A valaha talált legkockázatosabb meteor közelít felénk – szakértők árgus szemekkel figyelik a pályáját
A szakértők nemrég még úgy gondolták, hogy az YR4 minden eddig észlelt aszteroidánál nagyobb eséllyel csapódik a Földbe. Most már az a valószínű, hogy a Holdat találja el, ami szintén nem lenne veszélytelen, sőt.
A tudósok szerint a 2024 YR4 nevű aszteroida akár a Holdba is belecsapódhat 2032 végén. A legutóbbi megfigyelések alapján 4,3 százalék az esélye annak, hogy a kataklizma bekövetkezik, és ha megtörténne, a becsapódás körülbelül egy kilométer széles krátert vájna égi kísérőnk felszínébe, hogy aztán 100 millió kilogramm holdi kőzetet és port lökjön a világűrbe.
Az ütközés látványos fényvillanást okozna, amit szabad szemmel is látni lehetne, hiszen pont a Hold földi oldalára érkezne.
A 2024 YR4 átmérője a James Webb-űrteleszkóp mérései alapján nagyjából 60 méter. Julien de Wit, a Massachusettsi Műszaki Intézet bolygótudományi docense a CNN-nek azt mondta, „a méret egyenlő az energiával”, ezért fontos tudni, mekkora robbanást idézhetne elő.
A kisebb, városméretű pusztításra képes aszteroidákhoz hasonlóan a YR4 is komoly károkat okozhatna, ha a Földnek ütközne.
A 2024 végén felfedezett objektum kezdetben potenciális ütközési pályán volt a Földdel. A számítások alapján úgy tűnt, hogy 2032. december 22-én eltalálhatja a bolygónkat. Az ütközés esélye minden új megfigyeléssel változott, februárban 3,1 százalékon tetőzött.
Ez az arány a valaha felfedezett legnagyobb kockázatot jelentő aszteroidává tette.
A NASA szerint a június elején végzett megfigyelések közel 20 százalékkal pontosították a pályáját, és az új számok alapján kizárták, hogy a meteor ütközzön a Földdel.
A YR4 jelenleg túl van a teleszkópok látóhatárán, és a Nap körül kering. A tudósok azt vizsgálják, hogy egy esetleges holdi ütközés milyen hatással lenne az űrbeli infrastruktúrára és a Holdon lévő eszközökre. A Földet közvetlenül nem fenyegetné nagy veszély, de az űrszemét a műholdakat és az alacsony Föld körüli pályán lévő küldetéseket nagyon is érintheti. A Nemzetközi Űrállomást viszont a tervek szerint még azelőtt leszerelik, hogy a meteor a közelünkbe érne.
Dr. Paul Wiegert, a kanadai Nyugati Egyetem professzora szerint „kezdjük belátni, hogy talán egy kicsit messzebb is ki kell terjesztenünk a védőernyőt.
Most már van olyan értékünk, amit a Földtől távolabb is védenünk kell, így remélhetőleg a látókörünk is bővül.”
Az első számítások szerint az esetleges becsapódás leginkább a Hold föld felőli oldalát érheti. A csillagászoknak még soha nem volt lehetőségük élőben megfigyelni egy ekkora becsapódást a Holdon, hiszen ez lenne a legnagyobb hatású ütközés, ami az elmúlt 5000 évben történik az égitesten.
A tudósok szerint a 2024 YR4 nevű aszteroida akár a Holdba is belecsapódhat 2032 végén. A legutóbbi megfigyelések alapján 4,3 százalék az esélye annak, hogy a kataklizma bekövetkezik, és ha megtörténne, a becsapódás körülbelül egy kilométer széles krátert vájna égi kísérőnk felszínébe, hogy aztán 100 millió kilogramm holdi kőzetet és port lökjön a világűrbe.
Az ütközés látványos fényvillanást okozna, amit szabad szemmel is látni lehetne, hiszen pont a Hold földi oldalára érkezne.
A 2024 YR4 átmérője a James Webb-űrteleszkóp mérései alapján nagyjából 60 méter. Julien de Wit, a Massachusettsi Műszaki Intézet bolygótudományi docense a CNN-nek azt mondta, „a méret egyenlő az energiával”, ezért fontos tudni, mekkora robbanást idézhetne elő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A világon elsőként Magyarországon végeztek szürkehályog-műtétet egy parlagi sason. A műtétet egy hat fős - állatorvosokból és asszisztensekből álló - csapat felügyelte.
A madár azt követően került a Hortobágyi Madárkórházba, hogy három éve egy autó elütötte. Előbb a szárnyait hozták helyre, majd észrevették, hogy nem lát a sas. Ezért a jobb szemén szemlencse műtét hajtottak végre. Hamarosan a másik szemét is megoperálják.
A beavatkozás világszinten is egyedülálló. A műtét Szentesen végezték el a parlagi sason. A
páciens sem volt mindennapos, és a műtét sem volt szokványos. A végén például egy ásványvizes palackból készült speciális gallért adtak a madárra, hogy ne piszkálja a sebet.
A szemlencse-csere a humán gyógyászatban már rutinműtét, de a műtétet vezető orvos szerint sason a világon először hajtottak végre ilyet.
Dobos András állatorvos, szemsebészeti specialista elmondta: "A fény nem jutott le a retinához. Ezt a szemlencsét, a tokból egy speciális géppel eltávolítottuk az elszürkült maganyagot és megfelelő méretű, 40 dioptriás lencsét behelyeztük".
Az extrém erős látásjavítóra azért volt szükség, mert már szinte csak elmosódott foltokat észlelt a madár. Ráadásul a sasok látása nyolcszor élesebb az emberinél. Ezért ha gyengébb látássegítőt kap, akkor a vadonban könnyen belőle lenne préda.
A műtét után a szemhéjakat összevarrták, hogy nehogy véletlenül kikarmolja. A madár jól tűri, ha kézben tartják, főleg ha olyan, akit már ismer. A Hortobágyi Madárkórház állatorvosa korábban a szárnyait mentette meg.
Déri János kórházigazgató elmondta: "A szeme is sérült mind a kettő, és hát sajnálatos módon ez a sérülés azt követően, hogy ő belevakart, szennyeződött, fertőződött". Ez súlyos szemgyullaást okoztt, és a két szemére szinte megvakult. A két műtét után a cél az, hogy újra élesen lásson, és ha sikerül, akkor a sas megint szabad lehet.
A világon elsőként Magyarországon végeztek szürkehályog-műtétet egy parlagi sason. A műtétet egy hat fős - állatorvosokból és asszisztensekből álló - csapat felügyelte.
A madár azt követően került a Hortobágyi Madárkórházba, hogy három éve egy autó elütötte. Előbb a szárnyait hozták helyre, majd észrevették, hogy nem lát a sas. Ezért a jobb szemén szemlencse műtét hajtottak végre. Hamarosan a másik szemét is megoperálják.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Aggódnak a tudósok a világ legnagyobb jéghegye miatt, ami az űrből is látható
A 310 méter magas jégtömb felszínén víztavak jelentek meg, amelyek a gyorsuló olvadást mutatják. A kutatók szerint minden tizedfoknyi globális melegedés tovább ront a helyzeten.
Egy hatalmas jéghegy miatt aggódnak a kutatók az Antarktiszon. Az A23a nevű jégtömb akkora, mint Los Angeles, és az űrből is látható. Az Ausztrál Nemzeti Egyetem szakértői szerint a következő nemzedékekre is súlyos hatással lehet, írja a Unilad.
A jéghegy magasabb, mint a londoni Shard torony, vagyis több mint 310 méter. Felszínén víztavak jelentek meg, ami az olvadás gyorsulására utal. A kutatók szerint ez azt mutatja, hogy a térségben a jég sokkal gyorsabban fogy, mint amire eddig számítottak.
Az A23a jelenleg körülbelül 3600 négyzetkilométeres, de folyamatosan zsugorodik. 1986-ban vált le az Antarktiszról, és az utóbbi hónapokban több darabja is az óceánba hullott.
A Nature folyóiratban megjelent tanulmányban az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói így fogalmaztak: „Az Antarktiszon sokkal kevésbé értjük a hirtelen változások lehetőségét, mint az Északi-sarkvidéken, de egyre több bizonyíték mutat arra, hogy gyors, egymással összefonódó és olykor önfenntartó változások zajlanak az antarktiszi környezetben.”
A kutatás vezetője, Nerilie Abram professzor hangsúlyozta, hogy a jéghegy összeomlása „katasztrofális következményekkel járhat a következő nemzedékek számára.” Hozzátette:
„Az Antarktisz jegén, óceánjain és ökoszisztémáin már most kimutatható a gyors változás, és ez minden egyes tizedfoknyi globális felmelegedéssel tovább súlyosbodik.”
A Brit Antarktiszi Kutatóintézet szerint az A23a a következő hetekben elérheti Dél-Georgia térségét, ahol a kontinentális talapzat fele akkora, mint maga a jéghegy. Ez a kutatók szerint különösen a pingvinek élőhelyét veszélyezteti.
Geraint Tarling professzor az Oceanographic Magazine-nek azt mondta: „Ha egy jéghegy megfeneklik Dél-Georgia közelében, a pingvineknek nagy kerülőket kell tenniük a táplálkozóhelyeikhez, és előfordulhat, hogy nem érnek vissza időben a fiókáikhoz.”
Andrew Meijers, a Brit Antarktiszi Kutatóintézet oceanográfusa a Daily Express US-nek arról beszélt, hogy a jéghegy hónapokig egy víz alatti hegy körül forgott, most viszont a domináns áramlat Dél-Georgia felé sodorja. „A jéghegy – legalábbis a műholdfelvételeken – jelenleg még tartja a szerkezetét, és nem tört kisebb darabokra, ahogy a korábbi ‘szuperjéghegyek’ tették.”
Meijers hozzátette: „Most az áramlat egy kanyarulatában van, ezért nem közvetlenül a sziget felé tart, de az áramlatokról alkotott ismereteink alapján valószínű, hogy hamarosan ismét Dél-Georgia irányába mozdul. Az áramlat a sekély kontinentális talapzatot követi, délkelet felé. A kérdés az, hogy a jéghegy innen továbbhalad-e a nyílt Atlanti-óceán déli részébe, vagy fennakad a talapzaton és egy időre ott reked. Ha ez történik, komolyan akadályozhatja a szigeten élő állatok – főként fókák és pingvinek – hozzáférését a táplálkozóhelyeikhez.”
Egy hatalmas jéghegy miatt aggódnak a kutatók az Antarktiszon. Az A23a nevű jégtömb akkora, mint Los Angeles, és az űrből is látható. Az Ausztrál Nemzeti Egyetem szakértői szerint a következő nemzedékekre is súlyos hatással lehet, írja a Unilad.
A jéghegy magasabb, mint a londoni Shard torony, vagyis több mint 310 méter. Felszínén víztavak jelentek meg, ami az olvadás gyorsulására utal. A kutatók szerint ez azt mutatja, hogy a térségben a jég sokkal gyorsabban fogy, mint amire eddig számítottak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tudtad, hogy van magyar dínónk? A Hungarosaurus ráadásul Európa-szerte híres leletnek számít
A bakonyi Iharkútról származnak az első magyar dinoszauruszleletek, ahol bő két évtizede tárják fel az egyedülálló paleontológiai kincseket. Mindez két elszánt barát kitartó keresésével kezdődött. Dinoszaurusz-fanatikusok, íme a napi olvasmányotok!
Nemrég az egerszalóki skanzen 3D barlangmozijából (igen, van ilyen, és nagyon ajánlom!) kellett megtudnom, hogy létezett olyan, hogy Hungarosaurus. Mondjuk mi magyarok olyan sok mindenre büszkék vagyunk, úgyhogy miért pont saját dínónk ne lenne?
Az első magyarországi dinoszauruszt, teljes nevén a Hungarosaurus tormai nevű őshüllőt hazánk és a lelőhely egyik megtalálója, dr. Torma András, az Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék vezetője után nevezték el. Ez a példány az úgynevezett iharkúti fauna legjobban ismert tagja, amelyet kilenc részleges csontváz és több ezer csont alapján azonosítottak.
Annak idején tekintélyes nagysággal rendelkezett a maga négy és fél méteres hosszával. Ez a monstrum úgy hatszázötven kilót nyomhatott, és állkapcsaiban összesen több mint nyolcvan fog ült, úgyhogy a vele egy időben élő állatok örülhettek, hogy csak növényeket evett. Az egész testét páncélelemek borították, illetve az orra és koponyája tele volt csontdudorokkal – maguk a koponyacsontok vastagodtak meg ilyen látványosan, néhol akár ötcentis taréjok, dudorok formájában –, és két szeme fölött szarvak nőhettek a leletekből készült „fantomrajz” szerint. Azonban a páncélos dinoszaurusztól eltérően a Hungarosaurusnak nem volt olyan rövid mellső végtagja, mint mondjuk csóri T-Rexnek, sőt, szokatlanul filigrán és gyors mozgású volt.
Visszatérve az iharkúti faunához:
egy egykoron virágzó, bakonyi bányászfaluról van szó, amely nem igazán a bauxitkitermeléséről lett Európa-szerte híres, hanem az őslénytani lelőhelye miatt, ugyanis az itteni üledékréteg fosszíliákban rendkívül gazdagnak bizonyult. Ezen a helyen egy 85 millió évvel ezelőtti folyórendszer üledéke található, amely a bányászatnak köszönhetően feltárta a 7-8 méter mélyen fekvő történelmi emlékeket, úgyhogy érdemes minden Jurassic Park-rajongónak elzarándokolni egyszer Iharkútra, ahonnan származnak az első magyar dinoszauruszleletek.
Amilyen kicsi a falu, olyan nagy benne az őslénylelőhely-potenciál: több mint két évtizede zajlanak itt az ásatások az ELTE Őslénytani Tanszékének vezetője, Ősi Attila irányításával, aki egyébként magát a fosszília-lelőhelyet is megtalálta dr. Torma Andrással karöltve. Kettejük barátsága egyébként az iskolás évekig nyúlik vissza, és dínókereső hobbiból vált komoly hivatássá az életükben az őslénykutatás. A feltárást végző, egyre kiterjedtebb csapat megalapította a Magyar Dinoszaurusz Alapítványt, és a beérkező adományokból meg tudták venni a területet.
Az Iharkút területén megtalált Hungarosaurus-koponyák közül a legkisebb alig 15-17 centi, amely 1-1,5 méteres testhosszt, azaz fiatal állatot feltételez, míg a legnagyobb 35-40 centiméter, azaz ekkora a kifejlett méret. A paleontológus szakember azt nyilatkozta pár éve a Greendexnek, hogy „Európában nincs még egy hely, ahol ebből az időszakból (felső krétakor – a szerk.) ennyire teljes leletanyag maradt volna ránk.” Eddig kevesebb mint ezer négyzetmétert tártak fel, és még többezer négyzetméter vár felfedezésre. A munkát nehezíti, hogy minden évben az ásatási időszak végeztével betemetik egy markolóval az egész területet, védve a leleteket és a helyet is az önjelölt kincsvadászoktól.
Ha a cikkünk végére már kellően Hungarosaurus-lázban égsz, akkor jó hírünk van: 2011 óta bárki megnézheti a leleteket és a magyar dínókat a Magyar Természettudományi Múzeum állandó, ’Eltűnt világok – A dinoszauruszok kora Magyarországon’ című állandó tárlatán. És ha nem csupán néznéd, de bele is vetnéd magadat a 85 millió éves titokba egy ásatáson, akkor a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány folyamatosan várja a pályakezdőket és lelkes amatőröket szeretettel.
Nemrég az egerszalóki skanzen 3D barlangmozijából (igen, van ilyen, és nagyon ajánlom!) kellett megtudnom, hogy létezett olyan, hogy Hungarosaurus. Mondjuk mi magyarok olyan sok mindenre büszkék vagyunk, úgyhogy miért pont saját dínónk ne lenne?
Az első magyarországi dinoszauruszt, teljes nevén a Hungarosaurus tormai nevű őshüllőt hazánk és a lelőhely egyik megtalálója, dr. Torma András, az Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék vezetője után nevezték el. Ez a példány az úgynevezett iharkúti fauna legjobban ismert tagja, amelyet kilenc részleges csontváz és több ezer csont alapján azonosítottak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Okosabbak lehetnek a kutyák, mint eddig sejtettük: a tárgy neve mellett azt is felismerik, hogy azt mire használjuk
A vizsgálatban hat border collie és egy ausztrál pásztorkutya bizonyította, hogy a játékok neve mögötti használatot is felismeri, nem pusztán a formát.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) etológusai kimutatták, hogy a kutyák nemcsak tárgynevek megtanulására képesek, hanem felismerik a név által jelölt mögöttes funkciót is - írja az MTI az intézmény közleménye alapján.
A közleményben kiemelték, hogy a „tehetséges szótanuló” kutyák (gifted word learners) nemcsak megjegyzik a játékok neveit, hanem képesek új, teljesen más kinézetű tárgyakra is kiterjeszteni a szavak jelentését, ha azok ugyanarra a funkcióra használhatók. Ez a készség eddig kizárólag kisgyermekeknél és egy-egy hosszú éveken át tanított papagáj vagy bonobó esetében volt ismert. Az egyetem tanulmánya a Current Biology folyóiratban jelent meg.
Mint írták, az embereknél a jelentéskiterjesztés a nyelvtanulás egyik alapköve, a funkció alapján történő kiterjesztés azonban még ennél is összetettebb készség. Egy kisgyermek fokozatosan megtanulja, hogy a „csésze” szó a bögrére, a pohárra és a kulacsra is vonatkozhat, hiszen mindegyiket ivásra használjuk. Ez a felismerés annak ellenére jön létre, hogy ezek a tárgyak formájukban anyagukban nagyon eltérőek egymástól, leginkább a használatuk módja, funkciója köti őket össze.
Míg számos állatfaj képes küllem alapján csoportosítani tárgyakat, a funkcióra vonatkozó, tanult szó kiterjesztése igen különleges elmebeli képességeket feltételez. Egyes egyedek megtanítása bizonyos tárgyakhoz kötődő szavakra rendkívül idő- és munkaigényes, és nagyon kevés egyed képes valóban elsajátítani ezt.
„Ezek a tehetséges szótanuló kutyák egyedülálló lehetőséget kínálnak e jelenség vizsgálatára, mivel ők a gazdával való játék során, természetes interakciókban gyorsan tanulják meg a szavakat - a játékok neveit” - idézték a közleményben Claudia Fugazzát.
A tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta:
eredményeik azt mutatják, hogy ezek a kutyák nem egyszerűen megtanulják a tárgyak neveit, olyan szinten értik a szavak mögötti jelentést, hogy képesek azt teljesen új, nagyon eltérő kinézetű játékokra is alkalmazni, felismerve, mire valók ezek a tárgyak.
A kutatók hét tehetséges szótanuló kutyát - hat border collie-t és egy ausztrál pásztorkutyát - teszteltek természetes környezetben, a gazdáik otthonában, játékos interakciók közben.
A tanulási szakaszban a kutyák két új szót tanultak, például „húz” és „hozz”, amelyek nem egy-egy tárgyat, hanem több, küllemében teljesen eltérő, de azonos módon használt játékot jelöltek (húzogatós vagy behozós). Ezt követték a tesztek, amelyek során a kutyák bizonyították, hogy megtanulták az új szavakat, és helyesen választották ki a megfelelő játékot, ha a gazda a „húz”-t vagy a „hozz”-t kérte.
A kísérlet következő szakaszában a kutyák új, küllemében nagyon különböző játékokkal játszhattak „húzogatósat” vagy „behozósat” a gazdával, ahogy korábban is, de most a játék neve nem hangzott el egyszer sem.
A végső tesztben, a kutyáknak ezen új tárgyak közül kellett kiválasztani, amikor a gazda a „húz” vagy „hozz” játékot kérte. A kutyák nagy biztonsággal választották ki a megfelelő, addig névtelen tárgyat - vagyis általánosították a szavakat funkcionális kategóriákra.
Ez az első bizonyíték arra, hogy a kutyák képesek a szavakat funkcionális kategóriákra általánosítani, mégpedig természetes, játékos interakciók során - hangsúlyozták a közleményben.
„Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a szavakhoz kapcsolódó kategorizációra nemcsak az ember képes, hanem megjelenhet nem emberi, nem nyelvhasználó fajoknál is, természetes módon” - idézték Miklósi Ádámot, a tanulmány társszerzőjét, aki szerint ez izgalmas új irányokat nyit annak megértésében, hogyan fejlődhettek ki a nyelvhez kapcsolódó készségek, és hogyan működhetnek fajunkon túl.