KULT
Elég hamar kiderült, hogy Dávidnak még új szemüvegre sincsen pénze. Gáspár Laci egy igen mellett megható felajánlást is tett számára.
KULT
Dallos Bogi véleménye elszabadította a poklot a műsorban, végül Gáspár Laci tett rendet a stúdióban.
KULT
Az X-Faktor új női mentora többek között elárulta, kitől tartott a mentortársak közül, melyik csapatokat szerette volna kapni, és mennyire szólnak bele a producerek, hogy kit kell tovább juttatni.
KULT
Dallos Bogi még a színpadra is felszaladt, hogy megölelgesse a fiút, annyira tetszett neki a produkciója.
KULT
Puskás Peti felment a színpadra bulizni, ByeAlex pedig csak annyit mondott: 'a pokol az itt van a földön'.
KULT
De még előtte a mentorok szakítottak azzal a kényszerképzettel, hogy az X-Faktor egy énekes tehetségkutató, és megalapították a Rendezvény kategóriát.
KULT
A mentorok ennek ellenére rögtön felismerték Huszár Alettát, akinek ismét sikerült meggyőznie őket a továbbjutásról - igaz, csak egy kisebb vita után kapott négy igent.
KULT
Mind a négy mentort lenyűgözte Gyetyinás Attila produkciója, aki Máté Péter egyik érzelmes dalát adta elő a válogatón.
KULT
„Szeretnék minél több tehetséges énekest felfedezni és egyengetni az útját, ebben látom a jövőt!” - emiatt gondolta meg magát.
KULT
Dallos Bogi szerint megvan a magyar Billy Eilish, ByeAlex pedig máris kijelentette, hogy szívesen írna dalokat a fiatal lánynak.
KULT
Dallos Bogi azonnal felvette a ritmust, gonoszságban sem maradt el kollégáitól. Voltak megható pillanatok, nem maradtak el a bohócok, és mintegy mellesleg, hibaszázalékként feltűnt néhány tehetség is.
Népszerű
Ajánljuk