig nem nagyon mutatta meg, miért is lesz ő fontos karakter a történetünkben. De az biztos, hogy ez a sorozat azt fogja folytatni, amihez ért: egy

kegyetlen jó, szórakoztató, morbid kis móka, különösen a képregényrajongóknak,

akik minden apró utalást érteni fognak. Érdemes adni egy esélyt a The Boysnak, mert megérdemli. A sorozat megtekinthető az Amazon Prime Video kínálatában magyar felirattal és szinkronnal – bár mindenképpen az eredeti hangot ajánlom, Karl Urban eredeti akcentusa páratlan.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: