HÍREK
A Rovatból

Orosz pénzből futó amerikai csatornákat tiltott le a YouTube – több influenszer a magyar kormánypropagandával is kapcsolatban áll

Az orosz finanszírozású véleményvezérek közül többen rendszeresen vendégeskednek a magyar fővárosban, sőt egyikőjük az MCC Feszt esztergomi sztárvendége volt.


Az ATV beszámolója szerint a YouTube öt olyan jobboldali amerikai videocsatornát szüntetett meg, amelyek az orosz propaganda által finanszírozott Tenet Media nevű céghez és annak tulajdonosához, Lauren Chen politikai influenszerhez köthetők. Az érintett csatornák között van Dave Rubiné is, aki tavaly Budapesten méltatta a Fidesz homofób gyermekvédelmi törvényét.

Több amerikai jobboldali influenszer – köztük Chen és a médiacég más arcai – szoros kapcsolatokat ápolt a magyar kormánypropagandával, mielőtt lebuktak volna. Az amerikai igazságügyi minisztérium ugyanis vádat emelt az orosz kormány által támogatott RT (korábban Russia Today) két alkalmazottja ellen, akik állítólag illegálisan finanszírozták a Chen és férje tulajdonában lévő Tenet Mediát.

A vád szerint 2023 októbere és 2024 augusztusa között az RT 9,7 millió dollárt utalt át a cégnek, hogy „az amerikai közönség számára rejtett orosz kormányzati üzeneteket közvetítő tartalmakat hozzon létre és terjesszen”.

Az orosz finanszírozású influenszerek közül sokan rendszeres vendégek Budapesten. Lauren Chen, aki magyarul is tanult, legutóbb augusztusban járt itt, amikor az MCC Feszt egyik sztárvendégeként a „konzervatív közösségi média” építéséről beszélt Esztergomban. Most azonban kiderült, hogy mindezt moszkvai pénzből végezte, ahogy azt a Szabad Európa is megerősítette.

A Tenet Media 2022-ben alakult, és hat jobboldali influenszerrel dolgozott együtt, tartalmaikat YouTube-on, TikTokon, Instagramon és más platformokon terjesztették.

Magyar szempontból a botrány azért érdekes, mert ezek az influenszerek a magyar kormányhoz is kötődnek. Bár Moszkva pénzeli őket, a magyar kormány is felhasználta őket nemzetközi befolyásának növelésére, különösen az amerikai jobboldalon. A magyar kormány befolyásépítési stratégiájának több része is van: fizetett amerikai lobbisták, a Fidesz-közeli think tankek washingtoni kapcsolatrendszere, és az amerikai jobboldal prominenseinek rendszeres budapesti meghívása mind ebbe a törekvésbe illeszkedik.

Az MCC külföldi terjeszkedésébe szintén beletartozik, hogy ezek az influenszerek gyakran kapnak meghívást Magyarországra.

A Tenet Media egyik legismertebb arca, Dave Rubin, 2021-ben és 2023-ban is járt Budapesten, a kormányközeli Danube Institute meghívására. Orbán Viktorral, Orbán Balázzsal és Köves Slomóval is interjúkat készített. Egy másik, Moszkvából havi 400 ezer dollárt kapó influenszer, Benny Johnson, egyelőre még nem járt Magyarországon, de TikTok-videóiban már dicsérte Orbánt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Elkészült, és Orbán Viktor meg is mutatta a Fidesz 2026-os győzelmi tervét
Igaz, hogy egyelőre csak egy magyar trikolórban pompázó oroszlán látszik a győzelmi tervből, de a fotó alapján kiderült, hogy kik állították össze.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Orbán Viktor péntek este Horvátországból osztott meg egy csapatfotót, vette észre a Telex. A kép egy étteremben készült, és a miniszterelnök mellett látható Orbán Balázs politikai igazgató, Kaminsky Fanny, a közösségi médiáért felelős munkatárs, valamint Máté János, a Miniszterelnöki Programiroda vezetője is.

Az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött. A fotón Orbán Viktor jól ismert Nokia telefonja is feltűnik.

A miniszterelnök csütörtökön érkezett Horvátországba. Itt rendszerint a nyári vakációját tölti, most azonban úgy tűnik, hogy a pihenés kezdetére több kollégáját is magával vitte.

A horvátországi tartózkodásról pénteken már jachtos fotók is keringeni kezdtek a Facebookon, amelyeket Magyar Péter tett közzé. A lap megkereste a miniszterelnök hivatalát, hogy megtudja: munkaügyi vagy magánútról van-e szó, találkozott-e a Lady MRD nevű jachton tartózkodókkal, illetve valóban a Schmidt–Ungár család cégének magángépével repült-e Budapestről Brač szigetére.

A kérdésekre egyelőre nem kaptak választ, de péntek este Orbán Balázs arról posztolt, hogy a győzelmi terven dolgoznak Horvátországban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nagy Feró Ajsa Luna Himnusz-énekléséről: Ez nem polgárpukkasztás, hanem provokáció
A Kossuth-díjas énekes élesen kritizálta Ajsa Luna Himnusz-előadását, amelyet augusztus 20-án adott elő saját dalára. Az ügyben korábban már több ismert művész is megszólalt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



ByeAlex és a Margaret Island idén nem léphetett fel a Szent István-napi Road Movie Live-on, helyettük több más zenekar és énekes kapott lehetőséget. Köztük volt Ajsa Luna is, akinek produkciója különösen nagy vitát váltott ki, írja a Blikk.

A 24 éves énekesnő augusztus 20-án, közvetlenül a tűzijáték előtt adta elő a Himnuszt, saját dalának alapjára építve, a színpad szélén ülve, cigivel a kezében. A közösségi médiában gyorsan terjedő felvétel sokaknál felháborodást keltett.

Ajsa Luna a kritikákra röviden reagált Instagram-sztorijában. Úgy fogalmazott, hogy pusztán hazaszeretetből énekelte el a Himnuszt, és a saját stílusában akarta közelebb hozni a közönséghez:

„Augusztus 20. alkalmából, némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem. Pusztán annyi történt, hogy a nemzeti ünnep alkalmából kissé átszellemülve a saját stílusomban a saját dalom zenei alapjára ráénekeltem egy Himnusz átdolgozást.”

A produkcióra több ismert művész is reagált. Nagy Feró szerint a Himnusz ilyen módon történő feldolgozása provokációnak számít:

„Ez nem polgárpukkasztás, hanem kimondottan provokáció. Az összes korábbi tanárának visszamenőleg be kellene írni egy egyest az ellenőrzőjébe, mert nem tanították meg neki, hogy ez egy szent dolog. A saját művébe ne tegye már bele a Himnusz sorait! Ezzel nem lehet viccelni...”

– mondta a Kossuth-díjas énekes.

Korábban több más zenész is megszólalt már az ügyben. Pataky Attila úgy érezte, Ajsa Luna rossz irányba indult el:

„Meggyőződésem, hogy a hölgy valami nagyon extrát, lazát és figyelemfelkeltőt akart összehozni, de ezzel rögtön önmagáról állított ki bizonyítványt – nyilatkozta a Blikknek. – Nagyon sajnálom őt és a művészetét is, ha ez az, amivel ki tud törni, és ez az, amivel próbál megmutatkozni a világ előtt. Valószínűleg ezt Szaúd-Arábiában nem merte volna megtenni, mert ott másnap lefejeznék az embert, ha ilyet csinálna.”

Osváth Zsolt szintén határozott véleményt fogalmazott meg:

„Ő itt Ajsa Luna vagy ki. Elénekelte a Himnuszt. Ülve, cigivel a kezében, 'átdolgozva'. Egy hang nem sok, annyit nem talált el. Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy hát, ő külföldi. Erre nincs mentség! Mindezt az állami szervezésű Szent István-napok keretein belül, jó pénzért. Egy nagyon őszinte bocsánatkérés a minimum. Szeretném jelezni, hogy erről a koncertsorozatról mondták le a Margaret Islandet és ByeAlexet azért, mert nem összeegyeztethető a rendezvény szellemiségével. Szerintem jó döntés volt. Örülök, hogy nem álltak ezen a színpadon...” – írta közösségi oldalán.

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója nyílt levélben reagált. Ebben úgy fogalmazott: "Az előadás módja – feszessége, ünnepi hangütése, illetve ezek hiánya – értelmetlenné teszi épp ennek a versnek és dallamnak a megidézését, a Himnusz egyszerűen ledobja magáról ezt az előadást.” A levél végén meghívta Ajsa Lunát az Operaház szeptemberi nyitóelőadására, amelyet a Himnusszal kezdenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Én úgy hallom, Nagy Márton nemsokára távozik
A Tisza elnöke a Magyar Hangnak adott interjúban mesélt a párt programjáról és a terveikről. A gazdasági témák között említette meg, hogy információi szerint a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Magyar Péter hosszabb interjút adott a Magyar Hangnak, amelyben részletesen ismertette a Tisza párt nemrég bejelentett Szent István programját. Mint mondta, ennek egyik fő célja, hogy megállítsák a népesség csökkenését.

A beszélgetés során szóba kerültek gazdasági ügyek is. Itt fogalmazott úgy Magyar Péter:

Én úgy hallom, Nagy Márton nemsokára távozik.

Hozzátette azt is, hogy szerinte a nemzetgazdasági minisztert „távozásra kérték”. Ennél többet azonban nem árult el a témáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ravasz trükkel utasította el a Polt Péter elleni feljelentést a nyomozó ügyészség
A Völner‒Schadl, illetve az MNB-alapítványok ügyében tették a feljelentést a volt legfőbb ügyész ellen.


Elévülés és hivatali visszaélés büntethetőségének hiánya miatt elutasította a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a K-Monitor Polt Péter ellen tett feljelentését. Ezzel pedig kizárta a felülbírálati indítvány benyújtásának lehetőségét is - számolt be róla a K-Blog.

A K-Monitor júliusban tett feljelentést a volt legfőbb ügyész ellen hivatali visszaélés miatt. A szervezet 84 olyan ügyet azonosított, amelyekben szerintük Polt Péternek valamilyen szerepe volt az elkövetők büntetlenül maradásában. Ezek közül két ügyet választottak ki a feljelentés megtételéhez: a Völner‒Schadl-ügyben és az MNB-alapítványok ügyében nyilvánosságra került nyomozati és vádemelési mulasztásokra alapozták a bűnüldözési kötelezettség megsértésének gyanúját.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség ‒ a három munkanapos törvényi határidőt jelentősen túllépve ‒ egy hónap elteltével hozta meg a feljelentést elutasító határozatát. Ebben

a döntésük fő indokaként a bűncselekmény elévülését jelölte meg amellett, hogy álláspontjuk szerint a hivatali visszaélést objektív adatok sem támasztják alá.

Az indoklásban azonban a K-Monitor feljelentésének mintegy felére, a Völner‒Schadl-ügyre nem térnek ki, azt meg sem említik.

„A határozat szerint 8 napon belül panasszal élhetünk a döntés ellen, és itt nyer valójában értelmet a Schadl-szál kihagyása a határozatból. Azzal ugyanis, hogy az ügyészség ezzel a huszárvágással „elévültette” a hivatali visszaélést, egyúttal kizárta azt is, hogy a feljelentés elutasítása ellen felülbírálati indítványt lehessen benyújtani” - írta a K-Blog. Ezzel szerintük a nyomozó ügyészség jelentősen csorbította a jogorvoslathoz való jogot, mivel a panasz jóval gyengébb lehetőséget jelent a felülvizsgálatra.

„A feljelentés elévülésre hivatkozással történt elutasítása tehát nemcsak a feljelentőt, azaz minket fosztott meg a felülbírálati indítvány benyújtásának lehetőségétől, hanem a polgárok széles körét is, ami különösen a jövőre nézve vet fel kérdéseket, hiszen a magyarországi közpénzköltés története bővelkedik a hasonló, kivizsgálásra váró ügyekben” - tette hozzá a K-Blog.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET: