Így pusztította el az Állatkertet Budapest ostroma
1945-ben volt Budapest, és benne a Fővárosi Állatkert második világháborús ostroma. Ezúttal a december végi és január eleji eseményekről, a front közeledéséről és átvonulásáról esik szó.
Kevesen tudják, hogy Budapest második világháborús ostroma egyike volt az 1939-től 1945-ig tartó háború leghosszabb és legvéresebb nagyvárosi ostromainak. Sztálingrád (Volgográd), Leningrád (Szentpétervár), Varsó vagy Berlin ostromáról a háború kapcsán világszerte sok szó esik, és számos film is feldolgozta már történetüket.
Azonban az egyáltalán nem számít köztudottnak, hogy a magyar fővárost mindent egybevetve 102 napon át ostromolták a szövetséges szovjet és román csapatok, s az ostrom igazán súlyos időszaka ötven napon át tartott (miközben például Berlint két hét alatt bevették). Az európai nagyvárosok közül csak Sztálingrád és Leningrád volt tovább ostrom alatt, előbbi 63 napig, utóbbi pedig majdnem három évig. Leningrádban azonban nem voltak utcai harcok (helyette blokád alá vonták a várost), Sztálingrádból pedig előzetesen kitelepítették a polgári lakosságot. Ezzel szemben Budapesten 800 ezer polgári személy próbálta túlélni a heves harcokat.
Egy idilli kép 1943-ból, amikor még nyoma sem volt az Állatkertben a későbbi pusztításnak (forrás: Fortepan)
Arról, hogy a hadviselő felek Budapestet nyílt városnak fogadják el – amint az például Párizs és sok más európai nagyváros esetében történt –, a korabeli helyzetben szó sem lehetett. Magyarországot ugyanis még márciusban megszállták a német katonai erők, az ország vezetése pedig a nyilasok kezébe került. A német hadvezetés Budapestet „erődnek” (Festung Budapest) nyilvánította, tekintet nélkül a védelmi lehetőségekre és a polgári lakosság nagy számára.
Sztálin október 28-án adta ki a parancsot a Budapest elleni támadás megindítására. November második hetében a Vörös Hadsereg alakulatai már Soroksárt és Vecsést támadták, karácsonyra pedig szinte teljesen bekerítették a várost, és minden irányból elérték annak külső kerületeit. December 25-én kora délután a János-hegy kilátóján már vörös zászló lobogott.
Az Állatkertben az ostrom kezdetét – az ágyúzás és a robbanások távolról hallatszó robajától eltekintve – az a gránát jelentette, amely december 13-án reggel csapódott be a takarmányraktárba. Az időpont nem véletlen, hiszen a szovjet csapatok, mindenekelőtt a 30. lövész hadtest több hadosztálya és a 39. páncélos dandár ekkoriban érte el Mogyoród térségét. Légvonalban tehát csak 17 kilométerre voltak az Állatkerttől, amely így a szovjet tüzérségi eszközök lőtávolán belülre került. A következő másfél hétben a vöröskatonák csak keveset haladtak előre, s az Állatkert sem kapott találatot. Karácsonykor azonban megkezdték az előretörést, s ettől kezdve a kert területe is a szó szoros értelmében csatatérré vált. Karácsony első napán például a lovaglótérbe csapódott gránát, a Majomház mellé pedig bomba esett.
Romos állatház
A következő napokban a gránátok, lövedékek, bombák becsapódása rendszeressé vált, majd a front közeledtével a lövegek helyett aknavetőkkel vették tűz alá az Állatkertet, végül pedig sor került a kézifegyverekre is. A szovjetek január 10-én a Hungária körútnál jártak.
1945. január 11-én a frontvonal már az Állatkert területén húzódott. A harcoló katonák a bombatölcsérekben és a romok között kerestek fedezéket, itt foglaltak el lőállást és állítottak fel rögtönzött géppuskafészkeket. A front előrehaladása átmenetileg megállt, a kert területén elkeseredett harc alakult ki. A legnehezebb órák végül január 13-án értek véget, amikor a szovjetek előretörtek egészen a Bajza utca vonaláig. Mire a front áthaladt az Állatkerten, az állatok többsége odaveszett. Egy részük közvetlenül a fegyverek, golyók, robbanások, repeszek, illetve a légnyomás és a tűz miatt pusztult el.
A fából épült Bölényházra gyújtóbomba esett, az állatok bennégtek a lángok között. A szintén találatot kapott Zsiráfház lakói is mind elpusztultak, és Sziám, a legendás elefánt halálát is a légnyomás, illetve az ebből eredő belső vérzés okozta.
Voltak azonban olyan állatok is, amelyek egyszerűen azért pusztultak el, mert nem lehetett a számukra szükséges hőmérsékletet vagy takarmányt biztosítani. A takarmányraktárt már az ostrom kezdetén találat érte, de ha volt is mit adni az állatoknak, a legsúlyosabb harcok idején maga az etetés is életveszélyes volt. Voltak olyan állatgondozók, akik végül az életüket áldozták fel, amikor az állatok etetésére indultak. A harcokban a fűtés biztosítása is nehézségeket okozott. A betört ablakokon, kiszakadt ajtókon és a falakon ütött réseken keresztül jeges szél fújta át az állatházakat, közben pedig alig volt mivel fűteni, és sok helyen maga a kazán is tönkrement. Így például a Pálmaház északi szárnyában lakó krokodilok a januári jeges hidegben egyszerűen belefagytak a medencéjükbe.
A sérült Kisszikla
A háború zűrzavarában a rend fenntartása és a vagyonvédelem is teljesen reménytelen vállalkozásnak tűnt, így a fosztogatók ellen sem lehetett túl sokat tenni. Áldozataik rendszerint a még életben maradt, ehető állatok voltak. Budapest lakossága ugyanis az ostrom végére – a közellátás szétesésével – a szó szoros értelmében éhezett.
A környék lakói így késekkel, bárdokkal felszerelkezve rohanták meg az Állatkertet, és minden állatot elvittek, ami egy kicsit is ehető volt. Így végezték a rackajuhok, a lovak, a szarvasok, az őzek, de még az antilopok és a kenguruk egy része is.
Az akvárium üvegeit puskatussal törték be, s a kiömlő tengervízből összefogdosott halakat vitték el megenni.
Sajátos tény, hogy értelmetlen vandalizmusra és lopásra is sor került, amelyet nem lehet sem az éhségre, sem a túlélési ösztönre fogni. Az akvárium berendezéseit, a motorokat, a kapcsolótáblák műszereit, a vizet levegőztető berendezéseket például részben tönkretették, részben pedig elvitték ismeretlen személyek (érdekes módon hasonló jelenséget tapasztaltak a közeli Mezőgazdasági Múzeumban is, ahol például a mezőgazdasági gépek modelljeit tették tönkre és hordták széjjel).
A Pálmaház csupasz "vascsontváza"
A pusztulás minden téren csaknem teljes volt. Nemcsak az állatok többsége lett oda, hanem a kert épületeinek jó része is tönkrement. Néhány épület teljesen elpusztult, a Pálmaház vascsontvázából szinte az összes üveg hiányzott, s a műsziklákon is hatalmas lyukak éktelenkedtek. Ez volt a helyzet 1945. január 15-én, amikor az Állatkertet maga mögött hagyó front már a Nagykörút vonalánál húzódott.
A cikksorozat első részében arról olvashattok, hogyan fokozódtak a háborús gondok az Állatkertben 1944-ben, illetve milyen károkat okoztak a szövetséges légitámadások.
Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!
