SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Az emberek ítélkeznek felettem, elítélnek, utálnak, kinevetnek” – Kiborult a kommentelőkre Azahriah megcsalt barátnője

Luna azt írta, fáj neki azt olvasni, hogy egyesek szörnyű embernek tartják csak azért, mert próbál élni, saját döntéseket hozni és haladni előre.


Bár már lassan egy hónapja történt Azahriah szexbotránya, a kommentelők még mindig nem hagyják békén a fiatal énekes megcsalt barátnőjét, Lunát. Mint megírtuk, az Azahriah művésznéven éneklő Baukó Attila május végén a Szolnoki Palacsintafesztiválon a színpad mögött, egy toitoi vécénél került intim kapcsolatba egy rajongójával, ezt pedig valaki felvette videóra és feltette az internetre. A felvételből nagy botrány lett, pláne amikor kiderült, hogy Azahriah-nak a légyott idején volt barátnője. A Luna nevű lány influenszer, de szerepelt már az Éjjel-Nappal Budapestben, a Love Islandben, emellett olyan ismert párjai voltak, mint Pumped Gabo és a Való Világ nyolcadik szériájának győztese, VV Soma.

A történtek után a kommentelők rászálltak a lányra, aki már sokadszor osztotta ki őket. Legutóbb azokat tette helyre, akik beszóltak neki, hogy miért mindig egy hírességgel jár. Most pedig ismét megfogalmazott pár gondolatot azoknak, akik folyton kritizálják valamiért - vette észre a Sassy.hu.

Luna azzal kezdte, hogy ő soha senki életében nem tett kárt, nem bántott senkit, nem is ítélkezett senki felett, nem szólt bele mások életébe. Ha volt is negatív véleménye, inkább magába tartotta.

"Nem szeretem azokat az embereket, akik bántanak másokat bármilyen formában. Igyekszem jó ember lenni, mindenben megtalálni a jót, szeretetben és boldogságban tölteni a mindennapjaimat. Mégis azt tapasztalom, hogy az emberek ítélkeznek felettem, elítélnek, utálnak, kinevetnek, elemzik a személyiségem, hogy milyen ember lehetek. Bevallom, fáj olvasni, hogy mások egy szörnyű embernek tartanak csak azért, mert próbálok élni, saját döntéseket hozni, és haladni előre.

Nem biztos az sem, hogy mindig jól döntök, lehet nem vagyok egy példamutató ember, de a döntéseimmel csakis magamat bántottam az életben, senki mást. Ezekből lettek/lesznek majd a tanulságok, kudarcok, vagy az összetört szívek nem félek ettől sem, állok elébe" - írta.

Azt is hozzátette, hogy nem tudja, mi vár rá a jövőben, de mindig mindent szívből tesz, és így minden este nyugalomban, tiszta lelkiismerettel tudja nyugovóra hajtani a fejét. Arra kérte a követőit és a kommentelőket, hogy hagyják, hadd kövessen el hibákat nyugalomban, bántások és ítélkezések nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bill Gates közölte, nem akar gazdagon meghalni, és szétosztja teljes vagyonát
A Microsoft-alapító nem viccel: 2045-ig elkölt 200 milliárd dollárt, aztán végleg bezárja a Gates Alapítványt. Szeretné, ha halála után nem a vagyonáról emlékeznének rá.


Bill Gates bejelentette, hogy 2045 végéig teljes vagyonát jótékony célokra fordítja, és utána végleg bezárja a Gates Alapítványt. A világ egyik legismertebb üzletembere a döntést az alapítvány fennállásának 25. évfordulóján hozta nyilvánosságra, írja a Reuters.

A Microsoft társalapítója azt írta: „Az emberek sok mindent fognak mondani rólam, amikor meghalok, de eltökélt szándékom, hogy a 'gazdagon halt meg' ne legyen köztük.”

Célja, hogy a következő két évtizedben körülbelül 200 milliárd dollárt juttasson el a világ legszegényebbjeinek.

Gates szerint túl sok a megoldásra váró, sürgős probléma ahhoz, hogy megtartson olyan erőforrásokat, amelyekkel embereken lehetne segíteni. Úgy látja, a jövőben csak akkor lehet valódi előrelépést elérni, ha a kormányok is támogatják az ügyet.

A Gates Alapítvány eddig 100 milliárd dollárt adományozott olyan kezdeményezésekre, amelyek milliók életét mentették meg. Ilyen például a GAVI vakcinaszövetség vagy a Globális Alap, amely az AIDS, a tuberkulózis és a malária ellen küzd.

Gates közleményében utalt arra is, hogy az utóbbi években több ország – köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország – csökkentette a nemzetközi segélyeket. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Nem világos, hogy a világ leggazdagabb országai továbbra is kiállnak-e a legszegényebbek mellett.”

Az üzletember bírálta az amerikai segélyek csökkentéséről szóló döntést, és dicsérte az afrikai országokat, amelyek igyekeztek a saját költségvetésükből pótolni a kieső forrásokat. Ugyanakkor kiemelte: például a járványos gyermekbénulás elleni küzdelem sem működhetne amerikai finanszírozás nélkül.

A célok között szerepel az is, hogy megelőzzék az újszülöttek, a gyermekek és az anyák elkerülhető halálát, valamint visszaszorítsák a maláriát, a kanyarót és más súlyos betegségeket.

Az alapítvány éves költségvetése 2026-ra eléri a 9 milliárd dollárt. A szervezetet Gates még 2000-ben alapította Melinda French Gates-szel, később Warren Buffett is csatlakozott hozzájuk.

Gates így zárta gondolatait: „Remélem, más vagyonos emberek is megfontolják, mennyire felgyorsíthatják a világ legszegényebbjei számára az előrelépést, ha növelik adományozásuk ütemét és mértékét, mert ez rendkívül hatásos módja annak, hogy visszaadjanak a társadalomnak.”

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Döbbenet Szegeden: lemondták Ember Márkék fellépését – dühösek a nézők
A rajongók hiába várták a beszélgetős estet, a fellépés végül elmarad. A szervezők budapesti eseménnyel próbálják kárpótolni a hoppon maradt szegedieket.


Kiborultak a szegediek, amikor kiderült, hogy elmarad a június 3-ára meghirdetett Egy hullámhosszon című est Ember Márkkal, Törőcsik Franciskával és Baranya Dáviddal. Többen már megvették a jegyeket, ezért felháborodtak, hogy az eseményt nemcsak törölték, hanem pótolni sem fogják.

A szervezők április végén tudták meg, hogy Ember Márknak más elfoglaltsága lesz aznap, mert a fővárosban dupla előadásban játszik. Ezután hosszan egyeztettek, de végül nem tudtak megegyezni a sztárvendégekkel az új időpontban, így inkább lefújták az estet.

A delmagyar.hu cikke szerint a jegyvásárlók magyarázatot kértek, mert úgy érzik, feleslegesen fizettek. A főszervező azt mondta, hogy szeretnének valamelyest kárpótolni mindenkit.

„Nem sikerült olyan új időpontot találnunk, amely minden résztvevő számára megfelelő lett volna. Nagyon sajnáljuk a kellemetlenséget – nem szerettünk volna csalódást okozni a közönségünknek. Ezért szeretnénk egy különleges lehetőséget felajánlani minden szegedi jegyvásárlónknak:

az eredeti jegy visszaváltható, vagy beváltható egy felső kategóriás jegyre a június 5-én 19 órakor, Budapesten a RaMArT Színpadán megrendezésre kerülő Sztársáv eseményre.

A program különlegessége, hogy a Szegedre meghirdetett szereplők mellett Udvaros Dorottya is személyesen jelen lesz ezen az exkluzív estén” – mondta Farkas Csilla.

A Hogyan tudnék élni nélküled? című film sztárjai lettek volna a beszélgetős est vendégei, amit Szegeden hirdettek meg. Ember Márk, Törőcsik Franciska és Baranya Dávid is szerepelt volna a programban. A fellépés napjára többen már korábban megvették a jegyeket.

Ember Márk az utóbbi időben egyébként folyamatosan úton van, tele van a naptára. A hosszú hétvégén is reggeltől estig színpadon állt, és több előadáson is fellépett. Egy posztban részletesen el is mesélte, mik történtek vele az elmúlt napokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kínos: Timothée Chalamet nem vette észre, hogy Kylie Jenner puszit akart adni neki
A Page Six szerint a színész már a mögöttük ülőkkel fogott kezet, miközben Jenner a felvételek alapján egy második csókra készült volna.


Kylie Jenner és Timothée Chalamet a napokban együtt jelentek meg a rangos David di Donatello-díjátadón, ahol a színész különdíjat vehetett át. A pár ezzel először mutatkozott együtt hivatalos eseményen a vörös szőnyegen.

A Page Six szúrta ki, hogy amikor Chalamet-t felhívták a színpadra, hogy átvegye az elismerést, odahajolt Jennerhez egy puszira. A felvétel alapján Kylie egy második puszira is készült, ám a színész ezt láthatóan nem vette észre, mivel ekkor már a mögöttük ülőkkel kezdett kezet fogni. Jenner végül visszafordult a színpad felé, és újra tapsolni kezdett, míg Chalamet elindult átvenni a díjat.

A jelenet itt is megtekinthető.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs szerint Trump alelnökének vatikáni látogatása után „nem véletlen” az amerikai pápa megválasztása
A rádiós műsorvezető szerint nem véletlen az időzítés: Ferenc pápa halála előtt egy nappal járt a Vatikánban Trump alelnöke. Szerinte ez akár titkos alku jele is lehet.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Sebestyén Balázs a Balázsék pénteki adásában különös elméletet osztott meg az új pápa megválasztásáról – írja az Index. A műsorvezető szerint nem véletlen, hogy amerikai lett a katolikus egyház új feje. Úgy véli, hogy Ferenc pápa és az amerikai utódja között akár háttéralku is köttethetett.

„Amerikai lett, gyerekek! Aznap választották meg, amikor mondtam, és bejött az amerikai tippem is. Várható volt... Az amerikai alelnök látogatta meg Ferenc pápát a halála előtti napon. Volt egy sejtésem. Valami háttéralku lehet, született ott Ferenc pápával és az új amerikai pápával”

– fogalmazott a rádióműsorban.

Balázs azt is elárulta, hogy korábban már sejtette, amerikai pápát választanak.

Az adásból nem derült ki egyértelműen, hogy komolyan gondolta-e az összeesküvés-elméletet idéző megállapításait, vagy csak poénnak szánta azokat, bár beleillik az egyre hajmeresztőbb állításai listájába.

Azt viszont hangsúlyozta, hogy szerinte az időzítés nem lehet véletlen.

Az biztos, hogy J. D. Vance amerikai alelnök valóban találkozott Ferenc pápával nem sokkal a katolikus egyházfő halála előtt. A találkozóra húsvétvasárnap került sor, amikor Ferenc pápa utolsó nyilvános eseményén részt vett. Ekkor a pápamobilban haladt végig a Szent Péter téren, megáldotta a híveket, majd meghallgatta a húsvéti beszédét. Ezt követően fogadta Vance alelnököt.

Az új pápa, XIV. Leó – korábbi nevén Robert Francis Prevost bíboros – több alkalommal is kritikus bejegyzéseket osztott meg Donald Trumppal kapcsolatban, még bíborosként. Egyik utolsó megosztása egy philadelphiai katolikus író, Rocco Palmo bejegyzése volt, amely a jogi eljárás nélküli kitoloncolásokat bírálta. A szerző ebben azt kérdezte Trumptól, látja-e, milyen szenvedést okoz a politikája, és vajon bántja-e emiatt a lelkiismerete.

Néhány éve a Szkeptikusok Társasága az álhírek és konteók terjesztéséért járó Laposföld-díjra jelölte Sebestyén Balázs. Akkori indoklásuk szerint „a tényekre alapuló tájékoztatás és szórakoztatás helyett a szóbeszédekre és laikus saját fejtegetésekre épülő, de nagyon határozottan, nagy nyilvánosság előtt előadott álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztéséért” részesült az „elismerésben”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: