hirdetés

TECH

Kiszivárgott a Facebook tiltólistája, több magyar szervezetet, zenekart vagy más szélsőséges oldalt bannoltak már

Három kategóriába sorolták a letiltandó oldalakat. A Facebook minden egyént vagy csoportot letiltott, amely bekerült a lista bármelyik kategóriájába.

Link másolása

hirdetés

Több mint négyezer személyt és szervezetet tiltott ki a Facebook terrorizmushoz, gyűlölet-bűncselekményhez és egyéb bűncselekményekhez való kötődésük miatt, írja a Gizmodo az Intercept által megszerzett lista alapján - a cikket a Telex szemlézte.

A listán magyar szervezetek is megtalálhatók, egy részükről eddig is tudhattuk, hogy bannolta őket a Facebook.

A kitiltásokat elnézve az állapítható meg, hogy azok jórészt azonosak azokkal a személyekkel és szervezetekkel, akiket az Egyesült Államok kormánya által hivatalosan veszélyesnek tartott. A Facebook a tiltásokat három különböző sávba sorolta be.

A legfelső, legsúlyosabb megítélés alá tartozó kategóriába került személyek és oldalak „súlyos offline károkozás” miatt kerültek a listára. Civilek elleni erőszakos cselekmények, szervezett bűnözéssel való összejátszás, illetve védett tulajdonságokon alapuló károkozásért mellett való kiállás voltak a főbb okok.

Például a terrorcsoportok és terroristák is ebbe a kategóriába tartoznak, ezeknek a csoportoknak vagy személyeknek a dicsérete, támogatása vagy megjelenítése a tartalom eltávolításával jár. Az ide kerültek 70 százaléka a terrorizmushoz köthető szervezet vagy egyén, de van köztük vagy 500 gyűlöletkeltő csoport is.

A második kategóriába „erőszakos, nem állami kötődésű cselekvők” tartoznak, olyanok például, mint a szír polgárháború lázadói. Itt korlátozott, erőszakhoz nem köthető dicséretet enged csak a Facebook, minden mást eltávolít.

hirdetés

A legenyhébb, harmadik kategóriába kerültek olyan szervezetek és személyek, akikről a Facebook megállapította, hogy megsértik a gyűlöletbeszédre és a veszélyes szervezetekre vonatkozó irányelveit, vagy „offline erőszak elkövetésének szándékát” mutatják, ugyanakkor „korábban nem feltétlenül követtek el erőszakot, vagy védett tulajdonságaik alapján nem feltétlenül szorgalmaztak erőszakot mások ellen”.

Ezzel együtt a Facebook minden egyént vagy csoportot letiltott, amely bekerült a lista bármelyik kategóriájába.

Az Intercept listája szerint az oldalak létrehozóinak 53,7 százaléka terrorizmushoz köthetőnek, 23,3 százaléka militarizált társadalmi mozgalomnak, 17 százaléka gyűlöletcsoportnak, 4,9 százaléka bűnözőnek, és alig 1 százaléka erőszakos nem állami szereplőnek minősül.

A több mint négyezres listán 26 magyar kötődésű oldal van, köztük például zenekarok, szervezetek, illetve a Facebookról még 2017-ben letiltott Kuruc.info, vagy a Nyilaskeresztes Párt is.

Minden magyar szereplő a „gyűlöletbeszéd” kategória alá esik, nem meglepő módon a zenekarok többsége – például a Divízió 88, az Egészséges Fejbőr, a Magozott Cseresznye, Nimród, Oi-Kor, Romantikus Erőszak, Titkolt Ellenállás – szkinhedzenekar, amelyek szélsőjobboldali szövegekkel hívták fel magukra a figyelmet.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
TECH
Megnyílt az első pénztár nélküli Aldi Londonban
Nincs többé sorbanállás és fékevesztett pakolás a kasszaszalagnál, valamint az önkiszolgáló pultoknál.

Link másolása

hirdetés

Az Aldi egy modern, csúcstechnológiás kamerarendszerrel felszerelt, kasszamentes üzletet nyitott Londonban, egyelőre csak nyilvános tesztelésre. A Sky News információi szerint a rendszert – amellyel a vásárlási élmény fokozása a céljuk – korábban már hónapokig próbálgatták a dolgozók.

Ha valaki itt szeretne vásárolni, akkor telepítenie kell a telefonjára az Aldi Shop&Go appját, majd belépve szkennelnie kell az egyedi kódját – ezzel megerősítve a személyazonosságukat. A boltban a betelepített mesterséges intelligencia mellett tehát rengeteg kamera is működik, amelyek pásztázzák a vásárlókat válogatás közben.

Így a vásárlás végeztével nem kell sem kasszát, sem önkiszolgáló pultot keresni – elég, ha az ember kilép az üzletből, a rendszer automatikusan levonja a vásárlás összegét vagy kiállítja a számlát. (Ez attól függ, hogy melyik fizetési módot választottuk.)

Egyébként az Aldi nem úttörő ezen a téren, hasonló módszerekkel már a Tesco is dolgozik néhány külföldi üzletében.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
TECH
Újdonság a Vodafone TV-n, ennek sokan fognak örülni
Ezentúl saját igényeid szerint módosíthatod a csatornák sorrendjét a Vodafone TV médiaboxodon, de vissza is tudod állítani az eredeti állapotot.

Link másolása

hirdetés

Ezentúl a csatornák sorrendjét tetszőlegesen módosíthatod a Vodafone TV médiaboxodon - közölte a cég.

Közleményükben azt írják, hogy amennyiben szeretnéd,

meg tudod változtatni az alap csatornakiosztást, és a kedvenc csatornáidat előre rendezni, a nem kívánt csatornákat pedig elrejteni.

Ezt a funkciót a Beállítások/Tartalom beállítások/Csatorna sorrend és Csatorna láthatósága almenükben éred el, részletes útmutatóval a lépésekről. Ha végeztél a sorrend/láthatóság módosítással, ne felejtsd el megnyomni a Rendben/Megerősítés gombot a véglegesítéshez.

A sorrend módosításakor a csatorna sorszáma is módosulni fog, tehát a távirányító szám billentyűit használva az új sorszámot beírva tudod megjeleníteni az adott csatornát.

A csatorna sorrend beállítása és a csatornák elrejtése funkció a Vodafone TV mobil applikációban is elérhető - írják.

hirdetés

Az alapállapotot bármikor vissza tudod állítani az „Alap sorrend visszaállítása” gombbal a menüponton belül. Ezen kívül a sorrend és a csatornák láthatósága akkor is visszaáll az eredeti állapotba, amennyiben a Vodafone Mediabox Beállításoknál az Alaphelyzetbe állítást választod - közli a Vodafone.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
TECH
Több mint félmillió készüléket fertőzött meg egy népszerű alkalmazásban megbújt vírus
A szakértő szerint a vírus nagyon diszkrét lábnyomot hagy, ezért nehéz észrevenni.

Link másolása

hirdetés

Több mint 500.000 felhasználó készüléke fertőződött meg, miután letöltötte a Color Message alkalmazást a Google Play-ről. A Joker vírussal fertőzött alkalmazást letöltő felhasználókat felszólították, hogy azonnal távolítsák el az alkalmazást.

A Pradeo kiberbiztonsági kutatói azonosították a kártevőt, amelyet a Google mostanra eltávolított a hivatalos Android alkalmazások közül. Az eltávolítása előtt a Color Message nevű alkalmazást több mint 500 000 Android-felhasználó töltötte le - írja a ZDnet.com.

A Color Message egy olyan alkalmazásként reklámozott, amely lehetővé tette a felhasználók számára, hogy személyre szabják az alapértelmezett SMS-üzeneteiket, de a Color Message a Joker, az Android vírus egyik legelterjedtebb formája.

A telepítést követően a kártevő három dolgot tesz: kattintásokat szimulál, hogy rosszindulatú hirdetésekből származó bevételt generáljon, feliratkozik a felhasználók által nem kívánt fizetős prémium szolgáltatásokra, hogy pénzt lopjon és számlázási csalást kövessen el, valamint hozzáfér a felhasználók névjegyzékéhez és elküldi az információkat a támadóknak. A kutatók szerint bizonyíték van arra, hogy az ellopott információkat Oroszországban található szerverekre küldik.

Az alkalmazásról a Play Store-ban megjelent negatív értékelések azt sugallják, hogy egyes felhasználók észrevették a jogosulatlan viselkedést, és arról panaszkodtak, hogy olyan szolgáltatásokért számláztak nekik, amelyekhez nem kértek hozzáférést.

A Google Play rendelkezik olyan protokollokkal, amelyek célja, hogy megakadályozzák a rosszindulatú alkalmazások közzétételét. A rosszindulatú alkalmazás fejlesztőinek azonban sikerült kijátszaniuk ezeket.

hirdetés
"Azzal, hogy a lehető legkevesebb kódot használja és alaposan elrejti azt, a Joker nagyon diszkrét lábnyomot generál, amelyet nehéz lehet felismerni"

- mondta Roxane Suau, a Pradeo munkatársa.

A Google Áruházból a Color Message-t letöltő felhasználókat arra kérik, hogy azonnal távolítsák el az alkalmazást.

Ez messze nem az első alkalom, hogy a Joker-t a Play Store-ban észlelték - a Pradeo szerint az elmúlt két évben több száz alkalmazásban találták meg, de tekintve, hogy milyen kitartóak a mögötte állók, valószínű, hogy újra megpróbálják majd terjeszteni a kártevőt.

A ZDNet megkereste a Google-t, ahol a szóvivő megerősítette: a rosszindulatú alkalmazást eltávolították a Play Store-ból.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
TECH
A YouTube felelős leginkább az álhírek terjedéséért a tényellenőrző szervezetek szerint
Négy pontban foglalták össze, hogyan léphetne fel hatékonyabban a videomegosztó az álhírek és dezinformációk terjedésével szemben.

Link másolása

hirdetés

A világ 80 tényellenőrző szervezetét magába foglaló csoportosulás szerint a YouTube az online álhírek egyik legfőbb terjesztője - írja a The Guardian.

A tényellenőrzők szerint a videómegosztó olyan csoportok tartalmait teszi elérhetővé, mint a 'Doctors for the Truth' (Orvosok az igazságért). Ez a szervezet többek között a koronavírussal kapcsolatos álhírek forrása, és a Joe Biden győzelmével végződő amerikai elnökválasztás idején a választási csalásról szóló elméletet terjesztette.

A 40 ország tényellenőrzőit magába foglaló csoport levélben szólította fel a Google tulajdonában álló YouTube-ot, hogy mielőbb léptessen életbe négy fontos változást a működésében. Ezek sorrendben: támogassa a platformon folyó dezinformációs kampányok finanszírozását, helyezzen el a cáfolatokra mutató linkeket a félretájékoztató videókban, az algoritmus fejlesztésével minimalizálja a visszaeső álhírgyártók elérését, és tegyen többet a nem angol nyelvű valótlanságok terjedése ellen.

A levelet aláíró tényellenőrzők szerint a YouTube fake news elleni harcának kudarca különösen szembetűnő a déli féltekén található latin-amerikai, ázsiai és afrikai országokban. Példákat is felhoznak a hamis tartalomra: megemlítik a korábbi fülöp-szigeteki elnök, Ferdinand Marcos uralmával kapcsolatos álhíreket, és a brazil kisebbségekkel szembeni gyűlöletbeszédek szinte akadálytalan terjedését.

A levére válaszolva Elena Hernandez, a YouTube szóvivője leszögezte: a vállalat sokat fektet a félretájékoztatás terjedésének visszaszorításába minden országban, ahol működik. Hangsúlyozta, hogy az álhírek az összes megtekintés 1 százalékát sem teszik ki, valamint a később törlésre kerülő jogsértő tartalmak is csupán 0,21 százalékot jelentenek.

hirdetés

Hernandez nyomatékosította: eredményeik ellenére folyamatosan keresik a még hatékonyabb megoldásokat, és a jövőben még szorosabbra fűzik a munkakapcsolatot a tényellenőrzésért felelős szervezetekkel.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: