HÍREK
Raab szerint a vizsgálat veszélyes precedenst teremtett, mivel alacsonyra helyezte azt a küszöböt, amely felett már zaklatásnak lehet minősíteni a vezetői magatartást, és ez csak bátorítja azokat, akik hamis vádakat fogalmaznak meg a kabinettagokkal szemben.
HÍREK
A középkorú pedagógus nem tudott mit kezdeni a helyzettel, a felvétel legnagyobb részén kínosan mosolyogva próbálja leállítani a diákokat.
HÍREK
A lány ekkor 13 éves volt, társai is verték az otthonban. Édesanyja szerint helyhiány miatt nem kerülhetett egy olyan intézménybe, ahol egészségügyi ellátást is tudtak volna biztosítani.
HÍREK
Teresa Williams 2007-ben kezdett el dolgozni Iron Mountain rendőrségénél, azóta folyamatosan zaklatták a kollégái.
HÍREK
A DK-s politikus részletesen megírta, hogy mi történt vele, és mit gondol az utcai üldöztetéséről.
HÍREK
Politikusként az a feladatom, hogy mindent megtegyek azért, hogy ilyen soha többet ne fordulhasson elő – írta a miniszterelnök.
HÍREK
Azután döntött a megszólalás mellett, hogy Pető Attilát másodfokon is bűnösnek mondta ki a bíróság. Már jelezte az egyház felé, hogy többet nem akar pap lenni, jelenleg a felmondási idejét tölti.
HÍREK
Az iskola tett bejelentést, meg is állapították a zaklatást, ki is rúgták azonnal, ám a szülők nem terjesztettek be magánvádat.
HÍREK
A hívások csaknem fele valójában nem igényli a mentők, a rendőrök, vagy a tűzoltók beavatkozását.
HÍREK
„Én kértem az anyámat jóval előtte, hogy szólni fogok, mikor neki beszélnie kell. Neki az elmúlt hat éve arról szólt, hogy az apámmal jogi úton harcolt folyamatosan” – mondta az úszó.
HÍREK
Becker Zita azt mondta, hogy neki nem érdeke, hogy bármit eltussoljon, szerinte a politikai hírverés miatt „kellett egy bűnbak”.
Népszerű
Ajánljuk