KULT
A Rovatból

Sztárban sztár: a Britney Spears-t utánzó Zámbó Krisztián esett ki

Az énekes a végén elárulta, hogy még a győzelem lehetősége is megfordult a fejében korábban, de nagyon élvezte a műsort és örül, hogy eddig is eljuthatott.

Link másolása

Vasárnap a Sztárban sztár újabb fordulójában hét versenyző mutatta be produkcióját.

Zámbó Krisztián a pop hercegnője, Britney Spears bőrébe bújva "őrült meg". Bár a zsűri és a közönség is remekül szórakozott az előadásán, a szavazás végén végül neki kellett távoznia.

VIDEÓ: Zámbó Krisztrián Crazy című számot adja elő

A műsor végén az énekes elmondta, hogy

nem bánja, hogy kiesett, hálás azért, hogy idáig is eljuthatott.

Krisztián arról is beszélt, hogy minden egyes pillanatát élvezte a Sztárban Sztárnak. A fejében még a győzelem lehetősége is megfordult, de elégedett a műsorban nyújtott teljesítményével.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Híres szülei szigorúan nevelték, szeret jóban lenni az exeivel és a zene miatt passzolná a filmezést – Kate Hudson 45 éves
Kate Hudson a kilencvenes évek vége óta a mozik vásznainak éke. Goldie Hawn lányaként jött a világra, így elkerülhetetlennek tűnt, hogy őt is beszippantsa a filmes világ.

Link másolása

Kate Garry Hudson Goldie Hawn színésznő és Bill Hudson humorista gyermekeként született 1979. április 19-én, Los Angelesben, így tőle már a kezdetektől fogva nem volt idegen a hírnév és a reflektorfény.

Szülei már egészen kicsi korában elváltak, Hudsont pedig ezután az édesanyja, valamint annak új szerelme, a filmszakmában szintén eléggé ismert Kurt Russell nevelték fel. Ilyen felmenők mellett azt hihetnénk, hogy Kate felcseperedése tele volt hollywoodi csillogással, de ez nem is állhatna távolabb az igazságtól.

Hudson a Miami Heraldnak mesélt részleteket a gyerekkoráról:

„Nem volt teljesen normális, de szerintem annyira földhözragadt volt, amennyire csak lehetett. Los Angelesből Coloradóba (Aspen mellé) költöztünk kiskoromban. Általában terepmotoroztunk, túráztunk, a természetben voltunk, vagy házimunkát végeztünk."

És mint minden gyereknek, Hudsonnak is viselkednie kellett: „Igazából elég kemény szüleim vannak. Nagyon nyitott család vagyunk, mindent megosztottunk egymással, nem titkolóztunk, semmit nem söpörtünk a szőnyeg alá. Viselkedés, udvariasság, kemény munka: ezeket mind nagyon komolyan vették."

Nem akart beszélni a szüleiről

Colorado államban felnőve Hudson nagyon aktív életmódot folytatott. Ahogy a Los Angeles Timesnak leírta, emlékezett családi biciklitúrákra, síelésre, sportolásra és táncra. Sőt, a tánc volt az egyik kedvenc tevékenysége gyermekkorában, e szenvedélye azóta is megmaradt. „Táncolva nőttem fel! Semmi sem tesz boldogabbá, mint amikor táncolok” – magyarázta.

Hudson először 1995-ben gondolta úgy, hogy a színészet az igazán neki való elfoglaltság, amikor 16 évesen részt vett a Williamstown Színházi Fesztiválon. „Gyakornok voltam. Én építettem a díszleteket, egy mező közepén rendezték meg a produkciókat. Ez igazából egy nagy hippi színház volt, egészen hihetetlen!” Néhány évvel később, amikor Hudson számára eljött az idő, hogy a főiskolán gondolkodjon, felvették a New York-i Egyetemhez tartozó Tisch Schoolba. Ő azonban egy évet akart halasztani, hogy a színészetre koncentrálhasson. „Elszánt voltam. Nem akartam iskolába járni, ezért inkább munkát kerestem” – mondta Kate, aki független filmekben kezdett el játszani, hogy beindítsa a karrierjét. Egyáltalán nem támaszkodott a szülei sikerére, hogy ezzel megteremtse a saját lehetőségeit. Elmondása szerint híres felmenőkkel rendelkezni nem mindig könnyű, ha az ember be akar kerülni az iparba:

„Egy ideig úgy éreztem, hogy bocsánatot kell kérnem ezért, még a karrierem elején. Nem akartam beszélni róluk.”

Nem csak majdnem híres

Bár egészen 1992, tehát 13 éves kora óta feltűnt mozgóképekben (sokan nem tudják, de első statisztaszerepét a Reszkessetek betörők 2-ben alakította, ő volt az egyik kórista lány Kevin és Buzz kórusában), első nagy szerepét a 2000-es Majdnem híres című filmben alakította 21 évesen: „Cameron Crowe-t (a Majdnem híres író-rendezőjét – a szerk.) megkérdezte a sajtó, hogy tudta-e, kik a szüleim, amikor kiválasztott a szerepre. Azt mondta: »És akkor mi van? Azt hiszik, hogy Goldie és Kurt megjelentek a castingon, és követelték, hogy alkalmazzam a lányukat? Ez nem így működik.«"

Amikor Hudson lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a Majdnem híres szereplőválogatásán, tudta, hogy mindenképp játszani akar benne. „Fogalmam sem volt, hogy milyen filmre pályázom. Csak annyit tudtam, hogy Cameron Crowe filmet készít. Azt gondoltam: »Cameron, a rabszolgád leszek, kérlek, hadd szerepeljek a filmedben!« Bármit megtettem volna. Statiszta? Egysoros szerep? Mindegy volt. Ennyire nagy rajongója vagyok."

Azóta persze tudjuk, hogy nem csak egy sort kapott a filmben. Crowe kiválasztotta ugyanis Hudsont Penny Lane szerepére, aki azt pillanatok alatt a sajátjává tette. „Kihívás volt megalkotni a karaktert Cameronnak és nekem is. Hosszú folyamat volt, de olyan bensőségesen és csodálatosan dolgoztunk együtt, hogy végül egy olyan embert alkottunk meg, akibe mindketten beleszerettünk. Élveztem, hogy ennyire elkötelezett lehetek egy karakter iránt."

Kate kemény munkája pedig meghozta gyümölcsét: mindössze 21 évesen, 2001-ben megkapta érte a Golden Globe-ot, valamint első és eddig egyetlen Oscar-jelöltését a legjobb női mellékszereplők közt.

Bár végül nem ő vitte haza a díjat (Marcia Gay Harden lett a befutó a Pollockért), de akkor örökre megváltozott az élete, erre pedig Hudsont a saját mostohaapja döbbentette rá: „Valamit mondott nekem Kurt az Oscar-gálán, miután vesztettem: »Gratulálok! Most már mehetsz a karrieredért.«”

Három gyerek, három apa

A másik nagy szerep, amire Hudson korán rábólintott, az anyaszerep volt. Első fia, Ryder 2004-ben született, ekkor a színésznő 25 éves volt, második fia, Bingham pedig 2012-ben. Kate nyíltan beszélt a szülői stílusáról, és arról, hogy reméli, hasonlóan fogja nevelni a gyerekeit ahhoz, ahogy őt nevelték: „Azt hiszem, a módszereim eléggé hasonlítanak az én szüleiméhez. Gyönyörű gyerekkorunk volt. Remélem, hogy sok mindent tudok utánozni abból, amit a szüleink adtak nekünk, és talán van néhány dolog, amit nem annyira szeretnék követni, de a legtöbbször tényleg tudták, mit csinálnak."

Hudson egyébként jó kapcsolatot ápol az exeivel, mivel főként arra koncentrál, hogy a csemetéinek feszültségmentes, boldog gyerekkort biztosítson. Első és eddigi egyetlen férje a Black Crowes zenekar tagja, Chris Robinson volt (2000-2007), akitől Ryder nevű fia született. Hét év házasság után váltak el. A második fia, Bingham pedig a Muse zenekar énekesétől, Matt Bellamytól van, vele négy évig (2010-2014) volt együtt a színésznő. A 36 éves Hudson 2015-ben mesélt az Allure-nek Bellamyról és arról, hogy a szakítás után is kapcsolatban akartak maradni a fiuk érdekében.

„A kapcsolatok vége fájdalmas, és dönthetsz úgy, hogy ezt hordozod, vagy úgy, hogy átformálod. Ha Matt és köztem minden rendben lett volna, még mindig együtt lennénk, de úgy döntöttünk, hogy továbblépünk, mert más elképzeléseink voltak arról, hogyan akarjuk élni az életünket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem építhetünk fel újra valamit, ami a legjobb lenne a gyerekeknek.”

A harmadik gyermeke, egyben első lánya, Rani pedig már jelenlegi párjától, Danny Fujikawától született 2018-ban.

A romkomok királynője

Ahogy Hudson magánélete folyamatosan virágzott, úgy virágzott a karrierje is. Bár a Majdnem híres és a 2002-es A gyávaság tollai (amiért passzolta a Pókemberben Mary Jane Watson szerepét) után mindenki azt hitte, marad ezen a vonalon, vagyis a drámai alakításoknál, ő mégis inkább a romantikus vígjátékok koronázatlan királynője lett az ezredforduló után. Erre pedig egy 2003-as nagy mozisiker sarkallta, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt Matthew McConaughey-vel. És bár volt időnként egy-egy kivétel (pl. A titkok kulcsa, Kilenc, A gyilkos bennem él), de az olyan filmeknek köszönhetően, mint az Alex és Emma – Regény az életünk (2003), a Kisanyám – Avagy mostantól minden más (2004), az Én, a nő és plusz egy fő (2006), a Bolondok aranya (2008), A spanom csaja (2008), A csajok háborúja (2009) vagy a Szerelem kölcsönbe (2011), ő lett a 2000-es évek Meg Ryanje, csak ő ezekkel a szerepekkel nem sok nyomot hagyott a filmtörténelemben.

h

A 2010-es évek második felére elege is lett ebből a skatulyából, és elkezdett érdekesebb projektekre rábólintani. Na nem a 2021-es direktori bemutatkozásáról beszélünk, a Music ugyanis pocsék lett, hanem mondjuk a Mélytengeri pokolról (2016), a Marshall – Állj ki az igazságért!-ról (2017), a Mona Lisa and the Blood Moonról (2022), a Tőrbe ejtve: Az üveghagymáról (2022) vagy a Truth Be Told című sorozatról. A színészkedés egyébként az utóbbi években egy kissé háttérbe szorult az életében…

Másban is aktív

Még 2013-ban Hudson megmutatta, hogy képességei nemcsak a szórakoztatóiparban, hanem a fitnesz- és ruhabizniszben is megállják a helyüket. 2013 októberében indult útjára a Fabletics nevű cége, amely prémiumminőségű női sportruhákat kínál megfizethető áron.

„Az az igazság, hogy mindig is egy nagyon aktív ember voltam, egészen kiskorom óta. Már csak a saját tisztánlátásom miatt is szükségem van arra, hogy aktív legyek, és ez egyszerűen egy életforma számomra. Amikor pedig az emberek odajönnek hozzám, és azt mondják, hogy a Fabletics miatt kezdtek el aktívak lenni, az egy csodálatos dolog” – mesélte erről.

Emellett pedig a könyvkiadói világba is belevágott. Pretty Happy címmel 2016-ban életmódkönyvet adott ki: „Lelkes olvasója vagyok az önsegítő, oktató- és tisztítókönyveknek. Tudom, hogy a holisztikus szó egy kicsit elriasztja az embereket, de én így látom a világot.”

És ha mindez nem lenne elég, még a zene is bekerült az életébe. Olyannyira, hogy lehet, feladja a színészkedést…

Visszavonulna?

Kate Hudson ugyanis nemrég bejelentette, hogy debütáló kislemezének megjelenésével eltávolodik a filmezéstől. A színésznő ugyanis szerződést kötött a Virgin Music Grouppal, új kislemezét, a Talk About Love-ot pedig jelenlegi párjával, Danny Fujikawával és Linda Perry producerrel közösen írta. „A zene olyan, mintha mindig is az árnyékom lett volna. Egy olyasvalami, amit nem látsz, de folyamatosan veled van, és a részed. Mindig is volt egy szobám a zongorámnak, amióta egyedül élek. Szóval tudtam, hogy valamikor fontos szerepet tölt majd be az életemben. Számomra ez az idő most jött el" – lepte meg a rajongóit pár hónapja.

Azért persze nem kell megijedni, Hudson a zene felé való elmozdulása ellenére továbbra is színészkedik. Bár legutóbbi filmje, a 2023-as Kegyes kis hazugság Michael Shannonnal és Don Johnsonnal nem sok vizet zavart, legközelebb például a Shell című sci-fi-thrillerben láthatjuk majd Elisabeth Moss és Kaia Gerber (Cindy Crawford lánya) partnereként, majd Mindy Kaling új, egyelőre cím nélküli Netflix-sorozatának főszereplője lesz.

Link másolása
KÖVESS MINKET: