SZEMPONT
A nő bordatörést szenvedett. Az elkövetők őt és családját is életveszélyesen megfenyegették arra az esetre, ha értesítik a hatóságokat.
SZEMPONT
A KFC biztonsági őrével dobatta ki Szabó Zoltánt a gyorsétterem vezetője, miután a vásárló a panaszkönyvet kérte.
SZEMPONT
Tömegesen adnak egycsillagos értékelést a Király utcai gyorsétteremnek, miután véresre vertek egy újságírót, mert az reklamálni merészelt.
SZEMPONT
Reklamált, majd a vásárlók könyvét kérte. Helyette azonban kidobták és úgy megverték, hogy több öltéssel kellett a sebet összevarrni.
SZEMPONT
Emlékezetből kellett verseket leírniuk a diákoknak. Akik hibát vétettek, azokat felpofozta az osztály előtt. Az egyik tanuló videóra vette.
SZEMPONT
Két biztonsági őr falhoz nyomta, ütötte és rugdosta a kéregető koldust. Több utas is a védelmére kelt, az egyik pedig rögzítette a jelenetet a telefonjával.
SZEMPONT
Az egyetemi hallgatói önkormányzat is vizsgálatot indított az ügyben. Kérik, hogy aki tud valamit, az hívja a rendőrséget.
SZEMPONT
Miután a kórházban ellátták sérüléseit, a férfi hazafelé az utcán nekiesett a mentőápolónak, így a végén rendőrségre került.
Népszerű
Ajánljuk