BUDAPEST
Első körben 5 Ganz csuklós villamosra lehet majd licitálni. És nem is indul magasról a licit.
BUDAPEST
Ez számtalan fennakadást és a közlekedés újbóli lassulását okozza. Hogy pontosan hogyan, azt Vitézy Dávid írta le.
BUDAPEST
Érdemes követni a város egyik jellegzetességét, a sárga villamost, mert itt még a sínek között is virágok nyílnak.
BUDAPEST
A 4-es, 6-os vonalán két és fél hétig csak szakaszonként jár majd a villamos. A pótlóbuszoknak az autósoktól vesznek el egy-egy sávot.
BUDAPEST
Kedd reggel egy autó ütközött össze az 1-es jelzésű villamossal a Róbert Károly körúton. Az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően meghalt.
BUDAPEST
Ismét megjelentek – először a Határ úti végállomáson – a többoldalú megállótáblák. De honnan is indultunk?
BUDAPEST
Hétköznap iskolaszünet, szenteste éjszakai közlekedés, ünnepi év végi menetrend. Mutatjuk, mi változik!
BUDAPEST
Kóbor Ádám és Buzás Alíz könyve a korábbinak folytatása, vagy kiegészítése: az még kifejezetten a 47-es villamosról szól, ez azonban már több villamost, a metrót, a kisföldalattit, sőt a régi ikarusz buszokat is górcső alá veti.
BUDAPEST
Az első kettő szombaton áll forgalomba a Fehérvári út és a Bécsi út/Vörösvári út között. Februárra már minden villamos alacsonypadlós lesz hétvégente az 1-es vonalán.
BUDAPEST
A villamos először egy autóval ütközött, majd kisiklott. Az autó mind az öt utasa megsérült.
BUDAPEST
Kiöntötte a vizet az ülésre, de nem akarta, hogy valakinek miatta legyen csurom vizes a nadrágja. Mutatjuk, mit tett.
BUDAPEST
Csak később derült ki, hogy 14 órás műszakból jön, egész nap nem evett és a vércukorszintjével volt baj.
BUDAPEST
55,9 méteres hosszával ez a világrekorder. A tervek szerint nyártól 12 ilyen villamos közlekedik majd Budapesten.
BUDAPEST
Vészjelzővel, vészcsengővel, vészfékkel minden járművet el kell látni. Az Indóház blog szerzője megmutatja, hol keresd.
Népszerű
Ajánljuk