ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

„El kellett fogadnom a tényt, hogy nálunk tömeg van” – egy nap öt gyerekkel a multitasking jegyében

Kedves sokfunkciós anyuka! Most pár percre tegyél le mindent, igyál egy kávét, miközben elolvasod a cikket, és rá fogsz jönni, hogy nem vagy egyedül.
R. Fonyó Barbara írása a Mom With Five blogon, Képek: freepik - szmo.hu
2018. november 14.



A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Elég nehéz helyzetben vagyok, mert most valami olyasmiről kéne beszélnem, amihez nem sok közöm van. Ugyanis amióta nagycsaládos édesanya vagyok, elég kevés kapcsolódási pontom van az idővel magával, mindig csak futólag találkozunk – ő rohan, én meg próbálom utolérni... magam -, amúgy nagy kincs lenne, ha lenne, de nincs... tudod, ez a tipikus kincs, ami nincs esete.

Sokan sokszor kérdezgetik tőlem, mit csinálok otthon – most nem azokra gondolok, akik szerint csak a lábamat lógatom, mint főállású anya, róluk majd egy külön posztban emlékezem meg -, hogyan osztom be az időmet, hogy jut mindenre időm?! Kezdjük ez utóbbival. Sehogy. Nagycsaládos anyaként sok mindent megtanultam, így például leszoktam arról, hogy a média által sugallt szuperanya-szupernő-szuperfeleség szent hármasát kötelező érvényűnek tekintsem magamra nézve. Könnyű volt, mert esélyem sincs a megvalósításra, a nyomáskényszert meghagyom másnak.

Az elengedés mellett megtanultam mátrixban gondolkozni – én, aki matekból még kimondani se tudtam, hogy kombinatorika, nemhogy megoldani olyan példákat, hány különböző trikolórt lehet képezni 9 különböző színből, ha mindegyik szín csak egyszer szerepelhet -, tömbösíteni a munkát és kézzel foghatóan alkalmazni a multitasking fogalmát, nem csak beszélni róla. És vettem egy időgépet... ja, nem, csak azt képzeltem, máskülönben fogalmam sincs hogyan gondolják, hogy egyszerre tudok jelen lenni a három iskolás gyerekem szülői értekezletén, amelyet mindig ugyanaznapra, ugyanarra az időpontra hirdet meg a három különböző osztályfőnök a város két különböző pontján lévő közintézménybe.

Nagycsaládos multitasking

Véleményem szerint a tömeg kezelésének egyetlen hatékony módja van, ha tömbösítem a feladatokat, a problémákat – néha a gyerekeket is: ha egyszerre veszekszem velük a széthagyott játékok, zoknik, tanfelszerelések miatt, akkor időt spórolok, a hangomat és a szomszédot is kímélem... 2in1 – és igyekszem egyszerre, egy időben több dologgal is végezni.

Persze néha nem sikerül a multitasking: ilyenkor van az, hogy a korábban már megszárított, de a szárítógépből még el nem távolított ruhákat újra kimosom, mert ahelyett, hogy a megfelelő kosárba pakolnám őket, a szárítógép alatt pöffeszkedő mosógép szájába tömöm a kupacot, egyrészt mert nem tudom, hol a kosár, a mosógép meg ott van és az ajtaja is nyitva áll, másrészt ha ruhákról van szó, akkor azok csakis koszosak lehetnek... vagy nem. Így viszont minden tutira tiszta lesz... vagy nem, mert elfelejtem bekapcsolni a gépet. Éljen a multitasking!

Azt vettem észre, hogy amióta öt gyerekem van, én már csak komplex feladatokban tudok gondolkozni, és cselekedni is csak akkor tudok igazán hatékonyan, ha több dolgot teszek egyszerre. Ha csak egy megoldásra váró problémám van, akkor gyorsan körülnézek, hátha hozzá tudnék még csapni valamit, mert úgy sokkal könnyebb... oké, csak vicceltem, de mivel igen ritkán fordul elő, hogy csak egy dologra kelljen koncentrálnom, egyszerűen hiányérzetem van. Hülyeség, de ez van. Nagycsaládos kór. Olyan, mint amikor csak három vagy négy gyerek van otthon, szinte hiányzik a nyüzsgés... az ötgyerekes nyüzsgés.

Ahhoz, hogy az otthoni tevékenységeimet kordában tudjam tartani, el kellett fogadnom a tényt, hogy nálunk tömeg van (nekem! az egyke gyereknek, aki igyekszik távoltartani magát minden tömegrendezvénytől, persze vannak kivételek, de nagyon alapos indok kell ahhoz, hogy betegyem a lábam bárhova, ahol már népsűrűségről beszélhetünk). Nálunk mindenhol mindig, mindenből sok van.

Igen, a teregetésre és hajtogatásra, vasalásra váró ruhákból, a szennyesből, a széthagyott játékokból, a koszos edényekből... meg a gyerekekből.

Először akkor éreztem, hogy ez tényleg egy NAGYcsalád, amikor le kellett cserélnünk az edénykészletünket, mert az előzőbe már nem fért bele a vasárnapi ebéd, a sütemény receptekben a megadott mennyiség minimum kétszeresével kellett számolnom – palacsinta esetében inkább négyszeres az adag – és a kenyérsütő gépben sült kenyér helyett először kellett sütőben készítenem a 1,5-2 kilós veknit, amely aztán 1-1,5 nap alatt eltűnt. És a helyzet azóta sem változott.

A megváltó napi rutin

Ebben a tömegben napi rutin nélkül elvesznék. Amióta a három nagy önállóan jár iskolába, a reggelek kevésbé hektikusak, mert Négyest és Legkisebbet Férj el tudja vinni az óvodába (még az se baj, ha időben kicsit megcsúszunk, mert a gyerekek nem tudnak elkésni), útba esik neki a munkahelye felé, és így már korán reggel hozzá tudok látni a napi teendők elvégzéséhez: mosás, mosogatás, vasalás, szárítás, főzés, pakolás, kenyérdagasztás és sütés, a heti tízóraik kitalálása és elkészítése. Persze csak akkor tudok a végére járni az itt felsoroltaknak, ha már ébredés után, valamikor fél hét körül bedobom az első mosást, a többit pedig szimultán végzem.

Például kiválóan lehet ruhát hajtogatni, miközben a gyerekek reggeliznek, a monoton munkavégzés pedig annyira lezsibbasztja az agysejtjeimet, hogy észre se veszem, közbe kéne avatkoznom, mert már megint ölik egymást, illetve ha mégis feltűnik, akkor a hatalmas ruhakupac tökéletesen elnyeli azokat a hangokat, amelyeket idegességemben adok ki, amiért nem képesek békében elfogyasztani a napindítónak szánt joghurtot sem.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Azt hiszed, lusta a gyerek, pedig a reggeli hiszti mögött sokkal súlyosabb dolog állhat
Sok szülő nézi tehetetlenül a reggeli sírást, és egyszerűen dacnak gondolja az egészet.


Reggeli hiszti, hasfájás, sírás az iskolakapu előtt: ha egy gyerek nem akar közösségbe menni, az ritkán egyszerű lustaság. A háttérben gyakran a sötét hónapok okozta fényhiány, a kialvatlanság, a szorongás vagy a közösségi terhek állnak, amelyek jelzik, hogy a kicsinek segítségre van szüksége.

Annak, hogy a gyerek nem szívesen megy óvodába, iskolába, sokféle oka lehet – ám biztosak lehetünk benne, hogy nem egyszerű lustaságról van szó.

Mögötte gyakran bántás, csúfolódás vagy a teljesítménykényszer miatti szorongás húzódik meg, és sokszor reggeli hasfájással, hányingerrel jár. A megoldás első lépése a beszélgetés, de ha a probléma súlyos, pszichológus bevonására, végső esetben pedig akár intézményváltásra is szükség lehet.

A fizikai állapot is kulcsfontosságú. A kialvatlanság nemcsak az iskolai teljesítményt rontja, de ingerlékennyé és szorongóbbá is teszi a gyereket, akinek több alvásra van szüksége, mint egy felnőttnek.

Az ajánlott napi alvásidő egy 6-12 éves gyerek számára 9-12 óra. Az internet és a sok inger miatt a gyerekek egyre későbbre tolnák a lefekvést,

ezért fontos a következetes villanyoltás, ahogy a reggelit sem szabad kihagyni, hiszen megfelelő „üzemanyag” nélkül nehezebben indul a nap.

A téli hónapokban a gyerekeket ritkábban viszik ki a szabadba, pedig a fényhiány okozta lehangoltságra, vagy akár a gyerekeknél is jelentkező szezonális hangulatzavarra a friss levegő és a természetes fény a legjobb gyógyszer. A szakértői ajánlások szerint ősztől tavaszig a D-vitamin pótlása is elengedhetetlen.

A téli időszakban a betegségek is megszaporodnak, ami nem meglepő, hiszen a gyerekek immunrendszere még fejlődésben van,

a zárt terekben pedig könnyebben terjednek a kórokozók. Az első közösségi években évi 8-12 fertőzés teljesen normálisnak számít, egy-egy betegség pedig akár 10-14 napig is elhúzódhat.

A megelőzéshez elengedhetetlen a változatos, vitamindús táplálkozás, mivel az év ezen szakaszában a szervezet vitaminraktárai kiürülnek. Szükség esetén bevethetők olyan étrend-kiegészítők is, amelyek homoktövis-kivonatot vagy béta-glükánt tartalmaznak a védekezőrendszer támogatására, de pótlásuk előtt mindenképpen érdemes gyermekorvossal egyeztetni.

Via Meglepetés magazin


Link másolása
KÖVESS MINKET: