HÍREK
Nyilvánosságra hozták a Fidesz-frakció tagjainak vagyonnyilatkozatait, amelyekből többek közt kiderült, hogy Szijjártó Péter a bankszámláján félretett pénzét növelni tudta, Lázár János készpénze viszont jelentősen apadt. Radics Bélának 5 milliós óragyűjteménye van, Vitályos Eszter pedig alig 400 ezer forintot tett félre.
HÍREK
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy Szondi Vanda, Magyar Éva és Köböl Anita lesz a Tisza-kormány három szóvivője. A fideszes politikus számon kérte a spórolást, mivel egy helyett három embert neveztek ki korábbi posztjára.
HÍREK
A Duna TV-n futó Szerencseszombatot ismét Freddie vezette, miután két adásból is kimaradt. Az MTVA korábban jelezte, hogy a politikai véleménynyilvánítás nem fér össze az etikai kódexükkel, de eljárást nem indíthatnak.
HÍREK
Már most lesz egy fontos változás az eddigi menetrendhez képest. A kormányszóvivő éppen egy kormányülésről ment ki telefonálni, amikor az újságírók kiszúrták.
HÍREK
Fehérvári Gábor Alfréd kimaradt a SzerencseSzombat legutóbbi adásából, miután nemrég Gulyás Gergelyt és a kormányszóvivőt kritizálta egy kommentben. Ráadásul egészségügyi okok miatt több koncertjét is le kellett mondania.
HÍREK
Fehérvári Gábor Alfréd a Partizánnak adott interjúban jelentette ki, hogy vállalja a következményeket a kormányszóvivőt bíráló kommentje után. Az énekes szerint már jelezték neki, hogy a politikai véleménynyilvánítása miatt lehet, hogy nem ő vezeti a következő SzerencseSzombatot.
HÍREK
A Nézőpont Intézet részletes térképe szerint a Tisza Párt jelöltjei nyerhetnek Pest megye 3-as és 4-es körzetében. A kutatás a fővárosban sem jósol kormánypárti sikert, Zuglóban például a független Hadházy Ákost tartják esélyesnek.
HÍREK
Freddie a 444 Facebook-posztja alatt üzent Vitályos Eszternek, a kormányszóvivő az Index bejegyzése alatt szólalt meg. Az MTVA pedig azt közölte, hogy a Duna TV-n futó Szerencseszombat házigazdája nem a közmédia műsorvezetője.
HÍREK
Fehérvári Gábor Alfréd, a Szerencseszombat házigazdája a 444 Facebook-oldalán írt üzenetet Vitályos Eszternek. A kísérő videón a kormányszóvivő több tiszteletet kér Gulyás Gergelynek a gödi Samsung-ügyet firtató kérdés után
HÍREK
A kormányszóvivő szombaton adott hírt a történtekről. Az ügyben a Szentendrei Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást fegyveresen elkövetett garázdaság gyanúja miatt.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke nem hiszi el a szentendrei gázpisztolyos támadást. Szerinte a TISZA önkéntesei békések.
HÍREK
A Fidesz önkéntesére támadtak Szentendrén, miközben a kormányszóvivőnek gyűjtött ajánlásokat. Az aktivista nem sérült meg, de a politikus kérte, hogy tegyen feljelentést.
HÍREK
A kormányszóvivő a Facebookon osztotta meg a hírt. A politikus szerint az esetért a TISZA Párt által keltett gyűlölet a felelős.
HÍREK
Szerinte csak egy nagyon erős gazdaság esetén képes arra egy kormány, hogy 1 százalékos növekedés mellett adjon 11 százalékos minimálbér-emelést. A miniszterelnök egy szentendrei kampányeseményen beszélt erről, és arról is, mi kell ahhoz, hogy a Fidesz nyerjen a választáson.
HÍREK
„A közmédia frontvonalában dolgozók nap mint nap találkoznak meg nem értéssel, hangulatkeltéssel, sokszor nemtelen támadásokkal. Ilyenkor nemcsak szakmai felkészültségre van szükség, hanem belső tartásra, állhatatos szívre is” - jelentette ki a kormányszóvivő.
HÍREK
A megszokottnál korábban áll majd a sajtó képviselői elé Gulyás Gergely és Vitályos Eszter. Mutatjuk, mikor kezdődik a tájékoztató.
HÍREK
Vitályos Eszter szerint elgondolkodtató, hogy Magyar Péter, Ruszin-Szendi Romulusz vagy Aranyosi Péter kapcsán miért nem emelnek szót, miért nem írnak nyílt levelet „a szemforgatók”.
Népszerű
Ajánljuk