TUDOMÁNY
A Rovatból

Mindig elájult, amikor felállt a nő – most a gerincvelőjébe ültetett idegstimuláló eszközzel tud járni

A ritka betegségben szenvedő nő a készüléknek köszönhetően már nem ájul el felálláskor, sőt már 50-szer többet tud sétálni, mint korábban.
Fotó: EPFL - szmo.hu
2022. április 07.



Egy, a gerincvelőjébe ültetett idegstimuláló implantátum segítségével tud újra járni egy ritka neurodegeneratív betegségben szenvedő nő – számolt be róla a LiveScience a The New England Journal of Medicine orvosi folyóiratban megjelent tanulmány alapján.

A nőnél multiszisztémás atrófia alakult ki, amely egy olyan betegség, amely az agy több működési egységét érinti, például a mozgás- és egyensúlykoordinációt vagy a vérnyomás- és a húgyhólyag-szabályozást. Az agy és a gerincvelő idegsejtjei előbb elkezdenek hibásan működni, majd végül teljesen elhalnak, bizonyos agysejtekben pedig abnormális fehérjecsomók jelennek meg. A betegség egyik velejárója az ortosztatikus hipotenzió, ami azt jelenti, hogy ha a beteg felül vagy feláll, hirtelen leesik a vérnyomása, emiatt pedig szédül, vagy akár el is ájulhat. Normál esetben, amikor a vérnyomás csökken a szív szenzoros sejtjei észlelik ezt, és üzenetet küldenek az agynak, amely aztán jeleket küld a gerincvelői idegen keresztül, hogy húzza össze az artériákat a szívverés felgyorsítása és így a vérnyomás megemelése érdekében. Az ebben a betegségben szenvedőknél azonban nincs meg ez a visszacsatolási hurok, ezért következik be az ájulás.

A nő is folyamatosan ettől szenvedett: naponta háromszor-négyszer is elájult, amikor fel akart állni, például hogy vécére menjen. Egyszer, amikor néhány másodperccel a felállás után elájult, másfél évig ágyhoz lett kötve.

A betegség sajnos nem gyógyítható, csak a tüneteket lehet enyhíteni gyógyszerek segítségével, például olyanokkal, amelyek érösszehúzódást váltanak ki. A nőnél viszont ezek a készítmények sem szüntették meg az ájulást.

A Lausanne Egyetemi Kórház idegsebésze, Dr. Jocelyne Bloch és munkatársainak korábban sikerült helyreállítani a hirtelen vérnyomáseséskor beinduló visszacsatolási hurkot lebénult gerincvelő-sérült betegeknél, ezért úgy gondolták, megpróbálják ugyanezt a kezelést a multiszisztémás atrófiával küzdő nőnél is.

Egy olyan implantátumot ültettek be a testébe, amely egy elektromos impulzusokat generáló készüléket tartalmaz.

Ez beépített gyorsulásmérővel rendelkezik, amely érzékeli a páciens testhelyzetének változásait. Az impulzusgenerátor egy 16 elektródával felszerelt, lapát alakú vezetékhez csatlakozik, amely az impulzusokat a gerincvelő idegeihez juttatja. Az operáció során az impulzusgenerátort a nő hasába, az elektródát hordozó lapátot pedig közvetlenül a mellkasi gerincén lévő idegek tetejére, a csigolyák alá helyezték. A beültetett készüléket a testen kívül, egy tableten működtetett szoftverrel lehet be- és kikapcsolni.

A beavatkozás után a nőt úgynevezett billenőasztalos teszteknek vetették alá hét napig, amely során az orvosok vízszintes helyzetből függőleges helyzetbe mozgatva figyelték a vérnyomását. A beültetett implantátum sikeresen megakadályozta a vérnyomásesést, és megóvta a pácienst az ájulástól. Ezt követően a nő egy hathetes neurorehabilitáción is részt vett, három hét után pedig már otthon gyakorolhatta a készülék használatát.

Ennek segítségével már nem ájul el, ha feláll vagy felül és nem tapasztalja az ájulást megelőző tüneteket sem, például fülzúgást vagy szédülést. Sőt, már járni is tud egy járást segítő eszközre támaszkodva.

Az implantátum beültetése előtt csak kb. 5 métert tudott sétálni, utána le kellett feküdnie. A beavatkozás utáni néhány héten belül viszont már kb. 10-szer akkora távolságot tudott megtenni járást segítő eszközzel, három hónap után pedig már 50-szer többet tudott menni. Sőt, már az edzés sem lehetetlen számára úgy, hogy nem ájul el.

Bár az eszköz jelentősen javítja a beteg életkörülményeit, sajnos az alapállapotán nem segít. A multiszisztémás atrófiában szenvedők a betegség kialakulásától számított 3-4 éven belül kerekesszékbe kényszerülnek, 5-8 éven belül pedig meghalnak. Dr. Bloch is tisztában van ezzel, de szerinte a betegek mindennapjait jelentősen megkönnyíti az idegstimuláló eszköz. Úgy véli, egy ilyen gerincimplantátum más betegségben szenvedőknél is javíthatja az életminőséget és a mobilitást.

Bloch és munkatársa, Grégoire Courtine, a Lausanne-i Svájci Szövetségi Technológiai Intézet idegtudományi professzora most az Onward Medical céggel dolgoznak új gerincimplantátumok kifejlesztésén, amelyeket kifejezetten mozgáskorlátozott vagy vérnyomás-problémákkal küzdő gerincsérült betegek kezelésére terveztek. Az első új eszközöket még idén, valószínűleg májusban ültetik be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Ritka vendég, az év egyik legnagyobb csillagászati látványossága tűnik fel az esti égbolton
Október közepétől lesz leginkább látványos a C/2025 A6 (Lemmon) üstökös, amikor a horizont közelében bukkan majd fel. Több mint ezer év múlva jár majd megint errefelé.


Nem kell korán kelnünk ahhoz, hogy megpillanthassuk az év egyik legnagyobb csillagászati látványosságát - írja az Időkép.

Esténként a nyugati horizontot kell kémlelni,hogy megpillanthassuk az év egyik legjobban várt égi látványosságát, a C/2025 A6 (Lemmon) üstököst.

Eddig hajnalonként a keleten tűnt fel, de most október közepétől már az esti égbolton lesz látható. Nyugati–északnyugati irányban, a horizont közelében bukkan majd fel. Fényessége olyan, hogy sötét ég alatt már szabad szemmel is megpillantható lehet. Igazán szép látványt binokuláron vagy kis távcsövön keresztül mutat meg.

Az üstökös október 26-ig mutatja meg magát teljes pompájában. Utána már egyre közelebb kerül a horizonthoz, és a növekvő hold fénye is rontani fogja láthatóságát.

A C/2025 A6 (Lemmon) üstököst 2025. január 3-án fedezték fel a Mount Lemmon Survey égboltfelmérő program keretében. Kezdetben kisbolygónak vélték, ám később kiderült, hogy egy hosszú periódusú üstökösről van szó. Az égitest rendkívül elnyúlt ellipszis pályán mozog, és mintegy 1350 évente tér vissza a Nap közelébe. A számítások szerint a 2025. november 8-i napközelség során keringési ideje 1155 évre rövidülhet, így továbbra is ritka vendég marad a Naprendszer belső vidékein.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
A Rovatból
Vasárnap éjjel érdemes a Holdat kémlelni, különös égi jelenség lesz látható
Mire besötétedik, már lehet is az égi kísérőnkre figyelni. Sőt, még a tisztuló időjárás is kedvező lesz hozzá.


Vasárnap este a Hold mellett egy különös égi jelenséget figyelhetünk meg. A Szaturnusz ugyanis látszólag közel kerül égi kísérőnkhöz.

Október 5-én már sötétedés után érdemes lesz kémlelni az eget nyugaton, északnyugaton, a későbbi órákban pedig egyre többfelé az országban, ugyanis a Hold és a Szaturnusz együttállását láthatjuk az égen.

A Szaturnusz a Holdhoz képest balra, alacsonyabban lesz megfigyelhető este a keleti, délkeleti horizont fölött. Látszólagos távolságuk az alkonyat után 4,5 fok lesz, majd az éjszaka folyamán távolságuk csökken, pirkadat előtt pedig már csak 3 fokra lesznek egymástól a láthatók nyugati égbolton. A Hold 97 százalékos megvilágítottságú lesz, emiatt a holdfény már zavaró hatással lehet a Szaturnusz megfigyelésében - írja az Időkép.

Vasárnap mire besötétedik, nyugaton, északnyugaton már láthatjuk a csillagos eget, miközben még időnként felhők is megjelennek majd az égen. Az esti, éjszakai órákban pedig még nagyobb területen szakadozhat fel a felhőzet, így jó eséllyel láthatjuk majd a különös égi jelenséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
A WHO aggasztó jelenségre figyelmeztet, egy biológus szerint versenyfutás zajlik az idővel
A WHO adatai szerint 2021-ben már több mint egymillió ember halt meg azért, mert szervezetük nem reagált a korábban bevált antibiotikumokra.


Komoly veszélyre figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Már minden hatodik fertőzés ellenáll az antibiotikumoknak. Adataik szerint 2021-ben már több mint egymillió ember halt meg azért, mert szervezetük nem reagált a korábban bevált antibiotikumokra.

Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint versenyfutás zajlik az idővel. Míg korábban a penicilin számos betegségre gyógyszer volt, napjainkban megjelentek azok a baktériumok, amelyek ellenállnak ezeknek. Később pedig létrejöhet egy olyan kórokozó, ami a legtöbb ilyen szerre rezisztenssé válik.

2021-ben mintegy 7,7 millió ember halt meg bakteriális fertőzésben. Közülük több mint 1,1 millió haláleset közvetlenül az antibiotikumokkal szembeni rezisztenciának tulajdonítható.

A biológus szerint a baktériumok "fejlődése" természetes folyamat, így egy "versenyfutás zajlik a tudomány és a baktériumok evolúciója között". Úgy véli, a legjobb megoldás a személyre szabott terápia lenne. Ez azonban pénz és időigényes.

Egy háziorvos szerint pedig fontos, hogy a beteg tartsa be az előírtakat. Előfordul ugyanis, hogy sokan abbahagyják a gyógyszer szedését, mert már jobban érzik magukat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Újabb tűzhányó ébredhetett fel a gigászi földrengés után – a tudósok sem értik teljesen, hogy mi zajlik Kamcsatkán
A nyári földmozgás óta furcsa vulkanikus jelenségek történnek Kamcsatkán. A kutatók szerint már a második tűzhányó kelhetett életre az utórengések következtében.


Életre kelhetett a Kamcsatka-félszigetén magasodó Kronotszkij tűzhányó, ami száz éve semmiféle aktivitást nem mutatott, így a tudósok szunnyadó vulkánnak tekintették. Szombaton mindez megváltozott, hiszen a KVERT kamcsatkai vulkánobszervatórium közölte, hogy a levegőbe emelkedett egy 10 kilométer magas hamufelhő, amit a szél 100 kilométerre sodort.

Ha sikerül igazolni, hogy valóban a Kronotszkij ébredt fel, akkor az már a második, hosszú ideje szunnyadó vulkán ébredése lehet a július 30-ai 8,8-as erősségű földrengés óta - írja a Telexen Dr. Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus, az ELTE tanszékvezető tanára.

A professzor felidézi, mi minden történt a nyári kamcsatkai földmozgás óta. Mint írja, az eseményt több ezer utórengés követte, és volt köztük 7-es magnitúdójúnál erősebb is. Néhány nappal később, augusztus 3-án kitört a több mint 450 éve alvó Krasenyinnyikov vulkán, néhány nappal ezelőtt pedig - vélhetően - a fentebb írt Kronotszkij.

A kutatók a szombati észlelés óta vizsgálják, hogy a kitörés valóban megtörtént-e. Ez azért bonyolult kérdés még napjainkban is, mert a vulkán 180 kilométerre van a Petropavlovszk-Kamcsatszkij településen lévő vulkánobszervatóriumtól.

„Itt nincsenek autópályák, hogy néhány óra alatt el lehessen érni a területet, ehhez igazi expedíció kell, helikopterrel vagy terepjáróval földutakon keresztül, folyókon átkelve” - magyarázza a tudós.

Dr. Harangi hozzáteszi, hogy a kutatók műholdas felvételeket is használnak a vizsgálathoz, és a Himawari–9 műhold képei bizony azt mutatják, hogy október 4-én vulkánkitörésre utaló felhő jelent meg a Kronotszkij fölött. A jelenség miatt vörös riasztást adtak ki a repülésre, mert a vulkáni hamu bejuthat a repülőgépek turbináiba és leállíthatja a hajtóműveket, ezáltal légikatasztrófákat okozhat.

A szakértők szerint Kamcsatka a Föld egyik legaktívabb vulkanikus területe, ahol több mint háromszáz vulkán található, és közülük 29 jelenleg is működik. A kitörések gyakran megzavarják a légiközlekedést. Az obszervatórium munkatársai éppen ezért éjjel-nappal figyelik a térséget, de a korlátozott anyagi lehetőségek miatt nem tudják mindegyik tűzhányót folyamatosan ellenőrizni.

A műholdképek alapján mindenesetre a kitörés rövid volt, ami arra utal, hogy csak egy rövid robbanás történt - hasonlóan az 1923-as eseményhez, amikor a Kronotszkij utoljára aktivitást mutatott. Horváth Ákos, Hamburgban dolgozó szakértő szerint azonban a bizonytalanság nagy, mivel a közelben van a nemrég felébredt Krasenyinnyikov vulkán is. Nem zárható ki, hogy a hamu onnan származik, de az is lehet, hogy a két vulkán közötti Krokur-maar tört ki.

A vizsgálat még tart, és néhány napig is eltarthat, mire pontos válasz születik. Az viszont biztos, hogy a Kronotszkij nem produkált jelentős kitörést, és nem jutott magma a földfelszínre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: