JÖVŐ
A betegek között a daganatok több mint 50 fajtája – köztük bél-, tüdő- és petefészekrák – fordult elő. A minták 96 százalékában volt pontos a vérvizsgálat eredménye.
JÖVŐ
Bory Jenő saját maga építette évtizedeken át a különleges várat, Magyar Ede tragikus szerelmére emlékeztet az általa tervezett ház, Vigyázó Sándor pedig beteg feleségének akart egy gyógyító helyet létrehozni.
JÖVŐ
Elhagyott laktanya, kiszáradt medence, széthordott várak és egy kastély, melynek kertjében valaha negyvenezer rózsatő pompázott.
JÖVŐ
Az egyiket a Tenkes kapitánya tette híressé, a másik ostroma közben halt meg Szulejmán, és van ahol ma a gyerekek a hősök, ráadásnak pedig egy kétszeres Guinness-rekorder helyet is megismerhetsz.
JÖVŐ
Az egyik legforgalmasabb tengeri átkelőhely fölött egy kis világítótoronynál megállt az idő, békésen teázó és sárkányeregető családok pihennek körülötte.
JÖVŐ
Kora kiemelkedő technikai csodája volt a firenzei mesterek által megépített vízemelő, aminek csellel történt elfoglalásával Szulejmán is bevette a várat.
JÖVŐ
Egy séta a belvárosban, kalandozás a várban, a múltban, egy kis andalgás a parkban... Kedvcsináló képek egy romantikus hétvégi kiruccanáshoz.
JÖVŐ
Korhű fegyverekkel, beöltözött hagyományőrök idézték fel az 1552-es várvédők és a támadók legnehezebb és legizgalmasabb pillanatait.
JÖVŐ
Egerben a várvédő asszonyok története mellett számos híres női alak legendáját is megismerheted.
JÖVŐ
Itt található az első várban kialakított történelmi játszóház, az erősebb idegzetűek megtudhatják, milyen kínzási módok voltak régen, de van panoptikum, középkori fegyver- és hadtörténeti kiállítás és csodás panoráma.
JÖVŐ
A királynék jegyajándéka, a Botticelli freskót rejtő, a legendás korokat megélő, és egy híres vitéz által védett vár – csupa érdekes történet, amiért érdemes útra kelni.
JÖVŐ
Hogyan lehet száguldva megérkezni, majd vonaton átkelni a hídon? Hol született Szent István, és hol őrzik a legtöbb magyar koronázási ereklyét?
JÖVŐ
A korabeli tömlöcöket elviselni is gyakran felért egy kínzással, és ma egyetlen biztosító sem kötne biztosítást egy középkori, börtönbe vetett emberre.
JÖVŐ
Nagy Lajos király idején élte fénykorát, majd évszázadokig csak pusztult. Mára felújították és igazi időutazó lehetsz, ha bepillantasz a falai közé.
Népszerű
Ajánljuk