SZTÁRVILÁG
A tévés szerint a nőknek ér húzni a férfiakat, de a fordított esetet nem tudta elképzelni.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető és a sztárfodrász először csak chatelt egymással, majd hamar eljött az első randi ideje is.
SZTÁRVILÁG
Stílusosan jelentette be új műsorát a műsorvezetőnő, aki új párjával telefonál a videóban.
SZTÁRVILÁG
A napokban derült ki, hogy Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás egy párt alkot, szerelmüket ugyanakkor még a barátaik előtt is titkolták.
SZTÁRVILÁG
Zsidró Tamás és Várkonyi Andrea nemrég ugyanazt a fotót posztolták az Instagramra, ebből pedig kiderült, hogy együtt töltötték a vasárnapot. A sztárfodrász most megerősítette, hogy valóban alakul köztük valami.
SZTÁRVILÁG
Várkonyi Andrea a saját műsorában mondta el, hogy gyerekkorában nem igazán hangzott el ez a szó a családon belül.
SZTÁRVILÁG
A jelenleg pszichológusként dolgozó Andrea egy beszélgetős, szórakoztató műsorral szeretne visszatérni a nézőkhöz.
SZTÁRVILÁG
Lezárta a múltat, előre néz, élvezi a nyarat és élete legnagyobb kincsének a lányát tartja. Elárulta azt is, hogy milyen műsort csinálna.
Népszerű
Ajánljuk