HÍREK
A Rovatból

Gulyás Gergely: Hónapokba telhet, míg Rogán Antalt leveszik az USA szankciós listájáról

Korábban abban bíztak, hogy az új kormányzat hamarabb visszavonja a miniszterelnök kabinetfőnökével kapcsolatos korlátozásokat.


Korábban a kormány tagjai arra számítottak, hogy Donald Trump beiktatása után rövid idő alatt visszavonják a miniszterelnök kabinetfőnöke elleni szankciókat. Most azonban ennyire már nem optimista a magyar kormány Rogán Antallal kapcsolatban – számolt be az RTL Híradója.

Március elején Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy nyilatkozott: „Megindítottuk a szükséges jogi folyamatokat, és [...] abszolút a nyitottságáról biztosított a külügyminiszter úr abban a tekintetben, hogy ezeket a bosszúintézkedéseket minél előbb magunk mögött hagyhassuk”.

Gulyás Gergely a Híradónak pénteken azt megerősítette, hogy továbbra is hisznek abban, hogy Rogán Antal hamarosan lekerül a listáról.

„Továbbra is meg vagyunk győződve arról, hogy rekord rövidségű lesz az az időszak, amit szankciós listán kell Rogán Antalnak töltenie. És az új amerikai adminisztráció – miután ennek az intézkedésnek semmilyen alapja nem volt – hamar vissza fogja vonni” – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csatornának. Kérdésre válaszolva hozzátette:

Rogán Antal „belátható időn”, „néhány hónapon belül” lekerülhet a szankciós listáról.

A Híradó megjegyezte azt is: a magyar kormányzat korábban bíztott abban is, hogy valóban véget ér az ukrajnai háború 24 óra alatt, és hogy gazdasági előnyöket hoz Magyarországnak az új amerikai kormány.

Az RTL Híradó riportja


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bekamerázták a Tisza Párt rendezvényhelyszínét Győrben, Orbán zártkapus gyűlésének helyszínét lezárták
Magyar Péter délután kettőkor tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren. Orbán Viktor gyűlésének helyszínét lezárták az Olimpiai Sportparkban, a kerítést pedig fekete fóliával takarták le, hogy megakadályozzák a belátást.


Politikai erődemonstráció helyszíne lesz Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök délelőtt 11-kor egy zártkörű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vesz részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután kettőkor tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel, amiről a Telex számolt be először. A portál megkeresésére a rendőrség egyelőre nem adott magyarázatot, hogy ki és milyen célból figyeli a teret. Ezzel szemben Orbán Viktor gyűlésének helyszínét lezárták, a kerítést pedig fekete fóliával takarták le, hogy megakadályozzák a belátást.

A feszültséget növelte, hogy Pintér Bence, a város polgármestere vitára hívta a két politikust, amit Magyar Péter elfogadott, a miniszterelnök azonban elutasított.

„Én, Magyar Péter gazdáival vitatkozom minden héten Brüsszelben” – ezzel a mondattal hárította el a felkérést Orbán Viktor.

A győri eseménysorozat egy országos kampányturné nyitánya. A miniszterelnök október végén hirdette meg a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárását, amelyet a kormányoldal „háborúellenes gyűlésként” kommunikál. Erre reagálva a Tisza Párt bejelentette, hogy az összes helyszínen és időpontban saját, nyitott rendezvényt szerveznek.

„Miniszterelnök Úr! A Tisza és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni” – kommentálta a helyzetet Magyar Péter.

A politikai párharc a következő hetekben Nyíregyházán, Kecskeméten, Mohácson és Szegeden folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.

Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.

„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”

írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:

„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”

A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas ukrán dróntámadás érte Oroszországot, leállt a világ olajkereskedelmének két százaléka
Lángokban állt az orosz olajterminál, még egy tankhajót is eltaláltak a drónok. A támadásban többen megsérültek, a helyiek hatalmas robbanásokról számoltak be.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy hadseregük péntek éjjel nagy hatótávolságú Neptun rakétákkal lőtt oroszországi célpontokat. A csapások epicentruma a Fekete-tenger partján fekvő Novorosszijszk volt, ahol a helyiek hatalmas robbanásokról és tüzekről számoltak be. A támadásban megrongálódott a Szeskhárisz olajterminál két mólója, és találat ért egy Sierra Leone-i zászló alatt közlekedő tankhajót is, az Arlant, amelynek legénységéből hárman megsérültek.

Az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkara szerint a hadművelet célja „az orosz agresszor katonai és gazdasági potenciáljának csökkentése” volt. A támadás után Oroszország azonnal leállította a novorosszijszki kikötőből induló olajexportot, ami a világpiaci kínálat mintegy két százalékát teszi ki.

Az orosz Transznyefty napi 2,2 millió hordónyi olajat szállít a kikötőn keresztül – írja a Reuters. Venyamin Kondratyev, a Krasznodari határterület kormányzója elmondta, a támadásban lakóépületek is károsodtak. „Az éjszaka folyamán több mint 170 ember és 50 technikai eszköz dolgozott a támadás következményeinek elhárításán, gyorsan eloltva a tüzeket és segítve a lakosokat” – tette hozzá.

A hírre az olaj világpiaci ára több mint két százalékkal ugrott meg. A támadássorozat nem korlátozódott Novorosszijszkra: jelentések szerint az ukrán erők eltalálták a szaratovi olajfinomítót is, ahol szintén tűz keletkezett. A novorosszijszki kikötő melletti Juzsnaja Ozerjejvka terminálon a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) is leállította a munkát néhány órára, de a légiriadó után újraindította a kazah olaj rakodását.

A mostani akció egy tudatos stratégia része, Ukrajna ugyanis augusztus óta folyamatosan támadja az orosz olajipari létesítményeket és exportútvonalakat a Balti- és a Fekete-tengeren egyaránt, a pénteki csapás pedig az egyik legjelentősebb volt ezek sorában.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: a Fidesz számára fontos, a Tisza számára viszont kritikus időszak jött el
A Fidesz kampányának központi terméke mára maga Orbán Viktor lett, akinek a személyére most tudatosan építenek. A Tisza Párt a jelöltállítási folyamat elindításával próbálja visszavenni a kezdeményezést.


Egy héten belül lezajlott fehér házi csúcstalálkozó és egy rekordokat döntögető ATV-interjú – a kormányoldal kommunikációs offenzívája után a kampány fordulóponthoz érkezett, miközben a Tisza Párt láthatóan elvesztette a kezdeményezést a politikai napirend alakításában. Török Gábor politológus szerint a Fidesz számára fontos, a Tisza számára viszont kritikus időszak jött el, ahol akár a szavazói erőviszonyok is megváltozhatnak.

A szakértő úgy véli, a Tisza Párt tevékenysége most sokkal inkább hasonlít a 2022-es ellenzékére, mint a saját, elmúlt egyéves politizálására.

„Mintha a Tisza Pártnak nem a legfényesebb pillanatai, napjai, a legeredményesebb kommunikációs időszaka lenne a mostani”

– mondta Török a 24.hu Törökülés című podcastműsorÁban. Hozzátette, Magyar Péter ezúttal nem tudott hatásos ellensúlyt képezni a miniszterelnök washingtoni útjával szemben, ahogy korábban tette más kormánypárti események után. „Azt érezni, mint 2022 előtt, amikor mindenfajta ellentartás nélkül tudott átmenni a fideszes narratíva” – foglalta össze a helyzetet.

Orbán Viktor november 7-én tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel. A kormányfő a találkozó után arról számolt be, hogy Magyarország mentességet kapott az orosz energiahordozókat érintő szankciók alól, és „pénzügyi védőpajzsot” is kialakítottak. Ezzel szemben több nemzetközi forrás egyéves mentességet említett, amelynek feltétele egy 600 millió dolláros amerikai cseppfolyósítottgáz-vásárlás is.

A látogatást követte a miniszterelnök november 11-i, Rónai Egonnak adott ATV-interjúja, amely óriási nézettséget hozott. Török Gábor szerint az interjú két, egymástól élesen elütő részből állt: a külpolitikai témák után a kormányfő „ingoványos talajon mozgott a belpolitikai kérdések megválaszolásánál”, különösen a szegénység témájában.

Ennek ékes példája volt szerinte a gyermekszegénységről szóló vita, ahol Rónai Egon másnap maga korrigálta az általa említett 20,9%-os adatot a helyes 22,9%-ra. A politológus szerint az interjúban több magas labda is volt, amit a Tisza Párt nem tudott lecsapni.

Török Gábor úgy látja, a Fidesz kampányának központi terméke mára maga Orbán Viktor lett, akinek a személyére most tudatosan építenek, még ha hiányoznak is a korábbi, szélesebb rétegeket megszólító üzenetek, mint a rezsicsökkentés vagy a határvédelem.

A műsorban Török Gábor kitért Lázár János szerepére is, akit a Fidesz második számú emberének nevezett, ami új jelenség a párt belső viszonyait tekintve. A politológus szerint Lázárnak „ketyeg az óra”, függetlenül attól, hogy a Fidesz nyer vagy veszít a jövő áprilisi választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk