ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Telefontokok, amelyekkel a Földet is véded, nem csak a mobilod

Elsőre furának hangzik, de vannak olyan telefontokok, amelyek az alapanyaguknál fogva lényegesen kevésbé veszik igénybe a bolygó erőforrásait, és könnyebben is lebomlanak, mint egy átlagos műanyag telefontok.


Az okostelefonok és kiegészítőik gyártása azok közé az iparágak közé tartozik, amelyek a leginkább megterhelik a környezetet. És itt nem csak a készülékekről, hanem a hozzájuk kapcsolódó kiegészítőkről, tartozékokról, tokokról is szó van. De mit tehet az, aki nem szívesen mondana le a mobilozásról, mégis fontos számára, hogy a lehető legkevésbé terhelje ezzel a környezetet?

Ha úgy érzed, te is ebbe a csoportba tartozol, akkor amellett, hogy nem cseréled évente a telefonodat, mást is tehetsz. Szerencsére már a kiegészítők között is találhatsz olyanokat, amelyek gyártása kevésbé veszi igénybe a bolygó erőforrásait, és a kukába kerülve a környezetet sem károsítják annyira, mint például a műanyagok. Most két olyan kategóriát mutatunk a telefontokok választékából, amelyek kifejezetten környezetbarát megoldást jelentenek - mégsem kell kompromisszumot kötnöd sem a dizájn, sem pedig a biztonság tekintetében.

Telefontokok fából: természetesen jobb, mint a műanyag

Sokan meglepődnek, amikor meghallják, hogy a fa egy megújuló energiaforrás, pedig valóban így van. Amennyiben ugyanis a használati tárgyak alapanyaga erdőgazdaságokból kerül ki, ahol a kivágott fák helyére folyamatosan újakat ültetnek, az állandó utánpótlás következtében az élő faállomány mennyisége nem csökken. Vagyis mindig állandó mennyiségű fa köti meg a szén-dioxidot, fogja meg a port, és termeli a oxigént. A fa további előnye, hogy a természetbe visszakerülve viszonylag gyorsan lebomlik, nem halmozódik fel szemétként, mint a műanyag.

A legtöbb fa telefontok tartalmaz műanyag vagy fémelemeket, amelyek stabilabbá, ütésállóbbá teszik - ez szükségszerű, hogy valóban meg tudják védeni a mobilt a külső fizikai behatásoktól. Érdemes olyan fa telefontokot választani, ahol az egyéb anyagok aránya alacsonyabb. A fából készült telefontokok ugyanakkor egyre kevésbé számítanak ritkaságnak, és a választékuk is igen széles. Ennek köszönhetően nagyon sokféle, például gravírozott változat közül válogathatsz. Arról nem is beszélve, mennyire jól mutat egy telefon hátlapján a természetes fa erezete, és milyen jól esik kézbe fogni egy faborítású telefontokot.

Öko bőr tokok - a valódi bőr minősége és komfortja kompromisszumok nélkül

A valódi bőrből készült telefontokokhoz főleg szarvasmarhák bőrét használják fel. Ennek az állatnak a tenyésztése azonban nagyon sok víz felhasználásával jár és jóval több üvegházhatású gáz kibocsátásával, mint bármely más állatfajé - a növényekről nem is beszélve. Ha ez nem lenne elég, a bőr cserzéséhez olyan erősen toxikus anyagokat használnak (például króm-, alumínium- és cirkón-sókat), amelyek nagymértékben szennyezik a környezetet.

Régebben a műbőr volt az egyetlen alternatíva a valódi bőrrel szemben, azonban ez nagyon messze van az igazi bőrtől. Arról nem is szólva, hogy egyik fő alapanyaga a legkevésbé sem környezetbarát műanyag.

Szerencsére most már elérhetőek az ökológiai bőrből, röviden öko bőrből készült termékek is. Az öko bőr alapanyagát a természetes rostnövények jelentik, ilyen például a len, a gyapot vagy ananász. Cserzéséhez pedig növényi olajokat használnak. Az ilyen telefontokok a műbőrnél sokkal “bőrszerűbb” hatást keltenek, olyannyira, hogy megtévesztésig hasonlítanak mind látványban, mind a tapintásukban a valódi bőrre.

Egy jó minőségű öko bőr telefontok meglepően vékony, mégis rendkívül tartós és kellő védelmet nyújt. A bőrszerű látvány és tapintás mellett ráadásul az ujjnyomok sem látszanak meg a felületén. Emellett a prémium minőségű öko bőr telefontokok színezése is környezetbarát anyagokkal történik. Ha tehát egy bőrtokot szeretnél, de sokkal “zöldebb” változatban, válaszd az ökológiai bőrből készült darabokat.

15 dolog, amit te is megtehetsz a Földért

Ha fontos neked a környezetvédelem, nem csak a telefonodat védő tok tudatos megválasztásával tehetsz érte. Íme 15 további tipp, amit te is megvalósíthatsz.

1. Minél közelebb állítanak elő egy élelmiszert, annál jobb. Fogyassz minél több helyi élelmiszert.

2. Használj és vásárolj olyan kevés műanyagot, amilyen keveset csak tudsz. Térj át például vászontáskára az eldobható nejlonzacskók helyett.

3. Gyűjtsd szelektíven a szemetet.

4. Próbálj minél kevesebb marhát enni, helyette inkább szárnyasokat és zöldségeket, gyümölcsöket, gabonát.

5. Részesítsd előnyben a tartósabb műszaki cikkeket, még ha drágábbak is, az olcsó, de gyorsan elhasználódó eszközök helyett. Ne vásárolj valamiből újat addig, ameddig jól működik (például ne cseréld le évente a telefonodat csak azért, mert kijött a legújabb modell).

6. Vásárolj minél kevesebb PET-palackos ásványvizet, üdítőt - inkább legyen egy állandó kulacsod.

7. Kapszulás kávéfőző helyett használj bármilyen más elven működő gépet.

8. Amennyiben a távolság és minden további körülmény lehetővé teszi, bringázz vagy használd a tömegközlekedést ahelyett, hogy autóba ülsz.

9. Ne mosogass folyóvízben.

10. Ha van rá lehetőséged, ültess el legalább egy fát.

Képek forrása: https://www.etuo.hu/ és Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: