SZTÁRVILÁG
Miközben a menyasszony, Zsuzska izgatottan nyilatkozott arról, hogy mennyire várja az esküvőt, vőlegénye a kapcsolatuk végéről posztolt a közösségi médiában.
SZTÁRVILÁG
Miközben Krisztián azt írta ki a közösségi oldalaira, hogy már nincsenek együtt, Zsuzska egy műsorban menyasszonyi ruhákat próbált.
SZTÁRVILÁG
Együtt versenyeztek az X-Faktorban, és a műsor után is rendszeresen tartották a kapcsolatot.
SZTÁRVILÁG
Jimmy elsőszülött fiát felháborította az a jellemzés, amit Szentesi Éva írt az apjáról a róla készült sorozat kapcsán.
SZTÁRVILÁG
Sokaknak nem tetszik, hogy az énekes Jimmy kocsijával jár, pedig azt Zámbó Krisztián adta el évekkel ezelőtt, Šrámek már a tizedik tulajdonosa.
SZTÁRVILÁG
Elmondta, hogy bár sok pozitív visszajelzést kapott, apja nem így viselkedett, mint ahogy az a sorozatban látható.
SZTÁRVILÁG
Zámbó Jimmy nővére szerint őt és a testvéreit is méltatlan módon mutatják be A Királyban.
SZTÁRVILÁG
Az énekest apja, Zámbó Jimmy emelte ki „a drog poklából” azzal, hogy egy vastelepre küldte dolgozni.
SZTÁRVILÁG
Zámbó Jimmy fia először rossz kórházba ment, amikor értesült a balesetről, mert nem tudta, hogy hol van az édesapja.
SZTÁRVILÁG
Zámbó rosszul lett és kórházba került, ezzel a műsor történetében ő töltötte a legkevesebb időt a játékban.
SZTÁRVILÁG
Az egyedül élő sztár horrorösszeget fizetett, pedig csak alapvető cikkeket vásárolt a boltban.
SZTÁRVILÁG
Az énekes a szakítása után arról beszélt: olyan embert akar faragni magából, aki egyedül is megállja a helyét.
SZTÁRVILÁG
A pár egyik közeli barátja a Blikknek azt mondta, komoly nézeteltérés támadt a szerelmesek között.
SZTÁRVILÁG
Az énekes a végén elárulta, hogy még a győzelem lehetősége is megfordult a fejében korábban, de nagyon élvezte a műsort és örül, hogy eddig is eljuthatott.
Népszerű
Ajánljuk