HÍREK
Tóth Kristóf több mint három hetet töltött kórházban, másfél hétig kellett segíteni a légzését. Az orvosok szerint olyan rossz volt az állapota, amikor bekerült, hogy csoda, hogy nem esett össze és nem halt meg.
HÍREK
Az UTE egyik jégkorongozójának pozitív koronavírus-tesztje miatt pedig lezárták az Újpesti Jégcsarnokot.
HÍREK
A Rai Sport videójában többek közt olaszországi pólóstársai és ismerősei emlékeztek a magyar legendára.
HÍREK
Több szerkesztőség szerint a 47 évesen elhunyt sportlegendánál nincs méltóbb vízilabdázó, akinek a nevét viselhetné az intézmény.
HÍREK
Játékosként 2012-ben vonult vissza, majd 2013 és 2016 között a válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott.
HÍREK
Teljes vízcserét rendeltek el az egri uszodában, miután a vízilabdacsapat a járvánnyal fertőzött Észak-Olaszországban játszott.
HÍREK
A reptéren egy rutinellenőrzés volt, Egerben pedig egy egészségügyi kérdőívet kellett kitölteniük, ezt kiértékelték, és végül folytathatják az edzést, csak hőmérőzniük kell majd.
HÍREK
A létesítményt tavasszal adták át, az első mérkőzésen történt a baleset. Az ellenzéki polgármesterjelölt szerint több szempontból sem biztonságos az épület.
HÍREK
"Megvalósult az, amiről kisfiúként álmodni sem mertem volna: kétszeres olimpiai bajnokká váltam" - írta a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó.
HÍREK
A magyar női vízilabda-válogatott is ott volt, amikor Kvangdzsuban összeomlott egy éjszakai klub galériája. Szerencsére ők kisebb sérülésekkel megúszták a balesetet.
HÍREK
És egy bordája is. A szentesi tréner azt mondta: védekezést mutatott be a fiúnak a meccs szünetében, de 'balul sült el'.
Népszerű
Ajánljuk