JÖVŐ
És ez csak a kezdet. Az emberi agyat utánzó, újfajta számítógép-chipekkel is kísérleteznek, amelyek új lehetőségeket nyitnának az űrhadviselésben.
JÖVŐ
Szombaton napközben egy vakító tűzgolyó hasított át az égen az ausztráliai Coober Pedy város fölött. A nagy érdeklődéssel várt kapszula kétféle talajmintát szállított.
JÖVŐ
Most kiderül, hogy valóban sárga-e a Nap, van-e hang a világűrben, felrobbanhat-e egy ember, ha védőruha nélkül megy az űrbe?
JÖVŐ
Elsőre azt gondolhatnánk, ilyen csak a sci-fikben történhet, azonban az árapály-katasztrófák során ez valóban bekövetkezik.
JÖVŐ
A 2020 SO jelzésű objektum az 1966-ban indított Surveyor-2 űrszonda felső Centaur rakétafokozata lehet és épp a bolygónk felé tart.
JÖVŐ
Az űrkutatók régóta keresik a világegyetemben a Földhöz hasonló planétákat, nemrég pedig egy kutatás során végre több olyat is találtak, amelyek első ránézésre kedvező körülményekkel rendelkeznek ahhoz, hogy élet alakulhasson ki rajtuk.
JÖVŐ
A szakemberek egy nagyjából három órán át tartó, lehetséges bolygóátvonulást észlelve fedezték fel az objektumot.
JÖVŐ
Az első magyar űrhajós, aki kijutott, optimista, és szeretné megérni az eseményt. Űrrepülésének 40. évfordulóján Szujó Zoltán beszélgetett vele.
JÖVŐ
A Szojuz-36 – fedélzetén Valerij Kubaszov parancsnokkal és Farkas Bertalannal – 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor indult el.
JÖVŐ
A műholdblokkoló arra lesz hivatott, hogy az ellenséges szatellitek kommunikációjába zavarjon bele, üzemzavart okozva.
Népszerű
Ajánljuk