TUDOMÁNY
A Rovatból

Akár hetekre megszűnhet az internet és az áram – a napkitörések nemcsak látványos sarki fényt okozhatnak a csillagász szerint

Szabó Olivér Norton csillagász azt mondja, a kisebb napviharokat átvészelik a rendszereink, de egy igazán nagy ellen védtelenek. Igaz, azok nagyon ritkák. Most viszont épp egy napciklus maximuma jön.


A minap gyönyörű sarki fény kápráztatta el a szerencséseket, akik a szabad ég alatt tartózkodtak, szerte Magyarországon, de az egész régiónkban is. A nálunk szokatlan látványosság az intenzívebb naptevékenységnek tudható be, ami azonban egyáltalán nem veszélytelen, adott esetben komoly üzemzavart okozhat az elektromos hálózatokban. A Nap tevékenysége, aktivitása 11 éves ciklusokat mutat, a mostani ciklus maximumát eredetileg 2025 nyarára várták, de előfordulhat, hogy ennél korábban érkezik el. Ráadásul a a napfoltok száma is szokatlanul nagy. 2019-ben a kutatók úgy gondolták, a 2025. júliusára várt maximumkor 115 napfolt körül lesz a havi adat. Azonban már idén júliusban 159, augusztusban 115 napfoltot regisztráltak.

Szabó Olivér Norton csillagásszal arról beszélgettünk, milyen következményekkel járna egy komolyabb napkitörés, és mekkora esély van rá.

– Féljünk, vagy csak gyönyörködjünk a látványban?

– Lehet probléma belőle, komolyabb. Amikor felismertük, hogy a naptevékenység, az egyáltalán összefüggésben van a sarki fénnyel, az pontosan egy ilyen nagyobb esemény miatt volt. 1859-ben, egy Carrington nevű angol csillagász látott a Napon egy nagy felfénylést, ez néhány percig tartott.

Utána három nappal egyrészt földön látni lehetett sarki fényt, például Kubában is, másrészt pedig a távírók bekapcsoltak, elkezdtek villámokat szórni, felgyújtották a papírt, meg az épületeket.

Carrington rakta össze, hogy ennek a kettőnek valószínűleg köze van egymáshoz. A napkitörésnél a Napból a töltött részecskék elérik a Földet, és a Föld mágneses mezejét összenyomják egy picikét. Azt fizikaórán megtanultuk, hogy a változó mágneses tér elektromosságot indukál a vezetőkben. Tehát ha nekünk vannak vezetékeink, akkor azokban elkezd áram folyni, kiéghetnek áramkörök. Ha ma történik egy ilyen, akkor a távvezetékekben vagy bármilyen elektromos vezetőben ezek megtörténhetnek és túlfeszültség alakulhat ki, emiatt elszállhatnak transzformátorok, eléghetnek vezetékek, tehát ez igenis okozhat problémát. 1989 márciusában Québecben volt is egy ilyen galiba. Itt a földfelszínen ez ellen megoldás lehet, hogy szigetelünk mindent, amennyire csak lehet, de

fel kell készülni arra, hogy esetleg tényleg megtörténhetnek akár hetes kimaradások az internet-, illetve az áramszolgáltatásban emiatt, és akkor igenis analóg módon kell folytatni egy kis ideig.

– Az, hogy szigetelünk, nem úgy értendő, hogy szigetelőszalaggal betekerünk mindent, hanem Faraday-kalitkákra gondol? Azaz inkább árnyékolásra?

– Mind a kettőre gondolok, mert maga az, hogy szigetelőket rakunk a vezetékekre, az is segíthet, de igen, pont a Faraday-kalitkák azok hasznosabb dolgok. A nélkülözhetetlen infrastruktúrákat érdemes úgy megtervezni, hogy azok Faraday-kalitkában legyenek, aminek nyilván megvannak a hátrányai, például nem lehet odabent telefonálni, viszont ilyenkor ez hatalmas előnyt tud jelenteni.

– Most már az internet létfontosságú infrastruktúra, például ha én fizetni akarok, akkor is az internetet használom, ha nem készpénzzel fizetek. Ha leáll az internet akár egyetlen hétre, akkor nem jutok hozzá a pénzemhez sem. Nemcsak én nem, az egész gazdaság megáll. Ezek a létfontosságú infrastruktúrák fel vannak készítve egy napviharra?

– Egy részük igen, viszont azért mindenre nem vagyunk felkészülve. A kisebb napviharokat átvészelik. De még mindig lehet egy olyan nagyobb, amire már nincsen biztosítva a rendszer. Ez benne van a pakliban.

A műholdas rendszereink a legkitettebbek, melyek kint keringenek akár a Földnek mágneses mezején kívül is, ezeket közvetlenül elérik a töltött részecskék, amik egy napvihar során érkezhetnek. Ilyen például a helymeghatározás, a műholdas adatforgalom.

Nyilván fel vannak valamennyire készítve most is a műholdjaink, de megint csak a mérték a kérdés. Az átlagos napviharokat kibírják, de egy olyat, mint a Carrington-esemény, ami egyébként a feljegyzett történelem eddigi legnagyobbika volt, valószínűleg nem bírná ki egyetlenegy rendszerünk sem.

– Hogy mennyi az esélye az ilyesminek, az gyakorlatilag ez prognosztizálhatatlan?

– Igen is, meg nem is. Azt tudjuk, hogy a Napunknak van a 11 éves ciklusa, a maximum idején nagyobb az esély. Amikor már elkezdődik a napciklus, akkor lehet sejteni, hogy a maximum erősebb lesz, vagy csak a szokásos, esetleg gyengébb. Egy ilyen előrejelzéssel, 4-5 évre előre annyit lehet mondani, hogy talán most nagyobb az esély. Tehát ugyanúgy, mint ahogyan a földrengéseknél is, nem azt mondjuk, hogy lesz, hanem azt, hogy nagyobb az esély.

– Hogyan érhetjük el, hogy pontosabbak legyenek az előrejelzések?

– Az első számú törekvésünk jelenleg a Nap megfigyelése. Hogy minél pontosabban értsük meg magát a Napot. Nagyjából értjük azért, hogy miért van egyáltalán maga a napciklus, hogyan változik a Nap mágneses tere, de a pontos működését nem tudjuk még. Minél pontosabban megismerjük, annál használhatóbb jóslatokat tudunk adni. Nem véletlen az például, hogy idén most már nemcsak az amerikaiaknak és az európaiaknak, hanem az indiaiaknak is van napmegfigyelő szondája, aminek kifejezetten az a feladata, hogy folyamatosan vizsgálja a Nap felszínén, a koronában kialakuló jelenségeket.

– Milyen mélyen tudjuk megfigyelni a Napban zajló eseményeket, mert az, ami a Nap felszínén megjelenik, minden bizonnyal sokkal korábban és sokkal mélyebbről indul el. Van erre rálátásunk?

– Erre van a szoláris szeizmológia, tehát a csillagszeizmológiának ez a fontos része. Ugyanúgy, mint ahogyan vannak földrengések, vannak csillagrengések is, a Napunkban is. Meg is lehet figyelni, hogy ezek az apró rengések pontosan hogyan terjednek a csillagunk belsejében. Ez alapján már tudunk arra következtetni, hogy például a konvektív zónában, ahol áramlik a nagy mennyiségű plazma, ami magát a mágneses mezőt alkotja, milyen folyamatok történhetnek. Ez egy viszonylag friss, úgy értem, 30 éves tudományterület, de egyre pontosabbak vagyunk benne, annyira, hogy most már használjuk nemcsak a Napra, hanem más csillagokra is. Ezek a csillagrengések lehetnek azok, amik pontosabb belátást nyújtanak nekünk abban, hogy mi is történik odalent.

– Azt tudhatjuk, hogy hol van ennek a maximuma? A Carrington-eseménynél történhet rosszabb is?

– Azt látjuk, hogy nemcsak a napciklusok vannak, hanem annál nagyobb periódusok is, maximumok és minimumok. Például sokan azt gondolják, hogy a kis jégkorszak a középkorban, egy nagy minimum volt.

Most éppen lezártunk egy maximumot, tehát a következő időben inkább kisebb naptevékenységre számítunk, azzal együtt, hogy a mostani napfoltciklus az valamiért mégiscsak aktívabbnak mutatkozik.

Az elméleti számítások egyébként mondják azt, hogy lehet nagyobb, mint a Carrington-esemény, tehát az elméleti maximum lehet ennél rosszabb, de azért az már nagyon a teteje volt. Nagy történelmi feljegyzésekből olyanokra tudunk támaszkodni, hogy mikor voltak alacsonyabb szélességi körökön nagyobb sarki fények. Ez alapján tudjuk azt, hogy a Carringtonhoz hasonló méretűek, mondjuk az írott történelem során négyszer-ötször ha voltak. Azaz nagyon-nagyon ritkák.

– Az elkövetkezendő hetekben gyönyörködhetünk még sarki fényekben? Mikorra várható most a maximum?

– Eredetileg azt vártuk, hogy 2025-ben lesz, azonban valószínűbb 2024. december környéke. Ez nem egy pontszerű maximum, hanem egy-két hét vagy egy-két hónap, ameddig elnyúlhat, de ‘24 vége, ‘25 eleje lehet a mostani maximum tetőzése. Nem várjuk azt, hogy ez nagyon veszélyes lesz, viszont valószínű, hogy lesz még addig egyszer-kétszer sarki fény Magyarországon is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Fél tucat bolygó parádézik szombat este: mutatjuk, hova kell nézned, hogy a legtöbbet lásd
A legtöbben a Jupitert és a Vénuszt könnyen kiszúrják, de a teljes sorhoz már távcső is kell. A legfontosabb, hogy tiszta, nyugati horizontot találjon!


Szombaton este egyetlen rövid időablakban fél tucat bolygó feszül végig az égen: a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz alacsonyan nyugaton, a Jupiter pedig magasan délkelet felé ragyog, miközben az Uránusz és a Neptunusz optikai eszközökkel vadászható.

A jelenség csúcsa február 28-án, szombaton várható, a legjobb észlelési ablak pedig a helyi napnyugta utáni első órában nyílik. Az Egyesült Királyságban élőknek érdemesebb március 1-én próbálkozniuk.

A nyugati horizont felé nézve a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz hármasa bukkan fel.

Velük egy vonalban, de jóval magasabban, a délkeleti égen ragyog a Jupiter, amelyhez feltűnően közel lesz a majdnem telihold. A halványabb Uránusz délnyugaton, a Plejádok csillaghalmaz közelében található, a Neptunusz pedig a Szaturnusz mellett, tőle mindössze egyfoknyi távolságra helyezkedik el. A szakértők szerint nem érdemes mind a hat bolygót hajszolni.

Remek eredmény, ha látjuk a Jupitert és a Vénuszt, jó, ha ehhez hozzá tudjuk adni a Szaturnuszt és/vagy a Merkúrt, a kihívás pedig az Uránusz és a Neptunusz megtalálása.

A sikeres észleléshez tiszta, fák vagy épületek által nem takart nyugati horizontra van szükség. A megfigyelést érdemes azonnal szürkületkor elkezdeni, mivel a bolygók közül a Merkúr és a Vénusz nyugszik le a leggyorsabban.

„A Merkúr a »pislogsz‑és‑elszalasztod« bolygó: nagyon alacsonyan van, és gyorsan lebukik napnyugta után” – figyelmeztetnek a csillagászok.

Míg a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz és jó körülmények között a Merkúr is szabad szemmel látható, az Uránuszhoz legalább egy látcső, a Neptunuszhoz pedig távcső szükséges.

A jelenséget gyakran bolygóparádénak nevezik, ami valójában egy látóirányból adódó hatás: a bolygók a Földről nézve látszanak egy vonalban az ekliptika mentén, nem pedig a világűrben állnak egyenes sorba.

Az esemény különlegességét az adja, hogy több fényes, szabad szemmel is látható bolygó egyszerre figyelhető meg egy kényelmes, esti időpontban. Az este előrehaladtával a Merkúr és a Vénusz tűnik el elsőként, őket a Szaturnusz és a Neptunusz követi, míg a Jupiter látható a legtovább.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Szenzáció készül? Bécsi kutatók jöhettek rá a fizika egyik legnagyobb rejtélyének megoldására
A Bécsi Műszaki Egyetem csapata újragondolta Einstein egyik alapötletét. Ezzel egy lépéssel közelebb kerültek a kvantumelmélet és a gravitáció régóta várt egyesítéséhez.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2026. március 12.



A modern fizika két legnagyobb elmélete, a kvantummechanika és az általános relativitáselmélet évtizedek óta nem fér össze egymással. Míg az egyik az apró részecskék világát írja le döbbenetes pontossággal, a másik a csillagok és galaxisok mozgását magyarázza. A Bécsi Műszaki Egyetem kutatói most egy új ötlettel álltak elő, ami áthidalhatja a szakadékot – írja a TU Wien hivatalos közleménye. A megoldás kulcsa a részecskék pályájának, az úgynevezett geodetikusoknak az újragondolása lehet.

A kvantumgravitáció elméleteinek helyzetét a kutatók a Hamupipőke-meséhez hasonlítják.

„Több jelöltünk is van, de csak az egyik lehet az a hercegnő, akit keresünk. Csak amikor a herceg megtalálja az üvegcipellőt, tudja azonosítani az igazi Hamupipőkét. A kvantumgravitációban sajnos még nem találtunk ilyen cipellőt – egy olyan megfigyelhető mennyiséget, amely egyértelműen megmondja, melyik elmélet a helyes”

– magyarázta Benjamin Koch, az egyetem Elméleti Fizika Intézetének kutatója.

Ennek a bizonyos „cipellőnek” a megtalálásához a kutatók a relativitáselmélet egyik központi fogalmához, a geodetikusokhoz nyúltak. A geodetikus a két pont közötti legrövidebb utat jelenti. Míg egy sík lapon ez egy egyenes, egy görbült felületen – például a Földön az Északi- és a Déli-sark között – már egy félkörív. Einstein elmélete szerint a nagy tömegű égitestek, mint a Nap, meggörbítik a téridőt, és a bolygók ezeken a görbült pályákon, geodetikusokon mozognak. „Gyakorlatilag mindaz, amit az általános relativitásról tudunk, a geodetikusok értelmezésére támaszkodik” – tette hozzá Koch.

A kutatócsoport ötlete az volt, hogy magát a téridő görbületét leíró mértéket, a metrikát kezelik kvantumos mennyiségként.

„A kvantumfizikában a részecskéknek sem pontosan meghatározott helyzete, sem pontosan meghatározott impulzusa nincs. Ehelyett mindkettőt valószínűségi eloszlások írják le. Minél pontosabban ismerjük az egyiket, annál homályosabbá és bizonytalanabbá válik a másik”

– mondta Koch. Ha a téridő görbülete is ilyen bizonytalanná válik, akkor a benne mozgó részecskék pályája sem lehet tökéletesen meghatározott.

Benjamin Koch, doktoranduszával, Ali Riahiniával és a csehországi Angel Rincónnal közösen kidolgozott egy módszert, amellyel egy speciális, de fontos esetben – egy időben állandó, gömbszimmetrikus gravitációs mezőben, mint amilyen a Napé is – kiszámolták, hogyan mozogna egy objektum. Az így kapott új, kvantumos pályát q-desic egyenletnek nevezték el.

Kiderült, hogy a részecskék egy ilyen kvantumos téridőben kissé eltérnek a klasszikus relativitás által jósolt útvonalaktól. Bár ez az eltérés bolygópályák méreténél elenyésző, kozmológiai léptékben – ahol az elméletnek több nyitott kérdése is van – már jelentős lehet. Ez a mérhető különbség lehet az a régóta keresett „üvegcipellő”, amely segít eldönteni, hogy a versengő kvantumgravitációs elméletek, mint a húrelmélet vagy a hurok-kvantumgravitáció közül melyik írja le helyesen a valóságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Áttörés a részecskefizikában: a CERN egy sosem látott, szupernehéz protont talált
A genfi Nagy Hadronütköztető felfedezése a kvantum-színdinamika elméletének eddigi legpontosabb tesztjét teszi lehetővé.


A Genf mellett működő Nagy Hadronütköztető kutatói egy franciaországi tudományos konferencián, a Rencontres de Moriond eseményen jelentették be az áttörést. A tudósok a detektorok friss, átfogó fejlesztése után bukkantak rá a Xi-cc+ nevű barionra, amely a kvantumvilág legfinomabb, legbonyolultabb szabályait is próbára teszi. A felfedezés horderejét jól mutatja, hogy a részecskefizikában az öt szigmás statisztikai bizonyosság már megkérdőjelezhetetlen tényt jelent, a mostani eredmény pedig jócskán meghaladja a hét szigmás küszöböt is. Körülbelül kilencszáztizenöt rögzített esemény bizonyítja, hogy a kvantum-színdinamika tankönyveiben új fejezet nyílik.

A most azonosított barion lényegében a hétköznapi proton egyfajta nehézsúlyú rokona.

Míg a protont két könnyű „up” és egy „down” kvark építi fel, addig a Xi-cc+ esetében a két „up” kvark helyét két jóval nehezebb „charm” kvark veszi át, a harmadik alkotóelem pedig egy „down” kvark marad. A charm kvarkok jelentős többlettömege miatt ez az új részecske közel négyszer nehezebb a protonnál, ami egyben a rendkívül rövid élettartamát is megmagyarázza. „Ez az első új részecske, amelyet az LHCb-upgrade óta azonosítottunk, és mindössze a második eset, hogy két nehéz kvarkot tartalmazó bariont figyelünk meg” – hangsúlyozta Vincenzo Vagnoni, az LHCb-kísérlet szóvivője.

A mostani eredmény előzménye a 2017-ben azonosított Xi-cc++, amely a most megtalált részecske legközelebbi rokona, úgynevezett izospin-partnere. A két barion kvarkösszetétele csak egyetlen elemben tér el, ám

az elméleti modellek szerint ez a kis különbség drámai következményekkel jár.

A fizikusok azt jósolták, hogy a Xi-cc+ élettartama a kvantummechanikai hatások, például a Pauli-interferencia miatt akár hatszor rövidebb is lehet a 2017-ben megfigyelt testvérénél, ezért a detektálása sokkal nagyobb kihívást jelentett.

Ez a rendkívül rövid életidő volt az oka, hogy a részecske eddig rejtve maradt a kutatók elől.

A siker kulcsa az LHCb detektor 2023-ban befejezett, átfogó modernizációja volt. A korábbi, kétszintű, hardveres előszűrést egy teljesen szoftveralapú adatgyűjtő rendszer váltotta fel, amely másodpercenként negyvenmilliós kiolvasási rátával működik. Ez lehetővé teszi, hogy a kísérlet a proton-proton ütközések összes adatát rögzítse, és a bonyolult, hadronokká széteső részecskék nyomait sokkal nagyobb hatékonysággal válassza ki, mint korábban.

A kutatók a Xi-cc+ nyomára a bomlástermékeinek aprólékos visszafejtésével bukkantak rá a 13,6 teraelektronvolt energiájú ütközésekből származó adatokban. Az elemzés során gépi tanulási algoritmusokat is bevetettek, hogy a hatalmas adatmennyiségből kiszűrjék a valódi jeleket a háttérzajból. A felfedezés egy két évtizedes bizonytalanságot is lezár. A SELEX nevű kísérlet kutatói 2002-ben már bejelentették a Xi-cc+ észlelését, de egy jóval alacsonyabb tömeggel, amit a későbbi kísérletek soha nem tudtak megerősíteni.

A mostani, rendkívül erős jel egyértelműen bizonyítja a részecske létezését, méghozzá pontosan ott, ahol az elméleti modellek és a 2017-es rokonlelet alapján várták.

A kettős nehézkvarkot tartalmazó barionok egyedülálló „kozmikus laboratóriumként” szolgálnak a kvarkokat összetartó erős kölcsönhatás, a kvantum-színdinamika tesztelésére. Ezek a rendszerek segítenek megérteni az egzotikusabb, négy vagy öt kvarkból álló részecskék, a tetra- és pentakvarkok viselkedését is. „Ez a nagy eredmény remek példa arra, hogyan vezetnek az LHCb-fejlesztések közvetlenül új felfedezésekhez” – mondta Mark Thomson, a CERN főigazgatója. A kutatók következő lépésként a részecske pontos élettartamát és egyéb tulajdonságait mérik majd meg, miközben már a család egy még ritkább tagja, a két charm és egy strange kvarkból álló Ωcc+ után kutatnak.

Via LHCb Outreach


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Összekent tükrök, karcolások a fényezésen: nem vandálok támadják az autódat, hanem egy tragikus félreértés áldozatai
A tavasz hormonális változásokat indítanak be a madarakban, ami felerősíti a területvédő agressziót. Magyarországon főként barázdabillegetők és gerlék támadják az autókat.


Ha reggel a parkoló autódhoz érve karcolásokat találtál a visszapillantó tükrön vagy az üvegen, valószínűleg dühös lettél a képzelt vandálokra.

A valóság azonban sokkal meglepőbb, és egyben drámaibb is: a tettes egy madár, amely éppen a saját tükörképével vív élethalálharcot.

A jelenség minden tavasszal menetrendszerűen visszatér, és miközben az autótulajdonosoknak komoly bosszúságot, esetenként anyagi kárt okoz, a szárnyas támadók számára egyenesen végkimerüléssel fenyegető csapda.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület részletes magyarázata szerint a madarak a költési időszak kezdetén, a hosszabbodó nappalok hatására komoly hormonális változásokon mennek keresztül. Izgalomba kerülnek, és a hímek – bár bizonyos fajoknál a tojók is – keményen védelmezni kezdik a kiválasztott territóriumukat.

Amikor egy ilyen felajzott állapotban lévő állat meglátja magát egy autó sötét metálfényezésében, az ablaküvegben vagy a visszapillantó tükörben, nem a saját képmását ismeri fel.

Egy betolakodó riválist lát, akit azonnal el kell űznie a fészek közeléből.

A természetben az éles, stabil és folyamatos tükröződés rendkívül ritka. Egy pocsolya vagy egy tó víztükre hullámzik, megtörik a fényt, és a kép hamar eltűnik. Az ember által létrehozott környezet azonban tele van tökéletes tükrökkel.

„Nem alkalmazkodtak az üveg ember alkotta találmányához, így meglátják a tükörképüket, és harcolni kezdenek vele” – mondta az Audubon magazinban egy amerikai szakértő.

Mivel a tükörkép sosem menekül el, sosem adja meg magát, és mindig pontosan ugyanolyan agresszívan támad vissza, a madár képtelen lezárni a küzdelmet.

Magyarországon a leglátványosabb harcot a barázdabillegetők vívják. Ez a faj előszeretettel énekli körbe a területét, és a parkoló autók kiváló, magaslati megfigyelőpontként szolgálnak számukra. Innen pillantják meg a tükörben a vélt ellenséget. A balkáni gerlék és más, emberközelben élő fajok szintén gyakran esnek ebbe a csapdába. Máshol a vörösbegyek és a verébfélék a leggyakoribb áldozatai a saját tükörképüknek.

A harc így napokon keresztül, sőt, akár hetekig is elhúzódhat. A madár mániákusan kopogtatja az üveget, csipkedi a tükröt, és közben folyamatosan ürít a járműre, ahogy a tükör körül fel-alá futkos.

Egy hazai példa szerint Sásdon egy fehér gólya napokig verte ugyanannak az épületnek az ablakait a saját tükörképe miatt.

Külföldön is rengeteg autótulajdonos számol be hasonló esetekről. „Egész nyáron néztem, ahogy a pulykák szétverték a szomszéd BMW-jét” – fakadt ki a Redditen egy szemtanú.

Ez a szélmalomharc rengeteg energiát emészt fel. A madár a folyamatos támadás miatt kevesebb időt tölt táplálkozással, elhanyagolja a fiókák etetését, és a végkimerülés szélére sodródik. A nagyobb testű fajok ráadásul komoly fizikai sérüléseket szenvedhetnek, és akár be is törhetik az üveget. Fontos azonban tisztázni, hogy ez a lassú, ismétlődő támadás nem azonos azzal a jelenséggel, amikor a madarak nagy sebességgel, végzetes erővel csapódnak neki az ablakoknak.

Az utóbbi egy navigációs tévedés, ami azonnali halált okozhat, míg itt egy elhúzódó, területi vitáról van szó.

A megoldás pofonegyszerű, és nem igényel drága beruházást. A legfontosabb lépés a tükröződés megszüntetése a forrásnál, méghozzá az épületek és a járművek külső oldalán. Ha az autódat pécézte ki egy szárnyas, parkolás után azonnal hajtsd be a visszapillantó tükröket. Ha fix tükröd van, húzz rá egy egyszerű papírzacskót vagy egy rongyot. A szakemberek külön kiemelik, hogy a papír sokkal jobb választás a műanyagnál, mert az utóbbi a melegben megmarhatja a drága lakkréteget.

Épületek esetében a külső szúnyogháló felszerelése a legtökéletesebb fegyver: egyszerre veszi el az üveg tükröződését, és védi meg a madarat a halálos becsapódástól.

Ha nincs szúnyogháló, ideiglenesen a külső üvegfelületre ragasztott karton, matt fólia vagy akár szappannal húzott csíkok is segíthetnek.

Via MME


Link másolása
KÖVESS MINKET: