SZTÁRVILÁG
Az egykori műsorvezető gerincproblémái miatt kereste fel a háziorvosát, és bár van biztosítása, mégis kellett önrészt fizetnie.
SZTÁRVILÁG
Olyan katonai összefoglalókról lehet szó, amelyek a vezérkaron belül napi rendszerességgel készülnek, de nem nyilvános felhasználásra.
SZTÁRVILÁG
Azt ellenőrzik, hogy pontosan milyen program keretében valósították meg a nagy port kavart projektet.
SZTÁRVILÁG
Újabb küldöttség érkezik Brüsszelből Magyarországra, az uniós pénzek felhasználását fogják vizsgálni
Az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága már 2017-ben is vizsgálódott nálunk, akkor a felcsúti kisvasutat is megnézték.
SZTÁRVILÁG
A 86 éves pápa még részt vett a heti általános audiencián a Vatikánban, aztán ment be egy kórházba vizsgálatra.
SZTÁRVILÁG
Az Európai Parlament delegációja több országban vizsgálódik az izraeli kémszoftver felhasználásával kapcsolatban.
SZTÁRVILÁG
A zenész egy korábbi interjúban azt mondtam, havi 12 millió forintot is megkeres a saját fellépésivel.
SZTÁRVILÁG
Nemzetközi törvényszéket állítanak fel Hágában az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására
A szervezet koordinálja majd a bizonyítékok begyűjtését, együttműködik majd az Eurojust nevű EU-s szervezettel, amely nyomozócsoportokat delegál majd a különböző helyszínekre.
SZTÁRVILÁG
Az Európai Parlament azt szeretné tisztázni, hogy a magyar uniós biztos „mindenféle politikai befolyástól függetlenül és az EU általános érdekeinek figyelembevételével végzi-e a munkáját”.
SZTÁRVILÁG
Újbudai rendőrgyilkosság: Jogszerű volt a rendőrök fegyverhasználata a parancsnoki vizsgálat szerint
Azt is megállapították, hogy az „akkor ismert körülmények alapján a helyszínre kiküldött járőrök száma elegendő volt”.
SZTÁRVILÁG
A gyerek neme helyett inkább a fish and chipset és a haverját választotta egy jövendőbeli apuka.
SZTÁRVILÁG
„Ismeretlen tetteseket” – valójában azonban egy jól behatárolható gazdasági kört – vádolnak 14 milliárdos pénzmosással – tudta meg a Magyar Hang.
SZTÁRVILÁG
A dolgozók szerint az állatok indokolatlanul magas halálozásában szerepet játszott Musk maximalista munkatempója is.
SZTÁRVILÁG
A helyi ellenzéki képviselők fordultak az uniós csalás elleni hivatalhoz, miután a magyar hatóságokról lepattant a feljelentésük.
SZTÁRVILÁG
A politikus élő televíziós vitára hívta Kocsis Mátét a köztévébe, hogy tisztázzák a helyzetet.
SZTÁRVILÁG
Ez a testület hivatott eloszlatni az Unió kételyeit a magyarországi korrupcióval és az uniós támogatásokkal kapcsolatban.
Népszerű
Ajánljuk