TUDOMÁNY
A Rovatból

Legóból gyárt műkarokat egy testi fogyatékossággal született férfi

Világéletében szeretett legóval játszani, mára a célja, hogy másoknak is segíthessen a megfizethető, mégis strapabíró robotkarokkal.

Link másolása

David Aguliar (művésznevén: Hand Solo) fiatal mérnök, aki annak ellenére vitte sokra szakmájában, hogy fogyatékkal született. Már csecsemőkorában lengyel-szindromát (a magyarban is gyakran: Poland-szindrómát) diagnosztizáltak nála. Egy általában féloldalasan jelentkező mellkasfejlődési rendellenességet, ami miatt jobb karja is csak csökevényesen nőtt ki. (Egy hasonló betegséggel élő nőről EBBEN a cikkünkben írtunk.)

„Bántottak az iskolában. Azt mondták, anyám hibája, hogy ilyen lettem. De előfordult az is, hogy felém dobtak egy labdát azzal, hogy kapjam el a jobb kezemmel”

– meséli betegségéből adódó gyerekkori traumáit az andorrai születésű David. Testi hátránya ellenére a gyerekek átlagos életét igyekezte élni, és csökevényes karja ellenére egyik kedvenc tevékenysége a legózás volt.

„Ötéves koromban kaptam az első készletemet. A szüleim rájöttek, hogy ez nagyszerű módja a kézügyességem fejlesztésének. Én pedig csak játszottam, repülőket és autókat építettem. Még egy gitárt is összeraktam” – meséli.

Az önfeledt legózás aztán komolyabb irányt vett: Aguliar már 9 éves korában kezdetleges karprotézist épített. Első ilyen jellegű szerkezete egy egyszerű doboz volt, amibe bele tudta tenni csonka karját. Néhány évre úgy tűnt, "kinőtt" a legózásból, de hamarosan újra a régi szenvedély felé fordult,

17 évesen pedig elkészített egy olyan protézist, amiben már ujjak, motor és nyomásérzékelő volt, és aminek könyökcsuklója segítségével már kisebb tárgyakat is fel tudott venni.

David Aguilar 'Hand Solo'

David egyébként azt mondja, mielőtt megépítette első kezdetleges műkarját, családjával már eldöntötték, hogy nem fog protézist használni. Elmondása szerint túl drága lett volna, és a társadalombiztosítás sem fedezte. Végsősoron pedig úgy gondolta, anélkül is jól elboldogul.

„Azóta több új verziót készítettem. A legújabb modellem, az MK-V az eddigi legfejlettebb és legkényelmesebb. Vezérlőegységgel rendelkezik, amely képes parancsokat küldeni és fogadni a karon lévő érzékelőktől a motorokhoz, izomszerűen összehúzódó kábelekkel” – írja a fiatal mérnök, aki azóta közösségi oldalain is előszeretettel mutatja be tanulmányát. Mint mondja, sokan szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy a karok bírják-e a terhelést, de kiderült, jobban, mint gondolta volna.

„Kíváncsi voltam, mennyire strapabíróak a karok, ezért az egyikkel elkezdtem ütni a falat. Végül sikerült eltörnöm – a falat”

– meséli meggyőző történetét.

Mint kiderült, David odavan a tudományos-fantasztikus és a szuperhős mozikért is, ezért is lett a közösségi médiában használt neve a Han Solóhoz hasonló Hand Solo. Találmányait pedig MK-nak, Vasember híres ruházata után nevezte el. Róla és édesapjáról dokumentumfilm is készült, nemrég pedig befejezte az önéletrajzát is.

Fő célja azonban, hogy a drága és nem mindig támogatott protézisok helyett az embereknek megfizethető, mégis minőségi és tartós műkarokat gyárthasson.

(The Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Óriási lyukat fúr egy sivatagban Kína, hogy kiderítse, mi van a Föld mélyén
Nemcsak tudományos célja vannak a kínai szupermély fúrásnak. Hszi Csin-ping új természeti erőforrások felkutatását szorgalmazza.

Link másolása

Elkezdte a világ egyik legmélyebb fúrólyukának fúrását Kína, írja a The Guardian. A tervek szerint a munkálatok 457 napig tartanak majd, ezalatt több, mint 11 ezer méter, vagyis 11 kilométer mélyre jutnak a tudósok. AZ ázsiai ország célja, hogy tanulmányozzák a bolygó mélyen a felszín alatt fekvő területeit, valamint a Föld szerkezetét. Egyúttal új természeti erőforrások után is kutatnak.

A kínai állami hírügynökség szerint a munkálatok múlt kedden indultak a Tarim-medence egyik sivatagjában, Kína északnyugati részén, az ásványi kincsekben és olajban gazdag Hszincsiangban. A tervezett 11 100 méteres mélységgel a keskeny akna több mint tíz kontinentális rétegen hatol át, és eléri a Kréta földtörténeti korszak 145 millió éves kőzetrétegeit is.

A több mint 2000 tonna súlyú berendezést úgy tervezték, hogy ellenálljon a 200 Celsius-fokos földalatti hőmérsékletnek és a légköri nyomás 1300-szorosának. A mélyen a felszín alatt uralkodó szélsőséges körülmények mellett a Tarim-medence – Kína legforróbb és legszárazabb sivataga – kihívásai is nehezítik a tudósok munkáját.

A kínai elnök 2021-ben sürgette az ország vezető tudósait, hogy törjenek át új határokat a különböző területeken, beleértve a Föld mélyének kutatását is. Hszi Csin-ping külön hangsúlyozta a hazai energiaellátás fellendítésének szükségességét, arra ösztönözve a kínai energiaipari óriásokat, hogy keressenek új természeti erőforrásokat.

A világ eddigi legmélyebb szupermély fúrását a Kola-félszigeten hajtották végre. Az északnyugat-oroszországi területen 12 262 méter mélyre jutottak le két évtized alatt a szovjetek 1989-ig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Rejtély: miért mosnak cipős emberi lábakat partra a hullámok a Salish-tengernél?
Kiben ne hűlne meg a vér, ha a vízparton sétálva talál egy cipőt, abban pedig egy levágott lábat? A Salish-tenger mentén pontosan ez történt, ráadásul nem is csak egyszer.

Link másolása

A Salish-tenger Kanada nyugati része és Washington állam között fekszik, sokan keresik fel gyönyörű tengerpartját.

A parton barangolók először 2007 augusztusában fedeztek fel egy kék-fehér futócipőt, benne egy lábbal Brit Columbiában. Hat nappal később pedig egy másikat, egy fekete-fehér Reebokot, amiből ugyancsak egy oszlásnak indult emberi láb kandikált ki. Mindkét cipő 46-os volt, és mindkét láb jobbos, vagyis biztos, hogy nem egy emberhez tartoztak.

„Ilyen rövid idő alatt kettőt találni elég gyanús. Arra, hogy egy levágott lábat találunk egy a millióhoz az esély, de ha kettőt találunk, az már az őrület kategória. Már hallottam két ballábas táncosokról, de azért mégis” – mondta annak idején Garry Cox a kanadai rendőrségtől a Vancouver Sun című lapnak.

Pedig ez még nem a vége volt. A kettőn kívül még 19-et, vagyis összesen 21 emberi lábat találtak a Salish-tenger partján, a már említett Brit Columbia tartományban és délebbre, Seattle közelében a következő 12 évben. Majdnem minden végtagon sportcipő volt egyet kivéve, amit túrabakancsban találtak. A cipőknek saját Wikipédia oldaluk lett, aztán valakik azzal kezdtek szórakozni, hogy csirkecsontokkal tömtek ki cipőket, és szétszórták őket a kanadai tengerpart mentén.

Sorozatgyilkos és látó

Ahogy egyre több cipős lábat mosott partra a víz, egyre több teória kerekedett akörül, hogy honnan származhatnak ezek a testrészek. Felvetődött, hogy sorozatgyilkos garázdálkodik, akinek ellenérzései vannak a lábakkal szemben.

„Nagyon érdekes tippeket kaptunk. Van, amelyik sorozatgyilkosról szól, vagy egy bevándorlókkal teli konténerről az óceán fenekén, na meg persze földönkívüliekről. Időről időre látók is jelentkeztek, hogy felajánlják szolgálataikat” – mondta Laura Yazedjian brit-columbiai törvényszéki antropológus.

A levágott lábak rejtélyének megoldása végül három, sokkal inkább racionális megoldáson alapult: DNS-vizsgálaton, a tengerbe került holttestek sorsának nyomon követésén, és a cipőgyártás változásainak megfigyelésén.

A nyomozás abból indult ki, hogy kikhez tartozhattak egykor ezek a lábak. DNS-vizsgálat segítségével sok ilyen lábhoz nevet tudtak rendelni, és kiderült, hogy számos közülük eltűnt emberekhez tartozott, az egyik például egy 1987 óta felszívódott halászhoz. Sok esetben világossá vált, hogy ezek az eltűnt emberek öngyilkosság vagy baleset következtében haltak meg. Például volt köztük egy nő, aki leugrott egy hídról. Semmiféle gyanús dolgot nem találtak egyikük halála körül sem.

@dr.karanr The feet #UnfoldChallenge #schoolwithdrkaran #learnontiktok #storytime ♬ Runaway by Kanye Piano - Henry Cantu

A cipőgyártás sajátosságai

A tengerbe került holttestek nem csupán elrothadnak, hanem dögevő lények is szétkapkodják őket. Ezek a vízfenéken táplálkozó állatok jobban kedvelik a puhább szöveteket tartalmazó testrészeket, például a bokát. A Simon Fraser Egyetem 2007-es, a kanadai rendőrség kérésére végzett kutatása megállapította, hogy azokban a vizekben, ahol a lábak nagy része előbukkant, az ott élő mélytengeri halak és rákfélék négy napon belül csontvázzá csupaszítanak egy emberi holttestet.

A test maradványai ugyan a tengerfenéken maradnak, a láb azonban a felszínre kerül, legalábbis olyankor, ha újgenerációs edzőcipő van rajta. Ezek ugyanis könnyebb szivacsot tartalmaznak, mint a kétezres évek előtti típusok, és gyakran van bennük légbuborékos betét.

Persze, felmerül a kérdés, hogy miért nincsenek tele a tengerpartok hasonló cipős lábakkal. Erre a terület fekvése és az uralkodó szélirány adhat magyarázatot.

A Salish-tenger szokatlanul nagy kiterjedésű szárazföldi víztömeg, ami szinte csapdaként funkcionál. Az uralkodó szélirány pedig nyugatias, vagyis inkább az óceánból kerülnek bele dolgok, és nem fordítva. Ha pedig egyszer bekerülnek a „kelepcébe”, nem marad más hátra, mint hogy partra mossa őket a víz.

(Forrás: National Geographic, Big Think, ATI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
Titkolják a turisták elől a Föld legöregebb, több ezer éves fáinak pontos helyét
Van, amelyik már a gízai nagy piramis építése idején is élt és virult. A simatűjű szálkásfenyők viszik a prímet, de a ciprus sem vall szégyent.

Link másolása

A világ legöregebb fái már akkor nőttek, amikor a gízai nagy piramist építették, és több ezer évesek voltak Julius Caesar hatalomra jutásakor.

Egy fa korának pontos meghatározásához a tudósok mintát vesznek a törzséből, és megszámlálják a rajta lévő évgyűrűket. A módszer neve dendrokronológia, és abszolút dátumozást tesz lehetővé, egy év pontossággal.

Van, hogy egy fa korát csak azután határozzák meg, ha már elpusztult. Lehetséges azonban keskeny mintát is venni egy speciális eszközzel az élő fa törzséből, anélkül, hogy károsodna.

A Földön 3 trillió fa található. Közülük ez a négy a legidősebb.

Prométheusz

A simatűjű szálkásfenyő (másnéven szálkástobozú fenyő) majdnem ötezer boldog évet élt Nevadában, mielőtt 1964-ben kivágták. A mai napig a világon létező legöregebb faként tartján számon.

Donald R. Currey földrajztudós 4862 évgyűrűt számolt meg rajta, de becslése szerint több mint 4900 éves lehetett. Az általa vizsgált minta nem a fa legaljáról származott, ezért bizton állítható, hogy lejjebb több gyűrű volt rajta.

Hogy mi okozta a fa vesztét, arról eltérő történetek keringenek. A legnépszerűbb az, hogy Currey mintavételi szerszáma beszorult a fába, mások szerint meg azért vágta ki, hogy pontosabban megszámlálhassa rajta az évgyűrűket. A fa egy darabkáját ma is meg lehet nézni a nevadai Great Basin nemzeti parkban.

Így néz ki egy simatűjű szálkásfenyő, ami nem titkos Fotó: Pixabay

Matuzsálem

1957-től ez a fa tartja a világ legöregebb élő fájának büszke címét: legalább 4600 éves. Ugyancsak simatűjű szálkásfenyő, akárcsak Prométheusz – ezek a fajták hosszan élnek, különösen azon a környéken. Edmund Schulman, az Arizonai Egyetem kutatója bukkant rá, miután számtalan hasonló fa életkorát megvizsgálta arrafelé.

Hogy megvédjék a turistáktól, az amerikai hatóságok hosszú ideje titokban tartják Matuzsálem pontos helyét, és fényképet sem tesznek közzé róla,

vagyis nem lehet tudni, hogy hogy néz ki. Valahol a 7 kilométeres, róla elnevezett gyalogösvény mentén van Kaliforniában, az Inyo nevű erdőben.

Rejtélyes fa

A 2010-es években kelt szárnyra az a mendemonda, hogy Schulman és csapata véletlenül egy Matzsálemnél idősebb fából is vett törzsmintát. 2013-as halála előtt Schulman egyik kutatótársa, Tom Harlan azt állította, hogy a laboratóriumukban volt egy minta, amelyet egy legalább 4800 éves szálkásfenyőből vettek. Később azt mondták róla, hogy csak részleges minta, és annak alapján idősebb lehet Matuzsálemnél, de fiatalabb Prométheusznál. Ez a fa is egy titkolt helyen van, valahol a White Mountains-ban.

Alerce Milenario

A Gran Abuelónak, vagyis dédnagypapának is becézett fa Chilében, az Alerce Costero Nemzeti Parkban él, és tavaly, amikor számítógépes modellezéssel megállapították róla, hogy 5484 éves, az újságok címlapjára került.

A patagóniai ciprus törzse több mint négyméteres, ezért a kutatók csak részleges mintát tudtak venni belőle.

Ezen 2400 gyűrűt számláltak meg, és ennek alapján állapította meg a korát a számítógép.

Ezt a fajta modellezést azonban a tudományos közösség nem fogadja el egyhangúan, de az biztos, hogy pusztán a törzs mérete alapján a Föld egyik legidősebb fájáról van szó.

Ennek a fának a helye nem titok, a turisták szabadon sétálhatnak a gyökérrendszere körül.

(Forrás: Live Science)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
Sasszemed van? Ezzel a fejtörővel bizonyíthatod!
Pofonegyszerű a feladvány, mégis keveseknek sikerül teljesíteni. Te megtalálod 7 másodperc alatt a kakukktojást a számok tengerében?

Link másolása

Ha a hét másodperces időkorláton belül megtalálod a 725-ös számot a sok 775-ös között, akkor elmondhatod magadról, hogy a látásod hatékonyabb, mint a legtöbb embertársadé.

Sokan szívesen alkalmaznak különféle agytornákat és fejtörőket az IQ és a kreatív gondolkodás felméréséhez. Egy új és gyorsan népszerűvé vált trükkös rejtvény próbára teszi az ember látásának hatékonyságát, ugyanis csak az tudja kiszúrni a rejtett számot adott időn belül, akinek olyan a szeme, mint a sasnak – írja a Mirror.

Egyszerű feladatnak tűnik megtalálni a 725-ös számot a sok 775-ös között. Ám gyorsan rájössz majd, hogy nem is olyan könnyű észrevenni a kakukktojást a képen.

Ne keseredj el, ha nem tudtad kiszúrni a 725-ös számot 7 másodperc alatt, a többségnek nem sikerül. Most megmutatjuk, hol találod:


Link másolása
KÖVESS MINKET: