prcikk: Karikó Katalin Nobel-díjat kapott - övé lett idén az orvosi-élettani elismerés | szmo.hu
TUDOMÁNY
A Rovatból

Karikó Katalin Nobel-díjat kapott - övé lett idén az orvosi-élettani elismerés

A magyar biokémikus Drew Weissman biokémikussal együtt kapta meg a díjat.


Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

Az illetékes bizottság indoklása szerint Karikó Katalin és Drew Weissman a díjat a nukleozid módosítással kapcsolatos felfedezéseiért kapja, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatásos mRNS-alapú vakcina kifejlesztését.

A kitüntetett 11 millió svéd koronát (368 millió forintnyi összeget) kap. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

A díjazottak úttörő eredményeikkel, amelyek alapvetően megváltoztatták az mRNS és az immunrendszer kölcsönhatásának megértését, hozzájárultak a vakcinák példátlanul gyors fejlesztéséhez a modern kor egyik legsúlyosabb, emberi egészséget fenyegető veszélye idején.

Gunilla Karlsson Hedestam, a Nobel-díjat odaítélő testület tagja kiemelte, hogy a két tudós munkája rendkívül fontos volt az életmentés szempontjából, különösen a világjárvány korai szakaszában.

Az mRNS-vakcinák fejlesztésének lenyűgöző rugalmassága és sebessége megnyitotta az utat az új technológia előtt ahhoz, hogy más fertőző betegségek ellen is alkalmazzák.

A jövőben terápiás fehérjék célba juttatásához és bizonyos ráktípusok kezeléséhez is használható lehet

- mutatnak rá a Nobel-bizottság közleményében.

Thomas Perlmann, a Nobel-bizottság titkára kérdésre válaszolva elmondta, hogy sikerült mindkét díjazottal beszélnie a bejelentés előtt, és mindketten nagyon boldogok voltak az elismerés miatt.

A kitüntetettek 11 millió svéd koronán (368 millió forintnyi összeget) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Karikó Katalin Széchenyi-díjas biokémikus, kutatóbiológus 1955-ben született Szolnokon, a Szegedi Tudományegyetem biológia szakán diplomázott 1978-ban, és ott szerezte meg PhD-jét is. Az MTA ösztöndíjasaként 1985-ig az SZBK Biofizika Intézetének nukleotid kémiai laborjában, majd a philadelphiai Temple Egyetemen és a bethesdai Egészségtudományi Egyetemen kutatott. 1989-ben a Pennsylvaniai Egyetemen kapott állást, ahol 2013-ig tanított és kutatott, majd a BioNTech RNA Pharmaceuticals alelnöke lett. 2021 óta a Szegedi Tudományegyetem kutatóprofesszora és a Pennsylvaniai Egyetem adjunktusa.

Drew Weissman 1959-ben született a Massachusetts állambeli Lexingtonban. A Bostoni Egyetemen diplomázott, és ott is szerezte meg PhD-jét 1987-ben. Kórházi gyakorlatát a Harvard Egyetem egyik oktatókórházában végezte, posztdoktori kutatását a Nemzeti Egészségügyi Intézetben folytatta. 1997-ben alapította meg kutatócsoportját a Pennsylvaniai Egyetemen, ahol jelenleg az RNS-innovációs intézet vezetője.

Karikó Katalin és Drew Weissman az elmúlt években számos díjat kapott, két éve kapták meg a Nobel előszobájának tekintett, klinikai fejlesztésekért odaítélt Lasker-díjat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Nincs B-terv: egy hibás hőpajzson múlik a Holdat megkerülő űrhajósok élete
Az Orion űrhajó egyetlen védőpajzsára sem tartalékmegoldás, sem menekülési lehetőség nincs a légkörbe lépés kritikus perceiben. A kialakult helyzetről megoszlanak a vélemények.


Nincs B-terv: a Holdat sikeresen megkerülő Artemis II legénységének élete egy ismert hibákkal küzdő hőpajzson múlik a péntek éjszakai (magyar idő szerint szombat hajnali) visszatéréskor. Az Orion űrhajó egyetlen védőpajzsára sem tartalékmegoldás, sem menekülési lehetőség nincs a légkörbe lépés kritikus perceiben.

A probléma az Artemis I 2022-es, személyzet nélküli küldetése után derült ki, amikor a mérnökök a kiemelt kapszula hőpajzsán váratlan, kráterszerű sérüléseket és hiányzó darabokat találtak – írta a The New York Times.

A vizsgálatok szerint a jelenséget az okozhatta, hogy a pajzsot alkotó Avcoat anyag belsejében gázok gyűltek fel, a megnövekedett nyomás pedig repedéseket okozott, és darabokban szakította le a védőréteget ahelyett, hogy az egyenletesen égett volna el.

Mivel az Artemis II hőpajzsa már a küldetés előtt elkészült ugyanezzel a technológiával, a NASA a csere helyett a visszatérési pálya módosítása mellett döntött. A meredekebb és rövidebb útvonal csökkenti azt az időt, amíg a kapszula extrém hőhatásnak van kitéve.

Jared Isaacman, a NASA adminisztrátora szerint a döntést alapos vizsgálatok előzték meg. „A hőpajzs anyagának átfogó elemzése és tesztelése odáig vitt minket, hogy kényelmesen nekivághatunk ennek a küldetésnek, bőséges tartalékokkal” – nyilatkozta még januárban.

A döntés azonban komoly szakmai vitát váltott ki. Charlie Camarda, a NASA egykori űrhajósa és hőpajzs-szakértője szerint az ügynökség nem érti eléggé a hiba mögötti fizikát. „Imádkozni fogok, hogy ne történjen semmi” – mondta a küldetés előtt.

Dan Rasky, a NASA-tól nemrég nyugdíjba vonult mérnök szerint a NASA döntése „nem volt megfontolt. Sőt, felelőtlen.”

A vitát árnyalja Danny Olivas, egy másik volt űrhajós véleménye, akit a NASA független szakértőként vont be a vizsgálatba. Bár elismeri, hogy a jelenségre nincs tökéletes fizikai modell, szerinte a NASA konzervatív szimulációi – amelyek a legrosszabb eseteket vették alapul – azt mutatták, hogy a pajzs még jelentős sérülések esetén is elegendő védelmet nyújt.

Olivas szerint a mérnökökön végig érezhető volt a korábbi katasztrófák emléke: „Azt tudom mondani, hogy valahányszor beszéltem valakivel, a Columbia járt az eszükben”.

A küldetés egyébként a kezdeti nehézségek – egy héliumrendszeri hiba miatti halasztás – után eddig sikeres volt. A legénység történelmi fotókat készített a Hold túlsó oldaláról, és új távolsági rekordot is felállított, megdöntve az Apollo–13 több mint 50 éves csúcsát. A sikeres út után a visszatérés tétje óriási, a landolás után pedig a mérnökök várhatóan azonnal megkezdik a mostani hőpajzs részletes vizsgálatát, hogy a tapasztalatokat beépítsék a jövő küldetéseibe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Elképesztő felfedezés: száz éven belül összeütközhet két szupernagy tömegű fekete lyuk
A 464 millió fényévre lévő Mrk 501 galaxisban két szupernagy tömegű fekete lyuk kering egymás körül rendkívül közel. A modellek szerint az összeolvadásuk kevesebb mint száz éven belül megtörténhet.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2026. április 09.



A Mrk 501 nevű, tőlünk 464 millió fényévre lévő blazár magjában két szupernagy tömegű fekete lyuk keringhet egymás körül, amelyek a jelek szerint akár egy évszázadon belül össze is olvadhatnak. A felfedezésről szóló, a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatóknak most először sikerült közvetlen képalkotással azonosítaniuk egy kettős anyagsugár-rendszert egy blazár központjában, ami a kettős fekete lyuk eddigi legerősebb bizonyítéka.

„Eddig még nem észlelték közvetlen képalkotással blazármagban kettős jet rendszerét. Így a jelen munka az első kettős jet rendszer detektálását jelenti, ami egy szupernagy tömegű fekete lyukakból álló bináris létére utal a blazár magjában”

– írják a Silke Britzen által vezetett kutatócsoport tagjai.

A csillagászok 23 éven át követték nyomon a galaxis központját rendkívül nagy felbontású rádiótávcsövekkel. Az adatok elemzésekor egy második, halványabb anyagsugár (jet) rajzolódott ki, amely az óramutató járásával ellentétesen hurkolódik a galaxis magja körül. A felfedezés összetettségét Silke Britzen, a Max Planck Rádiócsillagászati Intézet csillagásza így jellemezte:

„Az adatok értékelése olyan érzés volt, mintha hajón lennénk. Mozgásban van az egész jetrendszer. Ezt megmagyarázhatja két fekete lyuk rendszere: az orbitális sík imbolyog.”

A megfigyelt mozgásokból két jellegzetes periódust vezettek le. Az egyik egy hétéves ciklus, ami a kutatók szerint a jetrendszer billegésének felel meg. A másik egy jóval rövidebb, mindössze 121 napos periódus, ami a két fekete lyuk egymás körüli keringési idejével lehet azonos. A számítások szerint a két objektum rendkívül közel, egymástól legfeljebb 0,0026 parszekre keringhet. Ez a távolság azért is figyelemre méltó, mert megoldást kínálhat a „végső parszek-problémára”, amely szerint a fekete lyukak pályája egy bizonyos közelségnél megrekedhet.

A felfedezés jelentőségét az adja, hogy ha a számítások helyesek, az összeolvadás emberi időléptékben, kevesebb mint száz éven belül megtörténhet.

Egy ilyen esemény hatalmas mennyiségű, alacsony frekvenciájú gravitációs hullámot keltene, amelyeket a Földön pulzár-időzítő hálózatokkal lehetne észlelni.

„Ha gravitációs hullámokat detektálunk, akár azt is láthatjuk, hogy a frekvenciájuk fokozatosan emelkedik, miközben a két óriás az ütközés felé spirálozik. Ritka esély lenne szemtanúként végigkövetni egy szupernagy tömegű fekete lyukak közti összeolvadást”

– mondta Héctor Olivares, a Radboud Egyetem csillagásza.

A kutatók a következő lépésként a rendszer folyamatos rádiós megfigyelését tervezik a periódusok megerősítésére, valamint a pulzár-időzítő hálózatok méréseinek célzott elemzését a Mrk 501 irányában. Bár a kettős fekete lyuk jelenleg a legvalószínűbb magyarázat a galaxis viselkedésére, a tudósok hangsúlyozzák, hogy a következtetés még nem végleges, és további vizsgálatok szükségesek a megerősítéséhez.

A Mrk 501 galaxist a csillagászok régóta gyanították, hogy kettős fekete lyuknak ad otthont, de mivel a Föld felé irányuló anyagsugara rendkívül fényes, ez eddig megnehezítette a mag részletes vizsgálatát. Korábbi, több hullámhosszon végzett kutatások már utaltak időszakos jelekre a galaxisból érkező sugárzásban, de a mostani, kettős jetet ábrázoló képek adják az eddigi legközvetlenebb bizonyítékot a bináris rendszer létezésére.

Via ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Égett szag és rejtélyes kémiai reakció: másodszor is elromlott a méregdrága űrvécé
Az Artemis–2 küldetés legénysége az Orion űrhajó fedélzetén kétszer is szembesült a mellékhelyiség meghibásodásával.


A világűrben nem egy aszteroida, hanem egy elromlott vécé okozta a legnagyobb fejfájást az Artemis–2 küldetés legénységének.

Hiába a csúcstechnika, az Orion űrhajó mellékhelyisége kétszer is felmondta a szolgálatot, miközben a csapat a Hold felé tartott.

A NASA szerint nem teljes rendszerhibáról van szó:

az űrtoalett alapvetően működik, a gondot a tárolt vizelet világűrbe juttatása, pontosabban a tartály elégtelen szellőztetése okozza.

Mint azt mi is megírtuk, a kálvária rögtön az április 1-i indítás utáni órákban kezdődött, amikor a vizeletelvezető alrendszer egy része leállt. Az űrhajósok kénytelenek voltak visszatérni az Apollo-korszakból ismert, nem túl kényelmes zacskós megoldáshoz. Végül Christina Koch asztronauta a földi irányítás segítségével orvosolta a hibát, de a megkönnyebbülés nem tartott sokáig.

A javítás után hamarosan ismét ürítési akadályokba ütköztek, ráadásul a legénység furcsa, égett szagot is jelentett a fülke környékéről.

Rick Henfling, a NASA küldetésigazgatója szerint a tartály szellőztetése jóval gyengébb a vártnál, így a csapatnak megint alternatív megoldásokhoz kellett folyamodnia.

A mérnökök először arra gyanakodtak, hogy jég fagyott a kapszula külső fúvókájára.

Megpróbálták fűtéssel és a hajó Nap felé fordításával „kiolvasztani” a dugót, de a manőver kudarcot vallott.

A legújabb elmélet szerint egy váratlan kémiai reakció állhat a háttérben.

A gyanú szerint a rendszerben használt, baktériumok elleni speciális vegyszerekből egy szilárd törmelék csapódhatott ki, ami eltömítette a szűrőket. Lori Glaze, a NASA egyik vezetője hangsúlyozta, a hiba pontos okát csak a kapszula alapos földi vizsgálata után tudják majd megerősíteni.

A legénységnek szerencsére már nem kell sokáig improvizálnia. Az Orion és négyfős csapata a tervek szerint pénteken este 8 óra körül – közép-európai idő szerint szombat hajnali 2 órakor – érkezik vissza a Földre.

Az űrhajó a kaliforniai San Diego partjainál száll majd vízre, lezárva ezzel a közel tíznapos küldetést.

A vécémizéria ellenére az Artemis–2 küldetés hatalmas mérföldkő az űrkutatás történetében. 1972, az Apollo–17 útja óta ez az első emberes misszió, amely elhagyta az alacsony Föld körüli pályát. Sőt, az űrhajósok egy régi rekordot is megdöntöttek, ugyanis minden eddiginél távolabbra jutottak a Földtől. Úgy tűnik, a mélyűrbe tervezett modern, kompaktabb mellékhelyiség jóval érzékenyebb, mint a Nemzetközi Űrállomáson használt, nagyobb elődje.

Via: Space.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
A fejtetőn volt egyetlen szeme az emberek ősének a tudósok szerint
Egy friss tanulmány szerint a gerincesek szeme egy középvonali szervből fejlődött ki. A kutatók 36 állatcsoport vizsgálata alapján jutottak erre a következtetésre.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 08.



Nem két, hanem egyetlen, a fejtetőn elhelyezkedő szemmel kezdődhetett a gerincesek, így az ember látásának története.

Egy friss tudományos kutatás alapjaiban írhatja át, amit a szemünk evolúciójáról gondoltunk.

A modell szerint egy 600 millió évvel ezelőtt élt, féregszerű tengeri élőlény lehetett a közös ős, amelynek eredetileg volt egy pár, a mozgás irányításáért felelős oldalsó szeme, valamint egy középvonali fényérzékelője is, amely a nappal és az éjszaka, illetve a fent és a lent megkülönböztetésére szolgált.

A kutatók szerint ez az ős egy ponton életmódot váltott: az iszapba fúrta magát, és szűrögető életmódot folytatott, ami feleslegessé tette az energiaigényes oldalsó szemeket, így azok idővel elcsökevényesedtek.

A középvonali fényérzékelésre viszont továbbra is szüksége volt.

„Levonhattuk a következtetést, hogy a gerinces állatok egy ősi, féregszerű őse elvesztette az »irányító« szempárt, amikor 600 millió évvel ezelőtt egy nagyrészt helyhez kötött életmódra tért át, és a tengerfenékbe fúródott” – részletezik a szerzők.

Az evolúciós fordulat akkor következett be, amikor az állat ismét aktív, úszó életmódra váltott.

Ekkor a megmaradt középvonali szemből indult fejlődésnek két oldalsó szemcsésze, amelyek később leváltak, a fej két oldalára vándoroltak, és létrehozták a ma ismert páros szemeket.

Az ősi középső szem maradványa a mai gerincesek agyában található tobozmirigy, amely az alvási ciklust szabályozó melatonin hormon termeléséért felelős.

Az emlősök esetében ez a szerv már elvesztette közvetlen fényérzékelő képességét, működését a szemekből érkező jelek irányítják.

A modellhez jól illeszkedik egy januári felfedezés is, amely szerint a legkorábbi ismert gerinceseknek nem kettő, hanem négy, képtalkotásra is képes szemük volt: két oldalsó és két, a középvonalban elhelyezkedő. Bár a két kutatás nem ugyanazt bizonyítja, mindkettő a középvonali látószervek korai és összetett szerepére utal.

Via ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk