FELFEDEZŐ
Az Aldi új rendszert tesztel, amelyben a vásárlóknak már a belépéskor fizetniük kell, és ezt csak távozáskor írják jóvá. A technika mesterséges intelligencia alapú, de sokaknak nem nyerte el a tetszését.
FELFEDEZŐ
Az egész úgy kezdődött, hogy a nem fizető nő leköpte az eladót. Eleinte csak dulakodás látható a felvételen, majd mindketten a földre esnek, és egymás nyakát is megragadják. A rendőrség nyomozást indított az ügyben garázdaság miatt.
FELFEDEZŐ
A volt dolgozó Balázsék reggeli műsorában beszélt a történtekről. Elismerte, hogy hibázott, és szerinte a cég nagyon korrekt volt vele.
FELFEDEZŐ
A férfi telefonálni kezdett, amíg a sorára várt. A pulthoz lépve sem tette le a telefont, csak a vonalban lévő ember türelmét kérte az ügyintézés idejére.
FELFEDEZŐ
A nemzeti versenyhatóság tavaly indított eljárást, mert a gyanú szerint a cég szabálytalanul tüntette fel a honlapján egyes elektronikai eszközök akciós árait. A cég kompenzációként levásárolható ajándékkártyát ad az ügyfeleknek.
FELFEDEZŐ
Két esetben rosszabbul jártak a vásárlók az árstoppal a végén. Még mindig nincsenek teljesen piaci árak. A kötelező akciók végével azonban tovább nőhetnek egyes termékeknek az árai.
FELFEDEZŐ
Egy év után tért vissza egy népszerű játék a boltokba, a vásárlók pedig azonnal megrohanták érte az üzleteket.
FELFEDEZŐ
Számos tippet is összeszedtek az üzletek számára, amikkel pénzt takaríthatnak meg, de a vásárlóknak nem okoz kellemetlenséget.
FELFEDEZŐ
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az úgynevezett zsugorítás magas infláció idején bevett gyakorlat, a vásárlók keresik is a kisebb kiszereléseket.
FELFEDEZŐ
Mindig is sejtettük, hogy a legnagyobb cégek is szeretnek trükközni. A Bored Panda azonban össze is szedett néhány példát.
FELFEDEZŐ
Neked is ismerős? Aki mindig előtted áll a sorban. Aki folyton elfelejti lemérni a zöldséget. No és az idegesítés mellett külön bónusz pont, ha még őrülten sietnél - ha tudnál.
FELFEDEZŐ
Drága gyümölcsteákat akarsz venni? Felejtsd el őket. A gyerekteákról pedig szó se essék...
Népszerű
Ajánljuk