A 35 éves brazil származású, de Bostonban élő influencer, Mila De Jesus tragikus hirtelenséggel vesztette életét, az elsődleges orvosi vélemények szerint szívmegállás végzett vele.
A Brazíliában született, de Bostonban élő Instagram-sztár, Mila De Jesus pénteken hunyt el, mindössze négy hónappal azután, hogy újra férjhez ment. Nem csak párja, George Kowszik, hanem az előző házasságából született négy gyermeke is gyászolja. Mila De Jesus hat évvel ezelőtt egy komoly súlycsökkentő műtéten esett át, amelyről egy népszerű Instagram-bejegyzésében emlékezett meg, egymás mellé tette a beavatkozás előtti és utáni képeket. Mindez nem volt elég: az asszony 2023-ban újabb drasztikus fogyókúrába kezdett és jelentős súlyt vesztett az elmúlt időszakban. Egy októberi bejegyzésben írt arról csaknem 60 ezer követőjének, hogy a testem 80 százaléka érintett a fogyókúrában.
Néhány hónappal korábban De Jesus bejelentette, hogy egy olyan bőrbetegségben szenved, amely viszkető, hámló foltokkal járó kiütéseket okoz – emlékeztetett rá a Daily Star írása.
„Nagy szomorúsággal jelentjük be szeretett Mila de Jesus halálát. Ebben a fájdalmas pillanatban kérjük, fejezzük ki tiszteletünket Mila iránt. Hiányozni fog”
Korábban mi is írtunk arról, mire érdemes odafigyelni, ha valóban fogyni szeretnénk, és Kelemen Anna is elárulta drasztikus fogyásának titkát. Az egykori Playmate tavaly januárban már csak 43 kilót nyomott és orvosa is figyelmeztette arra, hogy ha tovább veszít a súlyából, abba bele fog halni.
A Brazíliában született, de Bostonban élő Instagram-sztár, Mila De Jesus pénteken hunyt el, mindössze négy hónappal azután, hogy újra férjhez ment. Nem csak párja, George Kowszik, hanem az előző házasságából született négy gyermeke is gyászolja. Mila De Jesus hat évvel ezelőtt egy komoly súlycsökkentő műtéten esett át, amelyről egy népszerű Instagram-bejegyzésében emlékezett meg, egymás mellé tette a beavatkozás előtti és utáni képeket. Mindez nem volt elég: az asszony 2023-ban újabb drasztikus fogyókúrába kezdett és jelentős súlyt vesztett az elmúlt időszakban. Egy októberi bejegyzésben írt arról csaknem 60 ezer követőjének, hogy a testem 80 százaléka érintett a fogyókúrában.
Néhány hónappal korábban De Jesus bejelentette, hogy egy olyan bőrbetegségben szenved, amely viszkető, hámló foltokkal járó kiütéseket okoz – emlékeztetett rá a Daily Star írása.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.
Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.
Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.
Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.
Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.
„Csirkefalatkák miatt van az egész, egyszerűen őrület!”
– fogalmazott a felvétel készítője, aki később az Instagramon több hozzászólásra is válaszolt, ahol azt írta, hogy a verekedés valójában „többről szólt”, mint pusztán az ételről.
„Nem voltunk elég közel, hogy tudjuk, miért indult el valójában a verekedés, csak azt láttuk, hogy a sorban álltak ételért”
Hatalmas tömegverekedés tört ki a Carnival Cruise Sunshine nevű hajójának étkezőjében hétfő hajnalban – írja a The Sun. A hajó Miamiba tartott, ez volt az utazás utolsó napja, amikor a lap szerint az utasok közül néhányan összevesztek az étkezőben, majd ütötték, rúgták és a földre lökdösték egymást. A verekedők mind fiatalok voltak, férfiak és nők egyaránt részt vettek a dulakodásban.
Az egyik utas videóra vette a jelenetet, a felvételt pedig később az Instagramon is megosztotta. A posztból pedig az is kiderül, miért estek egymásnak az utasok.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,
büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.
Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.
Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.
A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.
A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.