HÍREK
A Rovatból

5 milliós büntetéssel, működési engedélyük visszavonásával fenyegetik az ügyeletet nem vállaló orvosokat

A Belügyminisztérium azt közölte, hogy a törvény szerint az, aki önként nem vállal ügyeletet, havi két ügyeleti ellátásra kötelezhető, ezért pedig ugyanolyan díjat kap, mintha önként vállalta volna.


A hónap végéig kaptak határidőt két megye háziorvosai, hogy csatlakozzanak az ügyeleti rendszerhez. Amennyiben ezt nem teszik meg, súlyos retorziókra számíthatnak - írja az RTL.hu.

A portál birtokába jutott határozat szerint

az orvosokat ügyeletellátásra szólította fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal. Azok az orvosok kaptak ilyen levelet, akik még nem szerződtek le az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ).

Eszerint havonta két alkalommal kellene ügyeletet vállalniuk délután négytől este tízig. Arra is utasították is az orvosokat, hogy adataikat adják át az ügyelet megkezdése előtt 48 órával OMSZ-nek, valamint március 31-ig jelezzék a tiszti főorvos hivatalának, hogy az utasításoknak eleget tettek.

A portál szerint fenyegetést is tartalmaz a levél.

Akik nem teljesítik a fentieket, azokra egészségügyi bírságot szabnak ki. Ez 30 ezertől 5 millió forintig terjed. Ráadásként a működési engedélyüket is visszavonhatják. Ebben az esetben a körzetében sem láthatná el a munkáját az orvos.

A lap megjegyzi, hogy a Népszava információja szerint Győr-Moson-Sopron vármegyében is ilyen leveleket küldtek az érintetteknek.

Bélteki Béla újfehértói háziorvos az RTL Híradónak elmondta, hogy meglepte a határozat, amit ő is megkapott. Korábban ugyanis az egészségügyi államtitkár azt mondta, hogy az ügyelet vállalása nem kötelező. Szerinte a fenyegetések miatt sokan aláírják majd a csatlakozást, de azt még nem tudja, hogy ő hogyan dönt majd. Elmondása szerint 33 éve háziorvos ugyan azon a helyen. Most pedig azt kellett most megérnie, hogy egy szankciós listára került, és rajta is marad még akkor is, ha most aláírja az ügyeleti papírt.

A Belügyminisztérium az RTL Híradó érdeklődésére azt írta: „Nem cél a háziorvosok büntetése, az a cél, hogy a betegek ügyeleti ellátása zavartalan legyen, ehhez orvosok szükségesek”. Szerintük a Magyar Orvosi Kamara fenyegeti a háziorvosokat, így veszélyezteti a betegellátást. Hozzátették: a törvény szerint az, aki önként nem vállal ügyeletet, havi két ügyeleti ellátásra kötelezhető, ezért pedig ugyanolyan díjat kap, mintha önként vállalta volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”


Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”

Hadházy azt írta:

„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”

A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint

„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.

Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”

A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Újra megszólalt Az ördög ügyvédje, hosszú kihagyás után a Facebookon üzent
Máris rengetegen kommenteltek a szűk szavú bejegyzésére, sokan várnak bizonyítékokat, tényeket tőle.


Hosszú hallgatás, négy év után újra megjelent a közösségi odalán Az ördög ügyvédje. A profilképét megváltoztatva annyit írt ki:

"Neveket akartok hallani!"

Pár óra alatt rengeteg lájk és komment érkezett a szűkszavú üzenethez:

"A neveket már tudjuk! Jöhetnek a tények! Borítsd rájuk az asztalt!"

"Most akkor ne csak duma legyen, ne csak nevek .. bizonyítékot is tegyél mellé!! Különben komolytalan az egész .. a legutóbbi videóból sem lett semmi."

"Azt hittem kinyírtak... jó, hogy tévedtem, szia"

"Mi a manó... szóval a 2026-os választásra gondolt... Azért remélem nem valami ruszki hackernek tetszik lenni"

Az ördög ügyvédjének ezt megelőző utolsó posztja 2021. decemberében íródott, akkor Varga Juditnak üzente, hogy: "Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben". Varga Judit később beperelte, arra hivatkozva, hogy a Facebook-bejegyzéseiben „nőként és családanyaként” is valótlan állításokkal próbálják nyilvánosan megalázni - emlékeztet a hvg.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pécs Pride: Videón mutatjuk, mekkora volt a tömeg a rendőrség által betiltott rendezvényen
Annak ellenére, hogy a rendőrség hónapokkal ezelőtt betiltotta a rendezvény megszervezését, számos résztvevője akadt a vidéki szívárványos megmozdulásnak.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, Magyarország egyetlen vidéki szívárványos megmozdulását. Korábban beszámoltunk arról, hogy a szervezők egyeztettek a hatóságokkal a rendezvényről, ám a rendőrség végül tiltó határoztatot hozott az esemény megszervezésére. A döntést követően a szervezők mégis úgy döntöttek, hogy a rendezvényt az eredeti időpontban megtartják, ám az útvonalon végül az utolsó pillanatokban módosítottak.

A Pride-dal egyidőben ugyanakkor több ellentüntetést is szerveztek, mint például a CitizenGo. A szervezet a normalitásért vonult utcára, és hogy kiálljanak a rendőrség mellett. Bár a kétféle demonstráción résztvevők keresztezték egymás útját, a rendőrség nem engedte, hogy atrocitás alakuljon ki.

Itt pedig megnézhetitek, mennyien is lehetteka Pécs Pride soraiban:

@szeretlekmagyarorszag.hu #pride #szmo #szeretlekmagyarország ♬ Beat Automotivo Tan Tan Tan Viral - WZ Beat


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: