„Mr. Watson – jöjjön ide – látni akarom”: 150 éve iktatták Bell telefon-szabadalmát, amely alapjaiban írta át az emberi kapcsolatokat
Pontosan 150 éve, hogy egy borús februári napon a washingtoni Szabadalmi Hivatal iktatójába bekerült egy beadvány, amely örökre megváltoztatta az emberi kapcsolatokat. A dokumentum, az US 174,465. számú szabadalom, egy skót származású, akkor még alig ismert feltaláló, Alexander Graham Bell nevéhez fűződött, és egy „Fejlesztés a távírásban” címet viselt. Ugyanazon a délelőttön, 1876. február 14-én egy másik feltaláló, Elisha Gray is bejelentette saját telefonkoncepcióját, ami évtizedes jogi csatározásokhoz vezetett, de a bíróságok végül Bell elsőbbségét szentesítették. A műszaki áttörés március 10-én történt, amikor Bell naplójába bekerült a mondat, amelyben benne volt az összes későbbi telefonbeszélgetés ígérete: „Mr. Watson – jöjjön ide – látni akarom.” Bell még aznap este ezt írta apjának:
A telefon születése nem romantikus eureka-pillanat volt, hanem mérnöki verseny, jogi csatározások és nagyon is prózai üzleti érdekek eredménye. Bell eredetileg a hallássérültek beszédtanításával foglalkozott, és az emberi hang elektromos leképezése inkább eszköz volt számára, mint végcél.
Mégis innen indul az a kommunikációs forradalom, amely alapjaiban írta át az emberi kapcsolatokat.
A telefon előtt az információ sebessége a lovakhoz, gőzmozdonyokhoz és távírókábelekhez volt kötve. A hang – maga az élő beszéd – legfeljebb a hangszálak hatótávolságáig jutott. Bell készüléke ezt a korlátot szüntette meg:
először vált lehetővé, hogy két ember úgy beszéljen egymással, mintha egy térben lennének, miközben valójában kontinensek választják el őket.
A hatás nem volt azonnali, de könyörtelen. A telefon sokáig luxuseszköz volt, üzletemberek és hivatalok játékszere. A magánéletbe lassan szivárgott be, de amikor megtette, már nem volt visszaút. A telefon nemcsak technológia, hanem társadalmi intézmény lett: szabályai, illemtana, etikettje alakult ki. Mikor illik felhívni valakit? Mikor számít tolakodásnak? Mit jelent, ha valaki nem veszi fel?
A vezetékes telefon évtizedeken át stabil, kiszámítható eszköz volt. A falhoz kötött készülék egyszerre adott biztonságot és szabadságot: elérhetővé tett, de csak egy bizonyos helyen. A hívás esemény volt, nem háttérzaj. A vonal foglalt lehetett, a beszélgetésnek súlya volt, a kagyló letétele gesztusnak számított.
Bell találmánya Woodrow Wilson elnököt is lenyűgözte:
Aztán a 20. század végén valami végleg megváltozott. A mobiltelefon eredetileg ugyanazt ígérte, mint Bell találmánya: a távolság legyőzését. Csakhogy itt már nem egy fix pontot kötöttünk össze egy másikkal, hanem az embert magát tettük hordozható végponttá.
A készülék levált a falról, majd néhány évtized alatt levált a „telefon” funkcióról is. 2007. január 9-én Steve Jobs bemutatott egy eszközt, amely nemcsak telefon, hanem zenelejátszó és internetkommunikátor is egyben.
– állt az Apple 2007-es sajtóközleményében. Egy évvel később az App Store elindítása hozta el a valódi változást. Az alkalmazásbolt az első hétvégén tízmillió letöltést produkált, egy év alatt pedig másfél milliárdot.
– nyilatkozta a The Washington Postnak Chamath Palihapitiya, a Facebook egykori, felhasználói növekedésért felelős alelnöke. Az Egyesült Államok tiszti főorvosa 2023-as figyelmeztetésében kimondta: nincs elég bizonyíték arra, hogy a közösségi média kellően biztonságos lenne a gyerekek számára. A Pew Research Center adatai pedig alátámasztják az aggodalmakat: a tinédzserek túlnyomó többsége napi szinten használja a nagy platformokat, közel egyharmaduk pedig legalább egyet „szinte állandóan”.
Az okostelefon ma már nem elsősorban beszédre szolgál: kamera, naptár, bankfiók, térkép, emlékezet, szórakoztatóközpont és szociális életünk fő csatornája egyszerre.
Soha nem voltunk ennyire elérhetők, és soha nem volt ilyen nehéz valóban jelen lenni. Az okostelefon-függőség nem technológiai hiba, hanem logikus következménye annak az útnak, amelyet 150 éve elindítottunk.
A készülék, amelynek egykor csöngésére vártunk várt, ma folyamatosan megszólít. Értesítések, üzenetek, hívások, rezgések, piros pöttyök jelzik, hogy valaki, valami, valahol éppen igényt tart a figyelmünkre. A beszélgetésből adatfolyam lett, a hangból vizuális inger, a kapcsolatból mérhető aktivitás.
Alexander Graham Bell aligha erre gondolt, amikor a szabadalmi kérelmét beadta.
Ma, 150 évvel később, a telefon már nem tárgy, hanem környezet. Nem használjuk, hanem benne élünk. A kérdés pedig nem az, hogy vissza lehet-e csinálni – nem lehet –, hanem az, hogy tudjuk-e még, miért akartunk egyáltalán beszélni egymással.