Egy magyar kisfiú szervezetében található gén lehet a megoldás a daganatos betegségek ellenszerének megtalálásához. Amerikai kutatók Benett két testvérét is megvizsgálnák.
Beni koraszülöttként jött világra 12 évvel ezelőtt. Kicsit lassabban és nehezebben fordult meg, mint a kortársai. Egy budapesti orvos először kisfejűséget diagnosztizált nála, majd álláspontját módosítva koponyacsontosodási problémát gyanított, ezért hét éve megoperálta.
Az agyműtét után a kisfiú nagyon nehezen épült fel, ráadásul azóta furán mozog és kissé máshogyan beszél.
Ezért családja az újabb beavatkozást már nem vállalta. Inkább kutakodni kezdtek, és kiutaztak egy bostoni klinikára, ahol megállapították, hogy Benit felesleges volt megoperálni, mert sosem volt beteg, egy génhiba okozta nála a kiskori problémákat.
Emellett kiderült a kisfiú egy szenzációs tulajdonsága: a szervezetében olyan gént találtak, ami a rák ellenszerének kulcsa lehet.
„Bennem ez a gén nincs meg, Beniben viszont igen. Most az amerikai kutatók levelére várunk, Beni két testvérét is szeretnék megvizsgálni” – mondta az édesapa, Rózsa László.
Egyébként az amerikai szakértők azt mondták a magyar családnak, eddig még az Egyesült Államokban sem találkoztak olyan gyerekkel, akiben megtalálható lett volna ez a bizonyos gén. A bostoni kutatók arra jutottak, hogy a Beniben található génnek az XPO1 nevű fehérjéhez van köze. Ez a molekula juttatja el a sejtmagból a fehérjéket a sejt többi részéhez, tehát ha egy rákos sejt esetében meg lehet gátolni ennek a fehérjének a „tevékenységét”, a beteg sejt elpusztul.
Beni szülei hét éve pereskednek a kórházzal a bíróságon. Meggyőződésük, nem lenne ennyire rossz az állapota, ha nem műtötték volna meg.
A kisfiú mozgását tekintve és szellemileg is le van maradva kortársaitól, valószínűleg élete végéig ápolásra szorul majd. A család ügyvédje szerint akár a 100 millió forintot is elérheti a kártérítési igény.
Egy magyar kisfiú szervezetében található gén lehet a megoldás a daganatos betegségek ellenszerének megtalálásához. Amerikai kutatók Benett két testvérét is megvizsgálnák.
Beni koraszülöttként jött világra 12 évvel ezelőtt. Kicsit lassabban és nehezebben fordult meg, mint a kortársai. Egy budapesti orvos először kisfejűséget diagnosztizált nála, majd álláspontját módosítva koponyacsontosodási problémát gyanított, ezért hét éve megoperálta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Úgy fortyog a jég Grönland mélyén, mint a láva a Föld köpenyében. Norvég kutatók modellezése szerint a több kilométer vastag jég belsejében hőkonvekció zajlik: az alulról melegedő, lágyabb jég lassú, felfelé irányuló oszlopokat képez. Robert Law, a Bergeni Egyetem gleccserkutatója szerint ez olyan, „mint egy izgalmas természeti csoda”.
A felfedezés egy több mint egy évtizedes rejtély végére tehet pontot, és kulcsfontosságú lehet a jövőbeli tengerszint-emelkedés pontosabb előrejelzéséhez.
A grönlandi jégtakaró ugyanis a sziget 80 százalékát borítja, és bolygónk egyik legnagyobb fagyottvíz-készlete, amelynek olvadása alapvetően befolyásolja a világ partvidékeit.
A tudósok jégbe hatoló radarral vizsgálják a jégtakaró belső szerkezetét, amely kirajzolja az évezredek alatt lerakódott és jéggé tömörödött hórétegeket. Már 2014-ben észleltek különös, felfelé púposodó struktúrákat mélyen az észak-grönlandi jégben, amelyek nem követték az alattuk lévő alapkőzet domborzatát, ez pedig komoly fejtörést okozott a kutatóknak.
A megoldást most egy számítógépes modell hozta el – írta a ScienceAlert. Law és kollégái egy geodinamikai modellező programot használtak, amellyel általában a Föld köpenyének mozgását szimulálják.
Egy 2,5 kilométer vastag jégszeleten tesztelték, hogy az alulról érkező hő okozhat-e olyan feláramlásokat, amelyek egyeznek a radarképeken látottakkal. „Annak felfedezése, hogy a hőkonvekció egy jégtakarón belül is megtörténhet, némileg ellentmond az intuíciónknak és a várakozásainknak” – mondta Law.
A modellben a jellegzetes, oszlopszerű feláramlások csak akkor jöttek létre, ha a jégtakaró alján lévő jég a korábban feltételezettnél melegebb és lényegesen lágyabb volt. A folyamathoz szükséges hőt a Föld belsejéből folyamatosan áramló geotermikus hő biztosítja. Ez a hő a kőzetekben lévő elemek radioaktív bomlásából és a bolygó kialakulásából visszamaradt hőből származik.
Ez a hatás ugyan csekély, de egy hatalmas, szigetelő jégréteg alatt évezredek alatt elegendő lehet a jég alsó részének felmelegítéséhez és meglágyításához.
„A jégre jellemzően szilárd anyagként gondolunk, ezért az a felfedezés, hogy a grönlandi jégtakaró egyes részei ténylegesen hőkonvekción mennek keresztül, ami egy forrásban lévő tésztásfazékra emlékeztet, éppoly vad, mint amilyen lenyűgöző” – nyilatkozta Andreas Born, a Bergeni Egyetem klimatológusa.
A jelenség ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a jég kásás vagy gyorsabban olvadna. Továbbra is szilárd halmazállapotú, és csak több ezer éves időskálán mozog. A korábbi magyarázatok között szerepelt az olvadékvíz visszafagyása a jégtakaró aljára, illetve a jég alatti csúszós területek vándorlása is.
A mostani felfedezés egy új, erős magyarázattal szolgál, de további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megértsük, a konvekció miként befolyásolja a jégtakaró egészének viselkedését. „Minél többet tudunk a jégben zajló rejtett folyamatokról, annál felkészültebbek leszünk a világ partvidékein bekövetkező változásokra” – tette hozzá Law.
Úgy fortyog a jég Grönland mélyén, mint a láva a Föld köpenyében. Norvég kutatók modellezése szerint a több kilométer vastag jég belsejében hőkonvekció zajlik: az alulról melegedő, lágyabb jég lassú, felfelé irányuló oszlopokat képez. Robert Law, a Bergeni Egyetem gleccserkutatója szerint ez olyan, „mint egy izgalmas természeti csoda”.
A felfedezés egy több mint egy évtizedes rejtély végére tehet pontot, és kulcsfontosságú lehet a jövőbeli tengerszint-emelkedés pontosabb előrejelzéséhez.
A grönlandi jégtakaró ugyanis a sziget 80 százalékát borítja, és bolygónk egyik legnagyobb fagyottvíz-készlete, amelynek olvadása alapvetően befolyásolja a világ partvidékeit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fél tucat bolygó parádézik szombat este: mutatjuk, hova kell nézned, hogy a legtöbbet lásd
A legtöbben a Jupitert és a Vénuszt könnyen kiszúrják, de a teljes sorhoz már távcső is kell. A legfontosabb, hogy tiszta, nyugati horizontot találjon!
Szombaton este egyetlen rövid időablakban fél tucat bolygó feszül végig az égen: a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz alacsonyan nyugaton, a Jupiter pedig magasan délkelet felé ragyog, miközben az Uránusz és a Neptunusz optikai eszközökkel vadászható.
A jelenség csúcsa február 28-án, szombaton várható, a legjobb észlelési ablak pedig a helyi napnyugta utáni első órában nyílik. Az Egyesült Királyságban élőknek érdemesebb március 1-én próbálkozniuk.
A nyugati horizont felé nézve a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz hármasa bukkan fel.
Velük egy vonalban, de jóval magasabban, a délkeleti égen ragyog a Jupiter, amelyhez feltűnően közel lesz a majdnem telihold. A halványabb Uránusz délnyugaton, a Plejádok csillaghalmaz közelében található, a Neptunusz pedig a Szaturnusz mellett, tőle mindössze egyfoknyi távolságra helyezkedik el. A szakértők szerint nem érdemes mind a hat bolygót hajszolni.
Remek eredmény, ha látjuk a Jupitert és a Vénuszt, jó, ha ehhez hozzá tudjuk adni a Szaturnuszt és/vagy a Merkúrt, a kihívás pedig az Uránusz és a Neptunusz megtalálása.
A sikeres észleléshez tiszta, fák vagy épületek által nem takart nyugati horizontra van szükség. A megfigyelést érdemes azonnal szürkületkor elkezdeni, mivel a bolygók közül a Merkúr és a Vénusz nyugszik le a leggyorsabban.
„A Merkúr a »pislogsz‑és‑elszalasztod« bolygó: nagyon alacsonyan van, és gyorsan lebukik napnyugta után” – figyelmeztetnek a csillagászok.
Míg a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz és jó körülmények között a Merkúr is szabad szemmel látható, az Uránuszhoz legalább egy látcső, a Neptunuszhoz pedig távcső szükséges.
A jelenséget gyakran bolygóparádénak nevezik, ami valójában egy látóirányból adódó hatás: a bolygók a Földről nézve látszanak egy vonalban az ekliptika mentén, nem pedig a világűrben állnak egyenes sorba.
Az esemény különlegességét az adja, hogy több fényes, szabad szemmel is látható bolygó egyszerre figyelhető meg egy kényelmes, esti időpontban. Az este előrehaladtával a Merkúr és a Vénusz tűnik el elsőként, őket a Szaturnusz és a Neptunusz követi, míg a Jupiter látható a legtovább.
Szombaton este egyetlen rövid időablakban fél tucat bolygó feszül végig az égen: a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz alacsonyan nyugaton, a Jupiter pedig magasan délkelet felé ragyog, miközben az Uránusz és a Neptunusz optikai eszközökkel vadászható.
A jelenség csúcsa február 28-án, szombaton várható, a legjobb észlelési ablak pedig a helyi napnyugta utáni első órában nyílik. Az Egyesült Királyságban élőknek érdemesebb március 1-én próbálkozniuk.
A nyugati horizont felé nézve a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz hármasa bukkan fel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Évtizedes tévhit dőlt meg: a gyerekek fele már négyévesen algoritmusokban gondolkodik
A Kaliforniai Egyetem kutatói egy táblagépes játékkal bizonyították, hogy az óvodások is képesek a szisztematikus problémamegoldásra. A Nature-ben közölt eredmény átírhatja a korai fejlesztés módszereit.
Egy friss amerikai kutatás alapjaiban rengeti meg a gyerekek gondolkodásáról alkotott, évtizedek óta kőbe vésett elméletet. A pszichológia ugyanis sokáig úgy tartotta, hogy a gyerekek nagyjából hétéves korukig nem képesek szisztematikus stratégiákat alkalmazni a problémamegoldásban, helyette inkább véletlenszerűen próbálkoznak. Ezt a nézetet a 20. század egyik legmeghatározóbb fejlődéspszichológusának, Jean Piaget-nek az 1960-as évekbeli megfigyeléseire alapozták.
Ezt az alapvetést cáfolták meg a Kaliforniai Egyetem, Berkeley kutatói a Nature Human Behaviour című tudományos folyóiratban közölt kísérletükkel.
A vizsgálatba 123, négy és kilenc év közötti gyereket vontak be, akiknek egy táblagépen kellett magasság szerint sorba rendezniük nyuszifigurákat. A feladatot nehezítette, hogy a figuráknak csak a cipőjét láthatták, így nem tudhatták, melyik milyen magas. A megoldáshoz az egyedüli támpontot az jelentette, hogy ha két figurára koppintottak, azok csak akkor cseréltek helyet, ha valóban rossz sorrendben álltak.
A véletlenszerű próbálgatás ebben a helyzetben nem vezetett eredményre, a gyerekeknek logikai következtetéseket kellett levonniuk a sikeres és sikertelen cserékből. A kutatók legnagyobb meglepetésére a gyerekek több mint fele már négyévesen képes volt a strukturált, algoritmikus gondolkodásra. Önállóan, mindenféle külső segítség nélkül fedezték fel a számítástudományban is használt hatékony válogatási algoritmusokhoz hasonló megoldási stratégiákat - írta a hvg.hu.
A friss kutatás, amelyre a HVG is felhívta a figyelmet, éppen ezért nem azt sugallja, hogy minden kisgyerek zsenipalánta, hanem sokkal inkább azt, hogy a korábbi tesztek feladatai nem adtak lehetőséget ezen képességeik megmutatására. A kísérlet egyértelműen bizonyította, hogy az algoritmikus gondolkodás már óvodáskorban is megjelenhet, ha a feladat világos és egyértelmű szabályrendszeren alapul.
Az amerikai kutatók éppen ezért azt javasolják, hogy a gyerekek minél korábban kapjanak olyan játékokat és feladatokat, amelyek ösztönzik a logikát, a tervezést és a következtetést. Ha a gyerekek már korán esélyt kapnak az elvont gondolkodás gyakorlására, az nemcsak a későbbi természettudományos, matematikai vagy informatikai képességeiket fejlesztheti, de a mindennapi élethelyzetekben felmerülő összetett problémák megoldásában is segítheti őket.
Egy friss amerikai kutatás alapjaiban rengeti meg a gyerekek gondolkodásáról alkotott, évtizedek óta kőbe vésett elméletet. A pszichológia ugyanis sokáig úgy tartotta, hogy a gyerekek nagyjából hétéves korukig nem képesek szisztematikus stratégiákat alkalmazni a problémamegoldásban, helyette inkább véletlenszerűen próbálkoznak. Ezt a nézetet a 20. század egyik legmeghatározóbb fejlődéspszichológusának, Jean Piaget-nek az 1960-as évekbeli megfigyeléseire alapozták.
Ezt az alapvetést cáfolták meg a Kaliforniai Egyetem, Berkeley kutatói a Nature Human Behaviour című tudományos folyóiratban közölt kísérletükkel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szenzáció készül? Bécsi kutatók jöhettek rá a fizika egyik legnagyobb rejtélyének megoldására
A Bécsi Műszaki Egyetem csapata újragondolta Einstein egyik alapötletét. Ezzel egy lépéssel közelebb kerültek a kvantumelmélet és a gravitáció régóta várt egyesítéséhez.
A modern fizika két legnagyobb elmélete, a kvantummechanika és az általános relativitáselmélet évtizedek óta nem fér össze egymással. Míg az egyik az apró részecskék világát írja le döbbenetes pontossággal, a másik a csillagok és galaxisok mozgását magyarázza. A Bécsi Műszaki Egyetem kutatói most egy új ötlettel álltak elő, ami áthidalhatja a szakadékot – írja a TU Wien hivatalos közleménye. A megoldás kulcsa a részecskék pályájának, az úgynevezett geodetikusoknak az újragondolása lehet.
A kvantumgravitáció elméleteinek helyzetét a kutatók a Hamupipőke-meséhez hasonlítják.
„Több jelöltünk is van, de csak az egyik lehet az a hercegnő, akit keresünk. Csak amikor a herceg megtalálja az üvegcipellőt, tudja azonosítani az igazi Hamupipőkét. A kvantumgravitációban sajnos még nem találtunk ilyen cipellőt – egy olyan megfigyelhető mennyiséget, amely egyértelműen megmondja, melyik elmélet a helyes”
– magyarázta Benjamin Koch, az egyetem Elméleti Fizika Intézetének kutatója.
Ennek a bizonyos „cipellőnek” a megtalálásához a kutatók a relativitáselmélet egyik központi fogalmához, a geodetikusokhoz nyúltak. A geodetikus a két pont közötti legrövidebb utat jelenti. Míg egy sík lapon ez egy egyenes, egy görbült felületen – például a Földön az Északi- és a Déli-sark között – már egy félkörív. Einstein elmélete szerint a nagy tömegű égitestek, mint a Nap, meggörbítik a téridőt, és a bolygók ezeken a görbült pályákon, geodetikusokon mozognak. „Gyakorlatilag mindaz, amit az általános relativitásról tudunk, a geodetikusok értelmezésére támaszkodik” – tette hozzá Koch.
A kutatócsoport ötlete az volt, hogy magát a téridő görbületét leíró mértéket, a metrikát kezelik kvantumos mennyiségként.
„A kvantumfizikában a részecskéknek sem pontosan meghatározott helyzete, sem pontosan meghatározott impulzusa nincs. Ehelyett mindkettőt valószínűségi eloszlások írják le. Minél pontosabban ismerjük az egyiket, annál homályosabbá és bizonytalanabbá válik a másik”
– mondta Koch. Ha a téridő görbülete is ilyen bizonytalanná válik, akkor a benne mozgó részecskék pályája sem lehet tökéletesen meghatározott.
Benjamin Koch, doktoranduszával, Ali Riahiniával és a csehországi Angel Rincónnal közösen kidolgozott egy módszert, amellyel egy speciális, de fontos esetben – egy időben állandó, gömbszimmetrikus gravitációs mezőben, mint amilyen a Napé is – kiszámolták, hogyan mozogna egy objektum. Az így kapott új, kvantumos pályát q-desic egyenletnek nevezték el.
Kiderült, hogy a részecskék egy ilyen kvantumos téridőben kissé eltérnek a klasszikus relativitás által jósolt útvonalaktól. Bár ez az eltérés bolygópályák méreténél elenyésző, kozmológiai léptékben – ahol az elméletnek több nyitott kérdése is van – már jelentős lehet. Ez a mérhető különbség lehet az a régóta keresett „üvegcipellő”, amely segít eldönteni, hogy a versengő kvantumgravitációs elméletek, mint a húrelmélet vagy a hurok-kvantumgravitáció közül melyik írja le helyesen a valóságot.
A modern fizika két legnagyobb elmélete, a kvantummechanika és az általános relativitáselmélet évtizedek óta nem fér össze egymással. Míg az egyik az apró részecskék világát írja le döbbenetes pontossággal, a másik a csillagok és galaxisok mozgását magyarázza. A Bécsi Műszaki Egyetem kutatói most egy új ötlettel álltak elő, ami áthidalhatja a szakadékot – írja a TU Wien hivatalos közleménye. A megoldás kulcsa a részecskék pályájának, az úgynevezett geodetikusoknak az újragondolása lehet.
A kvantumgravitáció elméleteinek helyzetét a kutatók a Hamupipőke-meséhez hasonlítják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
