HÍREK
A Rovatból

Kásler: az egészségügy bírni fogja a ránehezedő nyomást

Az emberi erőforrások minisztere higgadságra és mértékletességre int, bár meggyőződése, hogy közös erővel legyőzhető a vírus. Azt azért elismeri, hogy nem tudja, mi vár még ránk.


"A magyar egészségügy bírni fogja a ránehezedő történelmi nyomást. A politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek" – írta Kásler Miklós szombat délelőtti Facebook-bejegyzésében.

Log into Facebook

null

"Ebben az évben már másodjára kényszerülünk visszahúzódni szűkebb pátriánkba az egészségünk védelmében, ezt annak reményében tesszük, hogy kellően lelassíthatjuk a koronavírus terjedését a megfelelő vakcina elérhetővé válásáig."

Kásler azt is írta, hogy a hangsúly a garantáltan biztonságos és hatékony oltóanyagon van. Több ország számos gyártója jelentett be kecsegtető eredményeket, de a miniszter szerint fontos leszögezni a tényeket:

"Az új típusú koronavírus felbukkanása óta már többszörösen felül kellett vizsgálni a típusos tünetek, az alkalmazandó terápiák és medicinák listáját és jelenleg még egyetlen kifejlesztett vakcina esetében sem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy szövődmények nélkül képes bármilyen védettséget biztosítani."

"Mindannyiunk közös érdekében higgadtságra és mértéktartásra intek valamennyi véleményformálót, ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy bár pontosan nem tudhatjuk, mi vár még ránk, de az biztos, hogy a végén, közös erővel, győzni fogunk"– zárta a bejegyzését Kásler Miklós.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bánki Erik a Fidesz vereségéről: Kommunista módszerekkel vezették meg a fiatalokat
A visszavonuló politikus, egy hosszú Facebook-bejegyzésben elemezte a választási vereség okait. Szerinte a 16 év alatt elkényelmesedett párt rossz kampányt folytatott.


A Fidesz „elkényelmesedett”, a fiatalokat pedig „könnyebb megvezetni a kommunista módszerekkel” – ezzel magyarázza a választási vereséget Bánki Erik, aki vasárnap bejelentette: nem veszi fel parlamenti mandátumát és visszalép a „frontpolitikától”. A fideszes politikus a pártvezetés közeléből adott részletes elemzést a 16 év után elvesztett választás okairól.

Néhány órával az után, hogy a Pécs Aktuálnak megerősítette a visszavonulásáról szóló információt, Bánki egy hosszú Facebook-bejegyzésben fejtette ki gondolatait. Értékelése szerint a pártban az évek során elmaradtak a lényegi egyeztetések.

„16 év kormányzás közben kicsit elkényelmesedtünk, kicsit természetessé vált számunkra, hogy minden választást megnyerünk. Így éppen a legfontosabb dolgok maradtak el: azok a belső viták és egyeztetések, amelyek előre viszik egy politikai közösség munkáját” – írta.

Úgy látja, a terepről, az emberektől érkező információk csatornái „beszűkültek, sőt több esetben sajnos el is dugultak”, ezért a fontos jelzések nem jutottak el a döntéshozókhoz. „Ennek tudom be azt, hogy rossz kampánystratégia mentén, rossz üzenetekkel próbáltuk elérni az embereket, és meggyőzni a támogatóinkat arról, hogy ránk szavazzanak” – tette hozzá.

Bánki a vereség okait generációs különbségekkel is magyarázta. Úgy látja, felnőtt egy új nemzedék, amely számára a Fidesz-kormányzás adottság volt, ezért természetes, hogy kíváncsiak lettek valami újra, miközben nincs viszonyítási alapjuk az ígéretek realitásáról.

A politikus ezután a Tisza Pártra utalva úgy fogalmazott, hogy az idősebbekkel ellentétben a fiatalabbakat könnyebb megtéveszteni, mert nincsenek személyes tapasztalataik a kommunizmusról.

„Az 50 év alatti választóknak azonban nincsenek ilyen tapasztalataik. Őket sokkal könnyebb megvezetni ezzel az ideológiával, azzal, hogy minden rossz volt korábban, mindenki bűnös, aki részese volt annak a rendszernek, és majd ezután minden jó lesz. Nem racionális, pusztán ideológiai alapon.”

Bánki bejelentése egy nappal az után érkezett, hogy Orbán Viktor is közölte, nem veszi fel listás mandátumát, hogy a „nemzeti oldal újjászervezésére” koncentrálhasson. A Fidesz mellett a KDNP több meghatározó politikusa, köztük Semjén Zsolt, Latorcai János és Soltész Miklós sem ül be az új Országgyűlésbe.

Bánki a jövőjével kapcsolatban azt írta, a vereségből tanulni kell. „Nagy vereséget szenvedtünk, de a vereség nem volt megsemmisítő” – értékelte a helyzetet. Úgy érzi, 56 évesen eljött a váltás ideje, és teret kell adni a fiatalabb, bizonyítani akaró politikusoknak, ő pedig a háttérből segíti majd a Fidesz megerősödését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Lövöldözés Trump gálavacsoráján: Orbán Viktor az elsők között üzent
Donald Trump kimenekítése után európai vezetők sora ítélte el a politikai erőszakot, köztük a magyar miniszterelnök is. Orbán Viktor az X-en üzent, hangsúlyozva, hogy a politikában nincs helye az erőszaknak.


Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, lövöldözés zavarta meg szombat este a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráját Washingtonban. Az incidens miatt a Secret Service ügynökei sietve kimenekítették Donald Trump amerikai elnököt és feleségét, Melaniát. A gyanúsítottat, a 31 éves kaliforniai Cole Tomas Allent a helyszínen őrizetbe vették, az ügyre pedig európai vezetők sora, köztük Orbán Viktor is gyorsan reagált.

Az incidens a Washington Hilton szállodában történt, ahol egy titkosszolgálati tisztet lövés ért a golyóálló mellényén, őt kórházban ápolják – írja a Telex. Az előzetes vizsgálatok szerint a gyanúsított egy kézifegyvert, egy puskát és több kést is magánál tartott.

A férfi, aki egyébként mesterdiplomás tanár és amatőr videójáték-fejlesztő, vélhetően magányos elkövetőként cselekedett.

A hírre európai politikusok egységesen elítélték az erőszakot. Keir Starmer brit miniszterelnököt megdöbbentették a történtek.

„A demokratikus intézmények vagy a sajtószabadság elleni bármilyen támadást a lehető leghatározottabban el kell ítélni” – írta közösségi oldalán.

Az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni teljes szolidaritását fejezte ki Trump és a többi résztvevő felé.

„Politikai gyűlöletnek nincs helye demokráciáinkban. Nem engedjük, hogy a fanatizmus megmérgezze a szabad vita és az információ terét” – fogalmazott posztjában.

Emmanuel Macron francia elnök szintén elfogadhatatlannak nevezte a támadást, és hangsúlyozta: „Teljes mértékben támogatom Donald Trumpot.” Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is azt emelte ki, hogy „az erőszaknak soha nincs helye a politikában”.

Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök vasárnap délelőtt az X-en reagált. „Gondolataink és imáink vele és Melaniával vannak. A politikában nincs helye az erőszaknak!” – írta.

Az esetnek azonnali diplomáciai következményei is lettek. A brit kormány szerint a király amerikai állami látogatásának biztonságát felülvizsgálják, és a brit és amerikai szolgálatok szorosan együttműködnek.

Nem ez az első alkalom, hogy Donald Trump biztonsága veszélybe került. Két éve nyáron egy pennsylvaniai kampánygyűlésen történt ellene merényletkísérlet, amely után a biztonsági hiányosságok miatt lemondott az elnöki titkosszolgálat igazgatója.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kapitány István elárulta, mire építené a TISZA-kormány a magyar gazdaságot
A TISZA Párt leendő minisztere a Szellemi Tulajdon Világnapján vázolta pártja gazdasági vízióját. Posztja szerint a tudásra, a kreativitásra és a versenyképes ötletekre kell építeni a fenntartható sikert.


Kapitány István, a TISZA Párt leendő gazdasági és energetikai miniszterjelöltje a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából tett közzé bejegyzést vasárnap. Posztjában azt írja, „Ma van a Szellemi Tulajdon Világnapja – annak az értéknek az ünnepe, amely a gazdaság egyik legerősebb motorja.” A politikus szerint az ötletek, a találmányok és a kreatív alkotások oltalmazása egyszerre szolgálja az alkotók és az ország érdekét is, mivel ez a jövő alapját képezi.

Kifejtette továbbá: „Ahol a tudás és az innováció biztonságban van, ott bátrabban születnek új megoldások, versenyképesebb vállalkozások és magasabb hozzáadott értékű munkahelyek.”

Azt is hangsúlyozta, hogy a szellemi tulajdon megbecsülése elengedhetetlen a fejlődéshez.

„A szellemi tulajdon tisztelete erősíti a befektetői bizalmat, gyorsítja a technológiai fejlődést, és hozzájárul ahhoz, hogy hazánk ne csak követője, hanem alakítója legyen a globális gazdasági folyamatoknak” – állítja bejegyzésében.

Kapitány István szerint a TISZA-kormány az innovációra és a tudásra építené a gazdaságot. Mint írja, „Magyarország gazdaságát a TISZA-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszútávú és fenntartható siker titka.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A tiszás Tárkányi Zsolt nekiment az egyik leggazdagabb magyar tervének, aki szállodát építene a debreceni Nagyerdőbe
A debreceni közgyűlés csütörtökön tárgyalja azt a tanulmánytervet, amely egy 39 szobás szálloda építését tenné lehetővé a Pálma étterem helyén. A javaslat a beépítettség megduplázását és az épületmagasság jelentős növelését is tartalmazza.


A debreceni Nagyerdő kapujába tervezett 39 szobás hotel és új Pálma-étterem ügyében csütörtökön a közgyűlés dönt az első lépésről: elfogadja-e azt a telepítési tanulmánytervet, amely a beépíthetőség, a magasság és a zöldfelület szabályait is alapjaiban írná át. Mindeközben az ellenzék a javaslat azonnali levételét és városi párbeszédet követel.

A beruházó Aranybika Szálló Kft. a jelenlegi Pálma étterem telkét a szomszédos ingatlannal összevonva egy új saroképületet húzna fel. A tervek szerint az épület földszintjén étterem és kiszolgálóegységek kapnának helyet, fölötte három szinten szobák lennének, a legfelső szinten pedig különterem és tetőterasz épülne – írta a Cívishír.

A beruházáshoz módosítani kellene a helyi építési szabályzatot.

A fejlesztő koncepciója szerint a beépítettség a jelenlegi 25-ről 60 százalékra nőhetne, a megengedett épületmagasság 9,5 méterről 15 méterre emelkedne, a kötelező minimális zöldfelület aránya pedig 50-ről 20 százalékra csökkenne.

A parkolást részben egy 18 férőhelyes mélygarázsban oldanák meg. A közgyűlés elé kerülő, úgynevezett B verzió ennél enyhébb módosításokkal számol, 34-40 százalékos beépítettséget engedélyezne.

A szakmai anyag indoklása szerint a jelenlegi, alacsony Pálma épület nem tudja betölteni a Nagyerdő bejáratánál elvárt „kapuépület” szerepét, egy új, akár 15 méter magas épület viszont karakteres tömegével már alkalmas lenne erre. A dokumentum szerint a hotel és az étterem csak elviselhető mértékű terhelést okozna.

A tulajdonos, Boros József arról beszélt, egyedi épületet szeretne létrehozni. „Újjáépítjük az egész épületet, teljesen új dizájn lenne, de a Pálma név és a Pálma mint söröző marad, fölötte pedig 39 darab szobát alakítunk ki” – nyilatkozta a HAON-nak.

„Remélem, Debrecen egyik ékköve lesz a Nagyerdő kapujában” – tette hozzá.

A terveket a Tisza Párt leendő debreceni országgyűlési képviselője, Tárkányi Zsolt élesen bírálta. Szerinte a városvezetés a debreceniek megkérdezése nélkül készül döntést hozni, és egy vállalkozó profitérdekeit szolgálja ki a közérdekkel szemben.

„Ne épüljön szálloda a Pálma helyén, a Nagyerdő szívében, zöldfelületek kárára! Különösen ne a debreceniek megkérdezése nélkül!” – fogalmazott felhívásában.

Tárkányi a zöldfelület drasztikus csökkentését, a beépítettség növelését és a mélygarázs miatti várhatóan növekvő autóforgalmat is kifogásolja a természetvédelmi területen.

A Pálma éttermet 2024 májusában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal súlyos higiéniai hiányosságok miatt ideiglenesen bezáratta. Az étterem Boros József tulajdonába került, aki felújította és 2024 őszén újranyitotta azt.

Ha a közgyűlés csütörtökön elfogadja a tanulmánytervet, az még nem jelenti a szabályok végleges módosítását vagy az építési engedély kiadását. A döntés csupán az első lépés, amely megnyitja az utat a településrendezési szerződés előkészítése és a további eljárások előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: