KÉK HÍREK
Egy tusfürdős flakonnal támadta meg az előtte haladó sofőrt a vádlott. A férfi ellen közúti veszélyeztetés és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat. Vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.
KÉK HÍREK
Marics Peti és Valkusz Milán úgy döntöttek, hogy nem zenélnek addig, amíg nem fejezik be a verekedést a közönség soraiban.
KÉK HÍREK
„Kurva életbe, megint egy sérülés!“ – Istenes Bence rommá vert arccal jelentkezett be az Instagramon
A műsorvezető láthatóan nem csak osztja, hanem kapja is a pofonokat a Sztárboksz edzésén.
KÉK HÍREK
Egy részeg társaság verekedett össze egymással a British Airways Londonból Saint Luciába tartó járatán. A magukból kikelt férfiak több nőt is zaklattak a fedélzeten, fogdosták őket, a személyzet azonban nem mert közbeavatkozni.
KÉK HÍREK
Az Egressy úton estek egymásnak a Sevilla és a Róma szurkolói. Hárman sérültek meg, közülük ketten kórházb a kerültek.
KÉK HÍREK
Egyetlen, nem halálosnak szánt ütés miatt halt meg a viccelődő férfi Tarpán tavaly nyáron.
KÉK HÍREK
A 43 éves marylandi férfit annyira megverte egy korábbi iskolai verekedés miatt felbőszült csoport, hogy a kórházba szállítása után egy nappal elhunyt.
KÉK HÍREK
A ramadán végén egy közös imára gyűltek össze, de verekedéssé fajult az összejövetel. Többeket a rendőrök a helyszínen elfogtak, de vannak még, akiket keresnek.
KÉK HÍREK
Volt olyan idős vásárló, aki a testével védte a hűtőt, nehogy más hozzáférjen a kedvezményes áron kínált portékához.
KÉK HÍREK
Az amerikai pár bejárónőként dolgozó nőt szó szerint kitette a házból, ő viszont utána nekik tolatott az autójával. Kiderült, hogy nem ez volt az első ilyen esete.
Népszerű
Ajánljuk