hirdetés
Veiszer Alinda visszatér a képernyőre, reggeli műsort fog vezetni
Az ATV Startban lesz műsorvezető.



Alföldi Róbert az Eszenyi-ügyről: „Enikő ennél jobbat nem tehetett volna, minthogy visszavonta a pályázatát”
Veiszer Alinda és férje, László Pál videón beszélgetett Alföldi Róberttel a karanténról, a színházak helyzetéről, és a színész az Eszeny Enikő körül kialakult helyzetről is elmondta a véleményét.




Veiszer Alinda a közmédiánál folytatja – csak épp Szlovákiában
Közéletről és kultúráról lesz majd szó a műsorában.



Veiszer Alindát is kirúgták a Hír TV-től
Távoznia kell a csatorna egyik legismertebb arcának. Kálmán Olga műsora, valamint Szabadfogás viszont megmarad.



Marton Lászlót újabb két nő vádolja szexuális zaklatással
Egy tévéműsorban jelentkeztek a saját történetükkel.



"Védjük meg az emberséges társadalom határait" – közös célért harcol Beer püspök, Veiszer Alinda és Hajós András
Gundel Takács Gáborral valamint Gégény Istvánnal álltak össze öten, hogy fellépjenek az embertelen közhangulat ellen.



Be-novative: egyből a Szílicium-völgyben kezdték
A magyar cég alapítója, Várnagy Priszcilla szerint egy start up sikerre viteléhez nem elég csupán az egyetemen tanulni.



Ingatlan.com: évi egymilliárdos bevétel
Bár az első öt év veszteséges volt, egyszer csak jött az áttörés, mára pedig a legsikeresebb magyar ingatlanportál tulajdonosa lett Mészáros Dávid.



Az NNG-t egy kütyümániás alapította
Balogh Péter négy embert is meg tudott győzni, hogy az első évben ingyen dolgozzanak vele - ma már világpiacra termelnek.



Garázsból világpiacra: IVANKA
A fiatal pár 2000-ben még Kanadában dolgozott, de hazajöttek, ötletekkel és pénzzel a zsebükben, majd elindították Magyarországról világhírű vállalkozásukat.



ChocoMe: magyar csoki arat a világpiacon
Gyerekkora óta csokimániás Mészáros Gábor. A gazdasági válságból, 2010-ben a saját csokoládémanufaktúrájának megalapításával mászott ki. De hogyan?



A Dalai Láma is ustreamel
Amikor már a főnévből ige lesz, sikerről beszélhetünk. Fehér Gyula, a világméretű magyar cég, a Ustream titkáról mesélt.



A Prezi egy szexi termék
Halácsy Péter, a strandpapucsos Hawaii inges társalapító szerint "a saját sikerünknek tényleg a saját kovácsai vagyunk."



LogMeln: Garázscégből lett világsiker
Anka Márton, a LogMeIn alapítója elárulta Veiszer Alindának a titkot, hogyan csinálta meg az egyik legismertebb, legsikeresebb magyar startupot.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!