KULT
A város fideszes polgármestere a megnyitón elmondta, hogy a Life Tv tulajdonosa nemcsak a festészeten, de a szobrászaton, a korongozáson és a versíráson keresztül is megmutatta már magát.
KULT
Azt kértük, küldjétek el nekünk, melyik verset kedvelitek a legjobban. József Attilától Babits Mihályig, Ady Endrétől Radnóti Miklósig sok szép költeményt kaptunk.
KULT
Ady Endre egyik kevéssé ismert versét, az Elillant évek szőlőhegyén-t zenésítették meg alter/indie stílusban.
KULT
A lapok egy nagyobb, eddig szintén ismeretlen verses notesz részei lehettek, amit 1945-ben koboztak el a költő egy zsidó barátjától. Legutóbb tizenhét éve bukkantak addig ismeretlen József Attila-versre.
KULT
Az ironikusnak szánt költeményt rengetegen félreértették, Lackfi Facebook-oldalát elárasztották a gyűlölködő kommentek. Utána külön posztban magyarázta meg, mi volt a célja a verssel.
KULT
„Hogyan írjunk verset - kreatív gyakorlatok” – hirdeti Lackfi János karácsonyra megjelent kötetének címe, amely közérthetően, sok humorral vezet be az epigrammák, limerickek és szabad versek izgalmas világába.
KULT
A katasztrófavédelem tagjai versbe foglalták kedvenc szakkifejezéseiket a magyar nyelv napjára.
KULT
Dobó Kata és Molnár-Szilágyi Szilvi is csatlakozott az akcióhoz. Elárulták, hogy az igaz eseteket feldolgozó költeményekben ráismertek saját gyerekeik egy-egy hasonló történetére.
KULT
Andrássy Réka átírta Unom című versét a gyerekeknek. Tán nincs is olyan család, aki nem élte volna át mindezeket. Léna verses dobozán közzétett videót pedig imádják, akik már hallották.
KULT
Az ötlet egy budapesti vállalkozóé, az olasz amatőr színtársulat gyönyörűen megoldotta a nem könnyű feladatot.
Népszerű
Ajánljuk