KULT
A Rovatból

Visszanyalt a fagyi: Mia Farrow lejáratta magát a Woody Allen-féle bántalmazási ügyről szóló új dokuszériában

Az Allen kontra Farrow inkább "Mia verziója". Az azért kiderül, hogy élete legrosszabb alakítását nyújtja.


Alig vártam, hogy lássam az HBO-s dokumentumfilm-miniszéria első részét. Nem a szenzációhajhász énemet érdekelték a mocskos részletek, hanem a rég várt válaszra vártam. Az igazságérzetem követeli évek óta, hogy sok, számomra kedves film rendezőjéről megtudjam az igazságot, és helyre tegyem. Nem fogom az Annie Hallt kevésbé szeretni, ha megtudom, bántalmazó volt Woody Allen. De ha már évtizedek után a #metooval ismét előbújt az ügy, gondoltam, legalább megtudhatok valamit és eltehetem a megfelelő fiókba. Sok minden világosabb is lett. Egy titok még mindig megoldásra vár, és nemcsak az, hogy Allen bántalmazó volt-e.

Az ügy pár szóban: Mia Farrow és Woody Allen jó pár évig párkapcsolatban éltek, ám külön lakásban laktak, Farrow pedig egyedül nevelte saját és örökbefogadott gyermekeit - összesen 14-et - a nyolcvanas években, miközben alkotópárosként termékenyek voltak. Farrow évente kapott főszerepet Allen filmjeiben. Allen egyik legjobb filmje, a Férjek és feleségek épp akkor készült, azaz 1992-ben, amikor robbant a nagy Allen-Farrow botrány első felvonása:

Farrow januárban megtalálta Allen lakásában örökbefogadott, első éves egyetemista lánya, Soon-Yi Previn meztelen fotóit. Innentől következik az a történet, amit én tényleg Allen kontra Farrow-nak, azaz a két fél közötti harcnak neveznék. A dokumentumfilm azonban inkább Mia Farrow-ról állít ki bizonyítványt. Én címnek is ezt adtam volna: Mia verziója.

Farrow ekkor összeveszett Allennel, még azért befejezte vele a Férjek és feleségeket, Allen tovább folytatta kapcsolatát már felvállaltabban Soon-Yival, aki máig a felesége, majd 1992. augusztus 4-én állítólagosan szexuálisan molesztálta kedvenc nevelt - és hivatalosan is örökbefogadott lányát -, Dylant. Farrow épp nem volt otthon, de az akkor ott lévő egyik felnőtt vallomására hagyatkozva, valamit a kislánnyal készült videófelvételeket is felhasználva eljutott a hatóságokig. Allen válaszként gyermekelhelyezési perben szerette volna megszerezni három, számára legfontosabb gyermeke, Dylan, Moses és saját, vér szerinti gyermeke, Satchel felügyeleti jogát, de ezt 1993-ban elveszítette, mint ahogy elveszítette az esetkor 7 éves Dylan látogatási jogát is.

A dokumentumfilm címe azt sugallja, a két ember közti, immár egy életre szóló csatára tesz pontot, nyújt valamiféle lezárást, feloldást. De nem. Ezt nem hiszem el, mondtam magamnak az első tíz perc után, és innentől szigorúan a saját nézői benyomásaimat írom le. Már Mia Farrow első megszólalásakor azt éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. És nem, talán nem véletlenül jutott eszembe a szintén óriási családot maga köré halmozó Angelina Jolie is, akiről szintén ismert sok sötét életrajzi történés, ugyanakkor kifelé családoltalmazó és humanitárius tetteire fókuszáló alakként kommunikálja magát. Mia Farrow-t is hasonlónak látom, különösen annak tükrében, hogy Mr. és Mrs. Smith, bocsánat, Mr. és ex-Mrs. Pitt között is gyermekelhelyezési huzavona ment évekig, melyből egyelőre Angelina került ki papíron és a nyilvánosság felé győztesen.

A "nyilvánosság felé" kifejezés főként akkor válik fontossá, amint mélyebbre tekintünk a sztoriban, és akármennyire is igyekeznek a 4 részes dokuszéria alkotói és Farrow, hogy a színésznőt és lányát kizárólagos áldozatokként állítsák be, néhol kilóg a lóláb. Civil véleményem szerint Mia Farrow minimum egy nárcisztikus személyiségzavaros nő, aki halkra vett, megcsukló hangjával, rájöttem, hogy kire emlékeztet: egy rossz színésznőre, aki élete legfontosabb alakítását próbálja nyújtani. Az én szememben csúnyán elbukta. Sehol egy könny, csak Allen ellen fordított szavak. Ezért érdemes végignézni a négy részt: mert gyakorlatilag egy látleletet ad arról, milyen egy manipulatív, nárcisztikus személyiség. Nem lepődnék meg, ha az alkotók is az áldozatai lennének, olyan ügyesen vezet meg mindenkit.

Az alkotók - két, egyébként Oscar-jelölt dokumentumfilmes - is felelősek azért, ami ebben a négy órában történik, mert feltehetően prekoncepcióval kezdték a forgatást, ami egy oknyomozó, két oldalt bemutató dokumentumfilm esetében nem szerencsés. De a legnagyobb Arany-Málnát Farrow-nak és a lányának adnám, akiknek végig nem tudom, hogy higgyek-e. És inkább nem hiszek. Sehol egy könny, viszont folyamatosak a sablonmondatok, mintha tudnák, mit kell mondani egy ilyen helyzetben. De ezek csak a szubjektív érzéseim, mindenki alakítsa ki magában, amit gondol.

Egy biztos: sem Mia Farrow, sem a dokumentumfilm nem tudta bebizonyítani nekem, hogy Woody Allen szexuálisan bántalmazta azt a hét éves gyereket, akivel kapcsolatban az elfogult film is csak annyit tud mondani és mutatni - Farrow mániákusan videózott a családban -, hogy Allen odavolt a kislányért,

reggelente együtt olvastak, sok időt töltött vele és rajongó apa volt. Majd hirtelen elkezdenek teljesen az ellenkezőjéről beszélni az interjúalanyok. A néző meg csak néz: akkor most mi van?

A vizuális bizonyítékok közt is van olyan, amit annak illusztrálására használtak, hogy Dylan traumatizált volt, csakhogy én inkább azt láttam, az anyára néz szomorúan, hiszen ő fényképezte... Az egyik videofelvételen, amit Mia készített, Dylan és Allen ülnek vidáman a vízparton, a kislány nevet, majd amikor észreveszi a kamerát, azaz az anyját, a tekintete elkomorul.

Komolyan azt gondolta Mia Farrow és a film alkotói, hogy ezt bekajáljuk?

Nem beszélve arról, mennyire árulkodóan, Allen megcsalási ügye után pattant ki a molesztálási ügy is. Szerintem nagyon jól tette Woody Allen, hogy nem nyilatkozott, mert nem tudott volna labdába rúgni Mia Farrow álszent vallomásai mellett. Holott tudjuk, komoly kártyalapok vannak az ő kezében is. Az első természetesen az, hogy a Dylanről Mia által készült videót a szakértők már az ügy elején nem tartották validnak, sőt, úgy értékelték, a gyermeket betaníthatták a vallomásra a videózás előtt.

Ebből a dokumentumfilm-szériából nem derül ki, mit csinált Woody Allen azon az augusztusi napon, vagy mit nem. A gyanúnk továbbra is ott lebeghet a levegőben egy-egy nyugtalanító részlet miatt. Az viszont biztos, hogy Mia Farrow egy olyan dokumentumfilmhez adta a nevét, az arcát, a mondatait, az igaz vagy igaznak vélt vallomását, ami nincs megalapozva. Vizuálisan sem, hiteles interjúalanyokkal sem. A barátnő nem ilyen interjúalany, egy rendőrnyomozó pl. az lenne.

Ha találkoznék Mia Farrow-val az életben, biztosan nekiszegezném a kérdést, miért a gyermekeit használta eszközül egy bosszúhadjáratban, ő, aki nem győzi hangsúlyozni végig, hogy mennyire odafigyelt a jóllétükre.

Akkor miért ültette le a kiskorú, tíz év körüli, és alatti gyermekeit egy asztal köré a megcsalási botrány kirobbanásakor és mesélte el nekik, hogy Woody meztelen, helytelen képeket készített az egyik nagykorú testvérükről? Ez nem traumatizálja a gyerekeket? Nem zavarja őket össze?

Ilyen információt egy egészségesen gondolkodó szülő nem közöl jó ideig, utána is óvatosan tálal, és nem használja a gyermekeit arra, hogy a felháborodásában támogassák. Ez egyszerűen nem gyermektéma. Én ezen a ponton háborodtam fel a legjobban. Mia Farrow ugyanis ezzel a manipulatív lépéssel komoly érzelmi hullámvasúton indította el a gyermekeit, kíméletlenül szembesítette őket egy kb. feldolgozhatatlan helyzettel.

Egyébként három gyermeke már nem él. Van köztük öngyilkos is, akár köze van Miához, akár nem. És számomra ez a motívum - és egy csomó más manipulatív cselekedete, melyekről ő maga tesz vallomást a kamera előtt - erkölcsileg egyenértékű bármilyen verbális bántalmazással. Mert egy gyermek - meg sok testvére - frusztrálása, folyamatos videózása 2 napon (!) keresztül - így készült Dylan állítólagos vallomásáról a felvétel - is bántalmazásnak tűnik, nem csak a "fogdosás". Sajnálom Dylan Farrow-t, akár fogdosták, akár nem, mert még mindig erről szól az élete. Ha belemanipulálták hét évesen a történteket, azért, ha nem tud meggyógyulni egy traumából, azért. És úgy látom, mindenképp áldozat - a dokumentumfilm pedig nem tudta megmutatni, melyik fél áldozata jobban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Árpa Attila kegyetlen bosszút állt Sváby Andráson – megnéztük az Árulók első epizódját
Van itt NER-es újságíró, beképzelt műsorvezető és mártír – az Árulók idén is változatos szórakozást nyújt a tévénézőknek


A cikk SPOILEREKET tartalmaz.

Immár negyedik évadjához érkezett Magyarországon az Árulók. A műsor eredetije a holland De Verraders, hozzánk azonban Nagy Britannián keresztül érkezett, ahol a Traitors nevet kapta. Nálunk 2023-ban indult hódító útjára, és már rögtön az első évad elnyerte a Televíziós Újságírók Díját, amit 2025-ben meg tudott ismételni. 2025-ben pedig Árpa Attila lett a legjobb férfi műsorvezető.

A közönség mindjárt az első évadot nagyon megszerette, hiszen 23,3%-os, a második évad ennél is jobb, 26,1%-os nézettségi arányt ért el a 18-49 éves korosztálynál.

Sorry, de ez az, ami igazán számít, jövőre már én sem tartozom a fontos célcsoportba, morzsoljunk el egy könnycseppet.

A magyar változat annyira jól sikerült, hogy még a kanadai Crave streaming platformon is sugározzák.

A cím két, alapjaiban hasonló formátumot takar. A különbség annyi, hogy civilek vagy celebek játszanak egymással. Nálunk eddig egyetlen egyszer láthattunk hétköznapi versenyzőket a műsorban, és ezúttal is hírességeket követhetünk majd amint egymást gyilkolásszák. Ám mielőtt belecsapnánk a lecsóba, a műsor készítői készültek nekünk egy vicces bevezetővel.

A kastély egyik szobájában vagyunk, ahol a várúr készülődik Gandalfra hajazó inasa segítségével. Aztán egyszer csak kinyit a kép, és azzal szembesülünk, hogy Árpa Attila helyett Sváby András álldogál a tükör előtt, és gyakorolja, miként fogja köszönteni a játékosokat.

Az RTL hetek óta lebegteti, hogy esetleg Sváby András veszi át Árpa Attila helyét a műsorban. Már a beharangozókban is őt láthattuk a várúr ruhájában. A bizonytalanságot csak növelte Árpa Attila, aki közösségi oldalán furcsa bejegyzést tett közzé:

"“Az Árulók amerikai változata (“The Traitors”) 5 jelölésből 5 Emmy díjat zsebelt be! Gratulálunk! Itthon a negyedik évad szeptember 29-én indul az RTL-en. Én is nézni fogom…"

Sváby személye furcsa módon nőtt össze a műsorral. Az első évadban nagy lelkesedéssel vetette bele magát a játékba, mindenféle taktikákat szőtt. Ez lett a veszte, ugyanis az Árulók őt "ölték meg" először. Aztán egy ravasz fordulattal a szerkesztők visszahozták a második évadba, ami erősen megosztotta a nézőket.

Ám mielőtt Sávby nagyon beleélné magát a szerepbe, megérkezik Árpa, akit Sváby a várbörtönben tartott addig foglyul, és lepuffantja a trónbitorlót. Ilymódon tulajdonképpene zúttal is Sváby lett az első áldozat. Helyre állt a rend. Végre kezdődhet a valódi Árulók.

Újítás, hogy ezúttal nem vonaton, hanem hajón érkeznek a játékosok a tetthelyre. Több érdekességet is megfigyeltem azzal kapcsolatban, hogy miként válogatják össze a versenyzőket. Egyrészt mivel ilyen sokan játszanak (24-en, kettővel többen, mint eddig), kellően sokféle hírességet hívhatnak a média minden területéről, így minden korú, nemű, érdeklődésű néző találhat magának valakit, akinek tud drukkolni. Van itt kérem színész, sportoló, politikai elemző, séf, énekesnő, modell és humorista.

Miután ilyen sok a játékos, a csatorna különösebb kockázat nélkül csempészhet a névsorba új neveket, olyanokat, akik eddig nem nagyon szerepeltek az élvonalba, és itt remekül ki lehet próbálni, mennyire működnek. Például Ács Fruzsinát és Török Ádámot a stand up rajongók nyilván ismerik, de azért közel sem számítanak A kategóriás sztároknak. Igaz, a Dumaszínázhoz köthető stand uposok nagyon megnézik, milyen műsorba mennek el. Kőhalmit vagy Bödöcsöt biztos nem láthatjuk celeb showban, nincs is szükségük rá.

És itt érkezünk el a harmadik megállapításomhoz. Az Árulóknak sikerült megszólítania azt a magát értelmiségnek tartó réteget, akik általában kicsit eltartott kisujjal viszonyulnak az efféle műsorokhoz. Ez abban látszik, hogy olyan ismert személyek is kötélnek állnak, akikkel amúgy nem igen találkozhatunk a kereskedelmi csatornák showjaiban.

Veiszer Alinda valószínűleg soha nem szerepelne főzőműsorban, Czeglédi Zoltánt sem fogjuk látni a Sztárbokszban – bár sokan örülnének neki.

A politikai elemzőre egyébként kíváncsi vagyok. Nem ismerem személyesen, de a közösségi médiában tapasztalt megnyilvánulásai alapján hajlamos kijönni a sodrából, márpedig az ebben a játékban nem feltétlenül előnyös.

Anger Zsolt remek színész, ezért amikor boci szemekkel belemondja a kamerába, hogy ő még soha nem hazudott, nem nehéz arra gondolni, hogy ő már szerepben van. Péterffy Bori a kamerával kettesben még őszinte: ő, ha hazudik, azt is szerepnek fogja fel. Tehát nem tagadja, hogy szokott. (Apró érdekesség, hogy Bori egyik futó előadása a 6színben Tasnádi László drámája, a Mikor hazudtam?, amiben éppen egy olyan politikusnőt játszik, akinek meg kell tanulnia jól hazudni.)

A topmodell, Mihalik Enikő, bár Amerikában él, még mindig békéscsabai lánynak tartja magát, ugyanakkor játékostársai jelentős részéről azt sem tudja, hogy "ki micsoda". Hajdú Péter sietett a segítségére, és bemutatta neki Kádár L. Gellértet, a Hunyady főszereplőjét.

Minden évadban szerepel valamilyen internetes híresség is. Ezt a posztot ezúttal Korom Gábor kutyakiképző tölti be, aki azt a taktikát választotta, hogy rájátszik a tájékozatlanságára.

Schoblocher Barbara nem teljesen ismeretlen arc a celebműsorokból, hiszen néhány éve remekül szerepelt a Sztárban sztárban. Az énekesnő Árulókban kicsit elveszve érzi magát, mivel mint fogalmazott, a játékostársai közül sokaknak az a munkája, hogy más embereket elemezzen.

Kiss László csillagász rögtön az elején vitába keveredett Czeglédivel, aki megjegyezte, hogy Kiss szakmájában sokkal könnyebb hazudni. Kiss természetesen a tudomány nevében ezt kikérte magának, hiszen náluk is igaz, hogy csak azt fogadják el ténynek, ami több egymástól független tudós is megerősít a vizsgálataival.

Hajnóczy Soma megígérte, hogy nem készült semmilyen trükkel. Wolf Kati megfogadta, hogy nem engedik közel magához a játékostársait, mert akit megszeret, az könnyen tudja manipulálni.

Hajdú Péter úgy gondolja, hogy ezt a játékot neki találták ki. Pontosan tudja, hogy kell az emberekkel bánni. Meg akarja nyerni a játékot. Az egész adás alatt számtalanszor kifejezésre juttatta, mennyire nagy ásznak gondolja magát.

Az ilyenek szoktak elsőként kiesni.

A játékosok között találjuk még Szinetár Dórát – akire egyébként ugyancsak nem lehet azt mondani, hogy válogatás nélkül elvállalna mindent –, a Futni mentem apátokkal fiatal főszereplője, Trill Beatrixot, valamint Sárközi Ákos mesterszakácsot. Némileg pikáns Mészáros Nóra szereplése, aki a Hír TV műsorvezetője. Eddig nem igazán volt rá példa, hogy az RTL a NER média holdudvarából hívott volna szereplőket.

Árpa Attila köszöntötte a játékosokat, és rögtön az elején gondoskodott róla, hogy a frászt hozza kollégáira. Miközben beszélt, a "szolgái" megjelentek öt koporsóval, amit aztán be is vittek a kastélyba. Ahogy várni lehetett, valóban voltak néhányan, akik ezt rosszul viselték. Ja kérem, hát ilyen ha egy játék élet- halál körül forog. Torghelle Sanyi nyugodt volt: ő nem férne bele egyikbe sem.

Következett a gyilkosok kijelölése, de előtte még Árpa Attila mindenkivel elbeszélgetett, és megkérdezte, hogy mi lenne inkább, áruló, vagy áldozat? Talán nem meglepő, hogy a többség áruló akart lenni, ami persze azt is jelenti, hogy nem ismerik jól a játékot.

Az ugyanis statisztikai tény a formátum több éves nemzetközi tapasztalatai alapján, hogy a műsor legelején kijelölt árulók szinte soha nem érik meg a játék végét.

Péterffy Bori, Hajdú Péter és Korom Gábor lett a gyilkos, közülük egyedül az utóbbi volt, aki ennek nem örült.

Több mint fél órát kellett várni, hogy eljussunk ide, de hát fontos minél hosszabbra nyújtani az időt, hogy sok reklámot el lehessen adni a műsorral. Személy szerint engem már az X-Faktorban is nagyon zavarnak a műsor közben felugró reklámok, ami egy Árulókhoz hasonló műsorban még inkább agyoncsapja az atmoszférát.

Minden esetre innentől fordul igazán érdekesre a játék. Mindenki azonnal elemezni kezdi a többieket. Ki hova nézett, mi látszott az arcán.

Azonnal bélyegeket osztanak ki, és különösen humoros, amikor olyan személyről állapítják meg, milyen gyanúsan viselkedik, akiről tudjuk, hogy ártatlan.

Szegény Hajnóczy Soma azonnal több játékostársánál is célkeresztbe került.

Rögtön működni kezdett a paranoia is. Néhányan arról beszélgettek, hány gyilkos lehet. Szóba került, hogy három-négy gyilkos szokott lenni. Ekkor Puskás Peti megjegyezte: "huszonnégyen vagyunk." Trill Bea ezt úgy értette: "sokszor négyen vagyunk", és el is terjesztette a társaságban. A vicces az, hogy mivel Peti különösebben nem figyelt, mit is mondott, ő maga is elhitte magáról, és tényként kezelte az "elszólását".

Sárközi Ákos sokkal jobb nyomon haladt, hiszen azonnal Péterfy Bori szemébe mondta, őt gyanúsítja. A kiválasztásnál ugyanis egymás mellett ültek, és Ákos Bori légzésének változásából kikövetkeztette, hogy Árpa Attila a színésznő vállára tette a kezét. Korom Gábor pedig Hajdú Pétert szúrta ki. Mondjuk a tévés műsorvezető valószínűleg eléggé megsértődne azt hallva, hogy "olyan következetlen mondatai voltak, amik ezt sugallták".

Péter szerencséje, hogy Gábor szintén zenész, vagyis gyilkos. Igaz, olyat is láttunk már, hogy a gyilkosok egymást fúrták titokban, és mint később kiderült, Gábornak pontosan ez volt a terve arra az esetre, ha Hajdú a játékostársa lesz (ezen a ponton ugye a gyilkosok sem ismerik még egymást).

Hogy nem ez lesz minden idők legütősebb gyilkos triója, azt abból is sejteni lehetett, hogy az első próbatétel felé autózva Péterffy Bori bevallotta, ő utálja (sic) Hajdú Pétert és mindazt, amit a médiában képvisel.

Schoblocher Barbara viszont vagy nagyon szerencsés, vagy erre a játékra született, mert ő azonnal gyanúba fogta Gábort és Borit is. De így lehet gyorsan áldozattá válni.

Az Ötödik pecsét nevű próbatételben hidat kellett építeni elemekből, de az elemeket leláncolták, és a lakatokat egy-egy logikai feladvány megfejtésével lehetett kinyitni. A feladattal pénzt gyűjthettek a játékosok, de további csavart jelentett, hogy a feladat végén a győztes csapatból az a személy, aki elsőként ért a szigetre, megkapta a védettséget jelentő pajzsot. Vagyis őt nem lehet megölni.

Némi izgalmak után a piros csapat ért először a szigetre és Kiss Virág fitneszbajnok szerezte meg a pecsétet. Virág azzal védekezett, hogy sportolóként ösztönösen benne van, hogy mindig ő akar lenni az első. Mivel ő állt a híd elején (egy zászlórúddal próbálta irányba állítani a tákolmányt a vizen) eléggé adta magát, hogy ő lépett elsőként a szigetre.

Mészáros Nóra viszont még hosszú ideig azon puffogott, hogy Virágnak erkölcsi kötelessége lett volna kvázi engedélyt kérnie tőle, hogy szabad-e. (Miért is?)

Az adás végére maradt még egy csavar, és kiderült a koporsók jelentősége. A gyilkosok ezúttal csak öt játékos közül választhatnak áldozatot. Hogy ki az az öt? Arra Árpa Attila önként jelentkezőket vár. Mint megjegyezte, ez lesz az első alkalom, hogy valaki mártírként távozik az Árulók műsorából.

Ha ott lennék a játékban, mint gyilkos, én mindenképp jelentkeznék az öt közé. Semmi nem tiltja (legalábbis árpa nem mondott ilyesmit), és remek alkalom lenne elterelni magamról a gyanút. De mivel nem vagyok ott, kénytelen vagyok a képernyő előtt izgulni, eszébe jut-e valakinek ez a megoldás. Lám, így húz be az Árulók és válsz kiritkusból nézővé.

Hogy ki áldozza fel magát, és ki megy haza elsőként, azt persze csak a második adásól fogjuk megtudni.

A végén még kénytelen leszek azt is megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az iskola, ahol a szigor halálos, mintha a Stranger Things beköltözött volna Vermontba! – Öntörvényűek kritika
Elképesztő hangulat, feszült rejtély és egy bentlakásos iskola, ahol a mindennapok életveszélyesek. Az Öntörvényűek az a Netflix-sorozat, amiről mindenki beszélni fog – csak még nem tudja!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. szeptember 29.



Az Öntörvényűek (WayWard) igazi rejtett gyöngyszemként indult a piros streaming szolgáltató kínálatában, azon ritka Netflix-produkciók egyike, amelyről néhány epizód után már érzi az ember, ezt mindenkinek látnia kellene. Elsőre talán csak egy újabb „kisvárosi titkok” sorozatnak tűnik, de valójában sokkal rafináltabb, ügyesebben szőtt történetet mesél egy hangulatos forgatókönyv mellett, ami üdítően hat. Ami igazán vicces, hogy a történet 2003-ban játszódik, mégis ’80-as évekbeli retró hangulatot áraszt. Vajon a Netflixnél felkerült a kérdés: „Mi lenne, ha a Stranger Things inkább a cseresznye színű flip-phone-okat, velúr melegítőket és Avril Lavigne posztereket varrná össze egy hideglelős dráma/thrillerrel?” És hát miért is ne? Lássuk milyen lett!

A sorozat lelke és motorja Mae Martin, aki nemcsak alkotóként és íróként vett részt a projektben, hanem a főszereplő Alexet is eljátszotta.

Martin háttere önmagában is érdekes: már 13 éves kora óta stand up-színpadokon él, és azóta is humoristaként, íróként és LMBTQ-aktivistaként ismert. Az Öntörvényűekben viszont először vállalkozott arra, hogy egy sötétebb, drámaibb karakter bőrébe bújjon. Bár érthető, hogy miért ragaszkodott a szerephez, a történet transz és queer szempontból is fontos elemeket mozgat, de be kell vallani, a kemény nyomozó szerep egyszerűen nem áll jól neki, hiteltelen. Martin törékeny alkatával és kedves, önironikus kisugárzásával inkább egy furcsa, manipulatív iskolavezetőként képzelnénk el. Kár, mert a sorozat egyik kevésbé izgalmas szála éppen az ő karakteréhez kötődik.

Alex (Mae Martin**) és Laura (Sarah Gadon) egy pár, akik új házba költöznek be Tall Painesban. A rendőr és a terhes felesége egy új kezdet reményében tért vissza a lány „szülővároskájába”. A vermonti kisváros igazi idilli környezet. Sok fa, kedves emberek, de valami nem stimmel és ezt Alex is érzi.

Ide kapcsolódik a másik főszál, a Tall Pines nevű bentlakásos iskola világa.
Na, ott aztán történik minden! Az intézményt a hipnotikus erejűnek tűnő Leanne (Toni Collette) vezeti, akinek játéka valósággal felvillanyozza a nézőt. Collette újfent bizonyítja, hogy ha különös, misztikus aurájú karakterről van szó, nála nincs jobb választás. Az általa megformált igazgatónő egyszerre tűnik démoninak és angyalinak, és közben egy percig sem lehetünk biztosak abban, valóban ő irányítja-e a városka sötét ügyeit, vagy ő is csak a környezete áldozata.

A diákok története ráadásul sokkal izgalmasabb, mint Alex nyomozása. Abbie (Sydney Topliffe) és Leile (Alyvia Alyn Lind) Kanadából érkeztek, egyiket szülei küldték az iskolába, a másik pedig követte barátnőjét, hogy megszöktesse, ám ő is bekerült a kegyetlen rendszerbe. Abbie és Leile barátsága szívszorítóan őszinte, ráadásul a fiatal színészek elképesztően hitelesek. Az iskola diákjai között akad minden: drogos, bűnöző, tolvaj, hajléktalan, sőt még gyilkos is. A narratíva ügyesen játszik az erkölcsi dilemmákkal.

Az intézmény brutális szigorát elsőre kegyetlennek látjuk, de ahogy jobban megismerjük a diákokat, egyre nehezebb egyértelműen elítélni a nevelők módszereit.

Persze a halálesetek kissé erős „fegyelmezési eszközök”, de hát ki ne akarna egy kis gyilkosságot a középiskolai melodráma mellé? A sorozat egyik legnagyobb erénye az atmoszférateremtés. Az operatőri munka, a hideg szűrők és a gondosan válogatott zenei betétek együtt olyan vibráló feszültséget keltenek, hogy a néző a legártatlanabb erdei sétát is baljóslatúnak érzi. A rejtély fokozatos kibontása, a remekül időzített csavarok és a feszes vágás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az Öntörvényűek az utóbbi évek egyik legjobb young adult thrillere legyen.

Témaválasztásban is erős a sorozat, szó esik a felnőtté válás árnyoldalairól, a generációs traumák öröklődéséről, a bűn és bűnhődés kérdéséről, sőt még a gyermekvállalás nehézségeiről is. Mindezt úgy teszi, hogy közben végig izgalmas marad, nem esik szét a moralizálásban. A készítőknek sikerült még egy igazán izgalmas morális zónát létrehozni, amikor azon kapjuk magunkat, hogy szinte szimpatizálunk az elnyomókkal, mert a gyerekeknek talán ez az egyetlen esély az életre. Ha már ezen a néző is elgondolkodik, ott már tudjuk, hogy a sorozat elérte a célját.

Az Öntörvényűek tehát nem hibátlan, Alex és Laura párosa halvány, Martin színészi játéka nem viszi el a hátán a nyomozós szálat, és az ő szála inkább mellékszereplőként működne jól.

Párja, Laura nagyon jól játszik, igazi ellenfele lesz az iskola vezetőjének. Mindezt bőven ellensúlyozza a tiniszál erőssége, Collette briliáns alakítása, a történet ügyes ritmusa és a misztikusnak tűnő rejtély. Ha egy erős férfi főhőst kapott volna Martin helyett a sorozat, könnyen lehet, hogy most az új műfaji klasszikusról beszélnénk.

Ám így is bőven van ok az örömre, az Öntörvényűek sokkal intelligensebb, szórakoztatóbb és bátrabb, mint a divatos Wednesday-féle próbálkozások.

Már-már Mike Flanagan-sorozat hangulata van az Öntörvényűeknek, aki ismeri a mester munkáit, az tudja, hogy ez mekkora dicséret.

Limitált szériaként hirdetik, de a befejezésben ott lapul a folytatás lehetősége. Őszintén remélem, hogy a Netflix lát benne fantáziát, és nem hagyják porosodni. Mert bizony ilyen izgalmas, szívvel-lélekkel készült sorozatból mindig jó repetázni, ezekkel a karakterekkel akarok még történeteket! Ha pedig egyszer elkezded nézni, garantált, hogy végig maradsz ezen az órán, még akkor is, ha a szigorú nevelők közben rád zárják az ajtót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sosem fog botoxoltatni, direkt bezárta magát egy ketrecbe, és utálja a szexjeleneteket – 50 érdekesség az 50 éves Marion Cotillard-ról
Oscar-díjas filmsztár, klímaaktivista, étteremtulajdonos, énekesnő, egyben pedig a 21. század legsikeresebb francia színésznője… Nem semmi élet!


1. Hajnali 4 óra 50 perckor született, 1975. szeptember 30-án, Párizsban.

2. Orléans-ban nőtt fel, és csak 16 évesen költözött Párizsba.

3. Az apja, Jean-Claude Cotillard és az édesanyja, Niseema Theillaud mindketten színészként és tanárként dolgoztak.

4. 1993-ban, 17 évesen debütált a képernyőn a kanadai tévésorozatban, a Hegylakóban. A sorozat 1. évadának 17. részében egy névtelen lányt alakított, aki éppen életet adott egy gyermeknek. Ezután a 21. részben tért vissza a Lori Bellian nevű karakter szerepében. Ez volt az első angol nyelvű szerepe is.

5. Ő az egyik a hét színész közül, akik Oscar-díjat (Cotillard a Piafért) nyertek olyan szerepért, amelyben többnyire idegen nyelven beszéltek. A többiek Sophia Loren (Egy asszony meg a lánya), Robert De Niro (A keresztapa 2), Roberto Benigni (Az élet szép), Benicio Del Toro (Traffic) és Christoph Waltz (Becstelen brigantyk) és Youn Yuh-Jung (Minari – A családom története).

6. „Injekciófóbiás”, és kijelentette, hogy sohasem fog botoxot, plasztikai műtétet vagy bármi mást alkalmazni, amit a testébe kell beadni, hogy fiatalabbnak tűnjön.

7. Két hónap alatt tanulta meg a lengyel nyelvű szövegét az Idegen földön (2013) című filmhez.

8. Két francia étterem, a Jaja és a Glour tulajdonosa.

9. Gitározik és basszusgitározik, illetve zongorázik is. Utóbbit gyerekként otthon tanulta meg, a Te meg én (2006) című film kedvéért pedig csellózni tanult, hogy eljátszhassa a szólista szerepét.

10. A sötét lovag: Felemelkedés (2012) című filmet az USA-ban, a Rozsda és csont (2012) című filmet pedig Franciaországban forgatta nagyjából egy időben, pár hónappal a fia, Marcel Canet születése (2011. május 19.) után. Az USA és Franciaország között repült oda-vissza, hogy mindkét filmhez rögzíthessék a jeleneteit.

11. Ő az első és eddig egyetlen művész, aki francia nyelvű alakításáért nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.

12. James Gray rendező, aki az Idegen földön (2013) című filmben rendezte, kijelentette, hogy Cotillard a legjobb színész, akivel valaha dolgozott. Gray kifejezetten neki írta Ewa Cybulska karakterét.

13. Miután megnézte a Születésnap (1998) című filmet, elkezdett dánul tanulni, mivel 1999-ben a cannes-i filmfesztiválon találkozni akart a rendezőjével, Thomas Vinterberggel. Miután pedig megnézte Julio Medem Az északi sarkkör szerelmesei (1998) című filmjét, spanyolul is elkezdett tanulni.

14. 2013. november 15-én bezárkózott egy ketrecbe a párizsi Louvre múzeum közelében, hogy követelje 30 Greenpeace-aktivista szabadon bocsátását, akiket Oroszországban egy sarkvidéki tiltakozás miatt börtönöztek be. A ketrecbe lépve egy transzparenst tartott a kezében, amelyen ez állt: „Én vagyok a klíma védelmezője.” Néhány nappal később az aktivistákat szabadon engedték. Cotillard egyébként 2002 óta a Greenpeace tagja és szóvivője.

15. A Greenpeace-szel egyszer Kongóba is utazott, hogy megnézze a fakitermelő cégek által tönkretett trópusi esőerdőket. Erről szól a Congo: Des forêts en sursis (2010) című rövid dokumentumfilm.

16. Hogy milyen a zenei ízlése? Nos, a kedvenc előadói: David Bowie, Janis Joplin, The Rolling Stones, The Beatles, Otis Redding, Radiohead, Elvis Presley és Lykke Li.

17. A filmszínészek közt is vannak bálványai természetesen, például ők: Greta Garbo, Romy Schneider, Juliette Binoche, Toni Collette, Peter Sellers, Charlie Chaplin és Sir Laurence Olivier.

18. Simone művésznéven énekelt Maxim Nucci Yodelice nevű zenekarában. A nagymamáját hívták Simone-nak.

19. Fontolóra vették Ryan szerepére a Gravitáció (2013) című filmben, de végül Sandra Bullock kapta meg a szerepet.

20. Utálja a szexjelenetek forgatását, de kijelentette, hogy az első és egyetlen alkalom, amikor ez nem zavarta, az a Rozsda és csont (2012) című filmben volt Matthias Schoenaerts mellett, mivel ez egy különleges pillanat volt a karakterének, aki először szexelt, miután elvesztette a lábait.

21. Rajong a Trónok harca és a brit Pusszantlak, drágám! című sorozatokért.

22. A kedvenc filmjei: A diktátor (1940), Az élet csodaszép (1946), Soy Cuba (1964), Estély habfürdővel (1968), Az elefántember (1980), A király és a madár (1980) és Tandem (1987).

23. Tim Burton nagy rajongójaként a Nagy hal (2003) forgatókönyvét egy hónapon át a párnája alatt tartotta, abban a reményben, hogy ez növeli esélyeit arra, hogy vele dolgozhasson. Össze is jött, a Nagy hal lett az első hollywoodi filmje.

24. A Nagy hal óta egyébként minden angol nyelvű szerepét ő maga szinkronizálja franciára.

25. A fia, Marcel születése után egy hónappal tért vissza a munkába, hogy megkezdje A sötét lovag: Felemelkedés forgatását. A legtöbb jelenetét egy hónappal elhalasztották, és Christopher Nolan rendező helyet biztosított Cotillard családjának a forgatáson. Nolan csodálkozott is Cotillard azon képességén, hogy ilyen hamar a szülés után visszatért a munkába, „szupernőnek” titulálta.

26. Ha nem jött volna össze a színészet, az énekesnői pályát választotta volna.

27. A Macbeth (2015) című film cannes-i sajtótájékoztatóján szereplőtársa, Michael Fassbender kijelentette, hogy Cotillard a legjobb színésznő a szakmában.

28. Az Oscar-gálán viselt sellőszerű ruhát (amikor elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat) Jean-Paul Gaultier kifejezetten neki tervezte. A ruha értéke megnőtt, mióta Cotillard viselte, és 2023-ban már 180 000 dollárra becsülték, ami az egyik legdrágább ruha, amit valaha az Oscar-gálán viseltek.

29. Állítása szerint a színészek közül a leginkább Harry Dean Stantonba (Bilincs és mosoly, Kelly hősei, Pat Garrett és Billy, a kölyök, A nyolcadik utas: a Halál, Menekülés New Yorkból, Veszett a világ, Halálsoron, Lucky, Twin Peaks) volt belezúgva.

30. Hét filmben dolgozott együtt a gyermekei apjával, a színész-rendező Guillaume Canet-vel: Szeress, ha mersz (2003), Le dernier vol (2009), Apró kis hazugságok (2010), Vérkötelék (2013), Rock’n Roll (2017), Együtt megyünk (2019), Astérix és Obelix: A középső birodalom (2023). Sőt, már leforgatták a nyolcadikat, a Karmát is, 2025 júniusában azonban 18 év együttlét után (sosem házasodtak össze) szakítottak.

31. 2007 októberében jöttek össze Canet-vel. Először 1997-ben találkoztak, de csak 10 évvel később kerültek közelebb egymáshoz.

32. Ha lehetséges, helyi termelőktől vásárolja az ételeit, és az 1980-as évek óta újrahasznosít, ezt a szokást a nagymamájától tanulta.

33. Fontolóra vették Patrizia Reggiani szerepére A Gucci-ház (2021) című filmben, mielőtt Lady Gaga megkapta volna a szerepet.

34. Két öccse van: Guillaume és Quentin, akik egypetéjű ikrek (1977. november 6-án születtek). Guillaume Cotillard forgatókönyvíró és rendező, Quentin Cotillard pedig szobrászként dolgozik.

35. Több mint 300 magazin címlapján szerepelt világszerte, többek között a Vogue, az Elle, a Marie Claire, a Variety, a Harper's Bazaar, a Vanity Fair, a Madame Figaro, a Glamour, a W, a The Hollywood Reporter és a Wall Street Journal Magazine borítóin.

36. 2015-ben egy Larry King-interjúban kifejezte a vágyát, miszerint nagyon szeretne együtt dolgozni Meryl Streeppel. 2025-ig, az 50. szülinapjáig ez sajnos nem jött össze. Bár mindketten szerepeltek az Extrapolációk (2023) című minisorozatban, de más-más epizódban, így nem volt közös jelenetük.

37. 1998-tól 2000-ig a Julien Rassam nevű francia színésszel volt kapcsolatban. 2000 és 2005 között a szintén színész Stéphan Guérin-Tillié volt a partnere, 2005 és 2007 között pedig a francia énekes, Sinclair.

38. A Maud Fontenoy Alapítvány védnöke, egy nem kormányzati szervezeté, amelynek célja, hogy a gyermekeket az óceánok által képviselt létfontosságú örökség megőrzéséről tanítsa.

39. A sötét lovag: Felemelkedés (2012) New York-i premierjén és a 2013-as Golden Globe-gálán viselt ruháit a Dior kifejezetten neki tervezte.

40. Úgy mondott igent Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne Két nap, egy éjszaka (2014) című filmjének főszerepére, hogy látta volna a forgatókönyvet. A szerepet azután kapta meg, hogy a rendezők megismerkedtek vele a Rozsda és csont (2012) forgatásán, amelynek társproducerei voltak.

41. 2014-ben a „21. század legjövedelmezőbb francia színésznője” címet kapta. A filmjeire 2001 és 2014 között több mint 38 millió jegyet adtak el Franciaországban, és világszerte több mint 3 milliárd dolláros bevételt hoztak.

42. 2014-ben Robbie Collin, a The Daily Telegraph újságírója „korunk legnagyobb némafilmszínésznőjének” nevezte őt, mert szerinte képes csak a szemével és az arckifejezéseivel érzelmeket kifejezni, noha soha nem játszott némafilmben.

43. 41 évesen, 2017. március 16-án született meg a második gyermeke, a Louise Canet nevű kislány.

44. A brazil Chara Rial márka cipőt nevezett el róla.

45. Alexander Payne (Kerülőutak, Utódok, Téli szünet) és Pedro Almodóvar (Mindent anyámról, Beszélj hozzá!) rendezők azt nyilatkozták, hogy szívesen dolgoznának együtt Cotillard-ral. Ez eddig egyiküknek sem jött össze.

46. Fontolóra vették Fantine szerepére A nyomorultak (2012) című musicalben, végül azonban Anne Hathaway lett a befutó, aki Oscar-díjat nyert az alakításáért.

47. 2011-ben a Warner Bros. felajánlotta neki Morgana szerepét az Arthur király: A kard legendája (2017) című filmben, amelynek rendezője David Dobkin lett volna, de a projektet költségvetési okok miatt törölték. Végül Guy Ritchie irányítása alatt forgott le később a film, a Morganához hasonló karaktert pedig Astrid Bergés-Frisbey játszotta el benne.

48. A Fantázia (1940) és az E.T. – A földönkívüli (1982) című filmeket tartja az elsők között, amelyek igazán mély benyomást tettek rá.

49. A Total Film magazin minden idők 200 legjobb alakításának listáján a 68. helyet szerezte meg a Piafbannyújtott alakításával.

50. Ha valaki szeretné új szerepben látni Mariont, kapcsoljon az Apple TV+-ra, mivel ő is csatlakozott a The Morning Show című sorozat szereplőgárdájához a nemrég elindult 4. évadban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Elek Judit
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező 87 éves volt.


Hosszas betegség után, 2025. október 1-jén, 87 éves korában meghalt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, írja a Telex. A hírt fia, Berger László operatőr-producer közölte. Halála szinte egy időbe esett azzal, hogy Párizsban díszvetítésen bemutatták 1967-es, Locarnóban nagydíjat nyert dokumentumfilmjét, a Meddig él az ember?-t.

Elek Judit 1945-ben túlélte a budapesti gettót. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, a Máriássy-osztályban, olyan alkotók mellett, mint Huszárik Zoltán és Szabó István. Első filmjei a hatvanas években Cannes és Locarno versenyprogramjába is bekerültek.

Később dokumentum- és játékfilmjeivel lett ismert, amelyek a magyar társadalom tabuit bontották ki. Művei között szerepel

a Sziget a szárazföldön, a Majd holnap, a Mária nap, a Tutajosok és a Mondani a mondhatatlant.

Filmjeit világszerte vetítették, sok helyen tananyagként használták. Itthon gyakran találkozott betiltásokkal és támadó kritikákkal. Nemzetközi elismerései között ott van a francia Irodalom és Művészetek Rendjének lovagkeresztje.

Az utóbbi években Európa több városában retrospektív válogatások mutatták be életművét. Hagyatékát a férjével, Kézdi-Kovács Zsolttal alapított stúdió és a fiuk, Berger László gondozza tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk