hirdetés

A Rovatból
hirdetés

A Pfizer vakcinája már az első dózis után 85 százalékkal csökkenti a tünetes megbetegedéseket

A vakcina beadása után 15-28 nappal, 85 százalékra csökkent a tünetes megbetegesédek száma az izraeli kutatás során.
Címkép:Pixabay/illusztráció - szmo.hu
2021. február 19.

hirdetés

A The Lancet tudományos lapban megjelent tanulmányból - amely izraeli adatokra támaszkodik - kiderül, hogy a Pfizer/BioNTech vakcinája már az első dózis beadása után is 85 százalékkal csökkentette a tünetes megbetegedések számát – írja a Reuters.

Egy korábbi, 1,2 millió ember bevonásával folytatott izraeli vizsgálat alapján a Pfizer-vakcina mindkét dózisának beadása után 94 százalékkal csökken a tünetekkel járó esetek, illetve 92 százalékkal a súlyos koronavírusos megbetegedések száma.

Az új tanulmány 7000 olyan egészségügyi dolgozó bevonásával készült, akiket a Sheba Orvosi Központban oltottak be.

A kutatók 85 százalékos csökkenést jelentettek a tünetes koronavírusosok számában már az első dózis beadása után 15-28 nappal.

A megfigyelt, összesen 9109 egészségügyi dolgozó közül 170 fertőződött meg, köztük 99-en lettek tünetes betegek is. A 170-ből 89 nem kapott oltást, 78 az első dózis után lett pozitív, 3 pedig a második dózis után.

hirdetés

Az izraeli adatok azután jelentek meg, hogy kanadai szakértők jelentették: a második Pfizer-oltást akár később is be lehet adni, mert már az első magas fokú védettséget nyújt a betegség ellen.

Az Egyesült Királyság szakemberei azt mondják az Oxford/AstraZeneca első dozisa is kétharmadára csökkenti a megbetegedés lehetőségét.

Adatokat ugyan nem közöltek, de a szakemberek bizakodóak a nyitással kapcsolatban.

"Nem fogok belemenni a részletekbe, a számokat nem hozzuk nyilvánosságra, nem spekulálnék én sem, de azt mondthatom, hogy már nincs túl messze" - fogalmazott a kormány egészségügyi tanácsadója, Neil Ferguson Professzor a BBC-nek.

A szakember azt elárulta, hogy a zárt idősotthonokban az első dózis beadása után, a fertőzések száma egy hét alatt a felére csökkent.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
TUDOMÁNY
A Rovatból
hirdetés

Így véd meg minket a vakcina a megbetegedéstől – rövid videóban mutatja meg a Magyar Tudományos Akadémia

Az animáció bemutatja, hogyan alakul ki az immunválasz és milyen hatást gyakorol a szervezetre.
Címkép: MTI/Balázs Attila - szmo.hu
2021. március 27.

hirdetés

Bár többféle, eltérő működési elvű vakcina is rendelkezésre áll a koronavírus ellen, azonban mindegyik képes kiváltani olyan immunválaszt, amely felkészíti a szervezetet a fertőzéssel szembeni védekezésre. A Magyar Tudományos Akadémia közzétett egy animációt, ami bemutatja, hogyan alakul ki az immunválasz és milyen hatást gyakorol a szervezetre.

Az animáció Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, az ELTE TTK immunológus egyetemi tanára irányításával készült.

Videó: Az MTA animációja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
TUDOMÁNY
A Rovatból
hirdetés

Húsz másodperc alatt mutatja ki a koronavírus-fertőzést egy új teszt

Amellett, hogy rendkívül gyors, nagyon olcsó is, így nagy szerepe lehet a tömegrendezvények biztonságos lebonyolításában.
Fotó: Illusztráció (Pexels) - szmo.hu
2021. április 05.

hirdetés

Izraeli tudósok egy olyan új koronavírus-tesztet kísérleteztek ki, amely a mintavétel után 20 másodperccel már kimutatja a fertőzés jelenlétét - írja a The Times of Israel.

Az új módszer gyorsaságát az adja, hogy nem kell hozzá labor és hosszú várakozási idő:

lényege, hogy a mintát egy olyan készülék vizsgálja meg, amely fény és mesterséges intelligencia segítségével világítja át a mintát, így 20 másodperc alatt képes kimutatni a fertőzöttséget.

A mintát nem a PCR tesztekhez hasonló módon pálcával veszik, hanem az öblögetett, majd kiköpött szájvizet vizsgálják. Az eszközt a laptophoz vagy telefonhoz kell csatlakoztatni, azon keresztül mutatja ki végül az eredményt. Az ehhez hasonló spektroszkópiai (azaz a fény és az anyag kölcsönhatásán alapuló optikai vizsgálat) mérést végeznek például a vizek fémszennyezettségének kimutatására is.

Az izraeli tudósok által kifejlesztett SpectraLIT névre keresztelt tesztet a Jeruzsálem melletti Sheba Medical Centre orvosai segítségével tökéletesítették. Jelenleg a világ 36 kórházában tesztelik, a jelenlegi eredmények szerint 95 százalékban ad pontos választ a teszt, amelyet a Newsight nevű cég gyárt.

hirdetés
Másik nagy előnye a gyorsasásán kívül, hogy olcsó: körülbelül 10 font, azaz kb 4250 forint darabja.

A tesztet gyártó céget már több futballcsapat is megkereste. Úgy vélik, hogy a tömegrendezvények esetében például nagyon hasznos lesz, mivel szinte azonnali eredményt hoz, és nagyon gyorsan lehet vele több ezer embert letesztelni. Az EU orvosi eszközöket jóváhagyó testülete múlt szerdán meg is adta a zöld utat a tesztnek, így hamarosan megkezdhetik a használatát a kontinensen.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
TUDOMÁNY

Már az első dózis után is 80 százalékban véd a fertőzés ellen a Pfizer és a Moderna vakcinája

Mindkét oltás után pedig 90 százalékban előzik meg a megfertőződést. Az oltóanyagok a klinikai körülmények után immár valódi körülmények között is bizonyítottak.
Fotó: MTI/Balázs Attila - szmo.hu
2021. március 30.

hirdetés

A napokban megírtuk, hogy a Kaliforniai Egyetem kutatói több mint 36 ezer egészségügyi dolgozón vizsgálták a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinák hatását a fertőzésekre, és azt állapították meg, hogy ezek az oltóanyagok nemcsak a tünetes és a súlyos megbetegedés megelőzésében hatékonyak, de a megfertőződés kivédésében is.

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) friss jelentéséből pedig az is kiderült, hogy

mind Pfizer/BioNTech, mind a Moderna vakcinája már az első dózis után (14 nappal) is 80 százalékos védelmet nyújt a vírus ellen, mindkét oltás után pedig 90 százalékos hatékonysággal előzi meg a fertőzést.

Ez azért fontos eredmény, mert ezek az oltóanyagok immár nemcsak klinikai körülmények között, hanem valódi körülmények között is bizonyították hatásosságukat, ráadásul olyan embereknél, akik jobban ki vannak téve a megfertőződés veszélyének.

A kutatásban ugyanis majdnem 4000 egészségügyi dolgozón és frontvonalban dolgozón vizsgálták ezeknek a vakcináknak a hatékonyságát. A CDC a tünetektől függően rutinszerűen tesztelte a résztvevőket, akiknek hetente egyszer orron keresztül vett mintát is kellett adniuk. A központ emellett SMS-ben, e-mailben és közvetlen orvosi jelentéseken keresztül is figyelemmel kísérte az önkénteseket.

hirdetés

A kutatásban 2961, legalább egyszer beoltott ember vett részt, a többi 989 fő még egyáltalán nem kapott oltóanyagot. A beoltottak többsége, több mint 62 százalékuk mindkét oltáson túl volt már, míg valamivel több mint 12 százalékuk még csak az első adagot kapta meg.

A 3950 emberből összesen 205-en produkáltak pozitív PCR-tesztet, többségük (161 fő) a még be nem oltottak csoportjába tartozott.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
TUDOMÁNY

A Pfizer vakcinája 100 százalékos hatékonyságot mutat a 12-15 éves korosztályban

A harmadik fázisú klinikai vizsgálatban nem csupán százszázalékos vakcina-hatékonysági arányt figyeltek meg, hanem azt is, hogy az oltás nagyon erőteljes immunválaszt váltott ki.
MTI, Címkép: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2021. március 31.

hirdetés

A 12-15 éves korosztályban százszázalékos hatékonysággal véd az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai vállalkozás közös fejlesztésű vakcinája a szérum klinikai vizsgálatának befejező szakaszában rögzített adatok alapján - közölte a két cég szerdán.

Az Egyesült Államokban végzett úgynevezett harmadik fázisú klinikai vizsgálatban 2260 kiskorú vett részt. Az oltóanyagból 1131-en kaptak, és közülük senki sem betegedett meg. Az 1129 fős kontrollcsoportban - amelynek tagjai oltás helyett hatóanyag nélküli szert, vagyis placebót kaptak - 18 megbetegedést regisztráltak.

A vizsgálatban nem csupán százszázalékos vakcina-hatékonysági arányt figyeltek meg, hanem azt is, hogy az oltás nagyon erőteljes immunválaszt váltott ki

- áll a Pfizer és a BioNTech közelményében.

Terveik szerint az adatokat benyújtják az amerikai és az európai uniós gyógyszerfelügyeleti hatóságnak (FDA, EMA), kérve a készítmény alkalmazási engedélyének kiterjesztését a 12-15 éves korosztályra.

Az adatokat egy rangos tudományos folyóirathoz is benyújtják, kérve a kutatási jelentés szakmai ellenőrzését és publikálását.

Hozzátették, hogy a 6 hónapos-11 éves korosztályban is vizsgálják a vakcina biztonságosságát és hatékonyságát. Az első adag oltást már be is adták az első vizsgálati csoportnak, amelybe 5 és 11 év közötti gyerekeket válogattak be. A második csoport - amelyben 2-5 év közötti gyerekek vannak - április elején kapja meg az első dózist.

hirdetés

A Pfizer/BioNTech-féle vakcina volt az első, amelyre forgalmazási engedélyt adtak ki az EU-ban. A két adagból álló oltások beadása tavaly karácsonykor kezdődött. A beszerzéseket a tagországok megbízásából és felügyelete mellett intéző Európai Bizottság tavaly novemberben 300 millió, január elején további 300 millió adag megvásárlásáról kötött keretszerződést a gyártókkal. A Comirnaty néven forgalmazott oltóanyagból Magyarországra már csaknem másfél millió adagot szállítottak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: