KÉK HÍREK
A DK-s Mezei Zsoltot egy közbeszerzési ügyben gyanúsítják vesztegetéssel, házkutatást is tartottak nála. A bíróság szombati döntése alapján a politikusnak harminc napot rács mögött kell töltenie.
KÉK HÍREK
Hivatali vesztegetés gyanújával hallgatták ki Dunaújváros DK-s alpolgármesterét egy közútfenntartási közbeszerzés kapcsán. A hatóság a politikust a kihallgatás után őrizetbe vette, pártja politikai akciót sejt.
KÉK HÍREK
A gyanúsítottak közül két embert őrizetbe is vettek. Az eljárás a Közlekedési Minisztérium és a MÁV jelzése alapján indult.
KÉK HÍREK
A betegeket sokszor a magánrendelőkbe terelik, ahol persze ismét mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem történt meg a rendszerváltás az egészségügyben.
KÉK HÍREK
A hozzátartozók szerint a főorvos asszony erőszakosan kérte a pénzt. A hajvágást is pénzért ajánlották fel a haldoklónak, botrány lett, amikor ezt visszautasították.
KÉK HÍREK
A Péterfy kórház belgyógyászatán dolgoztak, és alapítványi támogatásként szedték a pénzt a betegek elhelyezéséért – állítja a hatóság. A gyanúsítottak tagadják a bűnösségüket.
KÉK HÍREK
A férfit igazoltatás közben motozták meg, amikor egy lejárt jogosítványt találtak nála. Nem tudta igazolni magyarországi tartózkodását. Az ügy a Budai Központi Bíróság elé kerül.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint a főorvos 13 szülésért és 7 műtétért összesen közel 5 millió forintot kért el. Az otthonában milliókat találtak a nyomozók.
KÉK HÍREK
A nőgyógyászt és egykori asszisztensét szerda reggel fogták el. Vesztegetés miatt indult nyomozás ellenük.
KÉK HÍREK
A betegek a magánrendelőben fizettek a beavatkozásokért, amiket aztán a kórházban végeztek el.
KÉK HÍREK
Aki fizetett, hamarabb került sorra az állami ellátásban. A többieknek 7-8 hónapot kellett várnia a műtétre.
KÉK HÍREK
A bíróság döntött Kiss László letartóztatásának meghosszabbításáról, mert fennáll a bizonyítékok és a tanúk befolyásolásának veszélye.
KÉK HÍREK
Az ügy gyanúsítottjai között van egy önkormányzati képviselő és egy érintett cég vezetője. Az ügyészség meghosszabbította egy korábban gyanúsítottként kihallgatott alpolgármester letartóztatását is.
KÉK HÍREK
A Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke a vád szerint félmillió forintot adott volna az építésvezetőnek, hogy elintézzék: nagyobb területet építhessen be.
KÉK HÍREK
Nemcsak pénzt, hanem például Forma-1-belépőket is szívesen elfogadott a gazdasági vezető, aki a közbeszerzési eljárásokat manipulálta.
KÉK HÍREK
Az ügyészség vesztegetéssel vádolta az üzletembert, a bíróság azonban ezt nem látta bizonyítottnak.
Népszerű
Ajánljuk