KULT
Az énekes-műsorvezetőt arról kérdeztem, mennyire vannak előre megírva a szövegei, hogy jön ki Miller Dáviddal, és mennyire viseli meg, hogy most nem a zsűriben ül.
KULT
Pápai Joci elfelejtett beszélni, a nagy favoritok hibáztak, és nem biztos, hogy azok jutottak tovább, akiknek kellett volna.
KULT
Főleg Miklós Vivien kiesése miatt háborognak a kommentelők, nem értik, miért nem volt a biztos továbbjutók között a lány.
KULT
Tóth Andinak két versenyzője is kiesett az X-Faktor első élő adásában, így már csak egy mentoráltja maradt.
KULT
A kanadai-magyar származású énekes már kisgyerekként is szerepelt, azóta is a művészet tölti ki az életét. A magyar tehetségkutató számára egy nagy lehetőség - mondta.
KULT
A VALMAR énekese egy kicsit megkönnyebbült a történtek után. A két rapper szerinte túl lazán vette a tehetségkutatót.
KULT
Hiába válogatta be Valkusz Milán a Peterpost x Leót a csapatába, a fiúk már nem lesznek ott a szombati adásban. A műsor producere azt mondta, hogy nem lehet velük együtt dolgozni.
KULT
A két fiatal botrányosan viselkedett a Sztárbox vasárnap esti műsora alatt, ahova vendégként voltak meghívva. Valkusz Milán is megszólalt az esetről.
KULT
Még mindig nem tudni, mi miatt kellett távozniuk a műsorból, de a képek és videók alatt már elindultak a találgatások egy állítólagos bunyóról a Sztárbox után.
KULT
Peterpost x Leo az X-Faktor válogatóján arról meséltek, hogy meg szeretnék reformálni a magyar rapszakmát, és teljesen biztosak voltak benne, hogy így is, úgy is be fognak robbanni a zeneiparba.
KULT
„Az orvosok több mint tíz percig küzdöttek a túlélésemért” – mesélte Szabó Bence. Az énekes már a születésekor megtanult küzdeni.
KULT
Tóth Andi a legcéltudatosabb mentor az X-Faktor történetében, Valkusz Milán viszont még nincs kész erre. Megnéztük az X-Faktort.
KULT
Videó készült arról, ahogy az énekesnő csuklóján kattan a bilincs, majd egy rendőrruhás férfi beülteti egy szirénás járműbe.
KULT
A hétvégi dupla X-Faktorban kiderült, hogy idén nem lesz Mentorház, továbbá kialakult Majka és Laci élő show-csapata.
KULT
A válogatás elején Gáspár Laci komolyan kiakadt, mert nem talált olyan énekest, akinek széket adott volna. Ám megtört a jég, és sorra érkeztek a jó produkciók. De volt, aki kimagaslott.
Népszerű
Ajánljuk