SZTÁRVILÁG
Az erről szóló nyilvános poszt hónapok óta fent volt a Facebookon, de amint kiszivárgott, hogy róluk van szó, percek alatt törölték.
SZTÁRVILÁG
A közélettel a művészetében gyakran foglalkozó drMáriás megmutatta új festményét, amit Mészáros és Várkonyi kapcsolata ihletett.
SZTÁRVILÁG
Fekete-Győr András és Hajnal Miklós két táblát is kitett a ház kerítésére, és a környékre útjelző táblákat helyeztek el.
SZTÁRVILÁG
Sajtóinformációk szerint a több száz négyzetméteres villában 7 szoba és 4 fürdő van. De van még wellnessrészleg szaunával és úszómedencével, na meg bámulatos panoráma, és jakuzzis a tetőterasz is.
SZTÁRVILÁG
Az alapítvány honlapja szerint a kuratóriumi elnök továbbra is Kelemen Beatrix, Mészáros korábbi felesége.
SZTÁRVILÁG
Aki keres, az talál is: pontos időpontot, helyszínt és számos fotót is. Csak nem arról a lakodalomról, amire számított.
SZTÁRVILÁG
Bochkor Gáborral nem érezte szükségesnek a házasságot, most azonban úgy tűnik, meggondolta magát.
SZTÁRVILÁG
Elmondása szerint megállapodtak volt feleségével, hogy nem beszélnek egymás magánéletéről.
SZTÁRVILÁG
„A párom Mészáros Lőrinc, ami eddig sem volt titok, most meg már pláne nem az” - mondta a műsorvezetőnő.
SZTÁRVILÁG
A kormányközeli bulvárlap szerint a Hot! magazin csütörtöki számából az is kiderül majd, hogyan ismerkedett meg az üzletember és a tévés.
SZTÁRVILÁG
A képernyőfotó alapján annyit tudtak megállapítani, hogy egy Ballon Bleu de Cartier-t visel a Blikk szerint eljegyzett műsorvezető.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető legutóbbi tévés szereplésekor már viselte az igencsak mutatós eljegyzési gyűrűt, ami akár 20 millió forintot is érhet egy ékszerész szerint.
SZTÁRVILÁG
Várkonyi Andrea a koronavírusról: „fél év elteltével, még most sem tért vissza a szaglásom rendesen”
A műsorvezető szeptemberben esett át a koronavíruson. Azt mondja, nagyon rosszul élte meg a betegséget. A Mokkában az oltás fontosságáról és arról is beszélt, hogyan élik meg kislányával a digitális oktatást.
Népszerű
Ajánljuk