SZEMPONT
A debreceni milliárdos szerint az elmúlt év megtépázta a pénztárcákat és a lelkeket is. Most elárulta, mit kell tennünk, hogy átvészeljük a következő időszakot.
SZEMPONT
Vasárnap már nagyobb területet érinthet a ködoszlató szeles idő, a naposabb déli megyékben 20 fok közelébe melegszik a levegő. Hétfőre megérkezik a front északnyugat felől esővel, záporokkal, sőt helyenként zivatarokkal.
SZEMPONT
Spanyolországban például az elekadásjelző háromszög helyett már jelzőfényt kell majd használni. Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.
SZEMPONT
A háziorvosok és egészségügyi szolgáltatók finanszírozása papír alapú beutalók esetén csökkenhet, változik a laborvizsgálat elbírálása is.
SZEMPONT
A miniszter szerint Matolcsy jól teljesített, de az MNB-vagyon kiszervezését túlzásnak tartotta. A politikai hazugságot a szakma részének nevezte.
SZEMPONT
Lázár János közlekedési miniszter szerint több mint 4,5 millió ember használja napi szinten azt a KRESZ-szabályrendszert, amit 1975-ben vezettek be. Állítása szerint időszerű a megújítása.
SZEMPONT
Az Egyesült Államokban más összetevő kerül az üdítőbe Donald Trump és egészségügyi minisztere, a szélsőségesen konteóhívő Robert F. Kennedy kérésére.
SZEMPONT
A jövő évi választások esélyeiről kérdeztük a TISZA elnökét, és arról, mit tennének, ha kormányra kerülnének.
SZEMPONT
A változások lehetőséget adnak arra, hogy bizonyos feltételekkel lekerüljenek a cégek a közzétételi listáról. Ez az első alkalom, hogy a NAV is biztosít ilyen lehetőséget.
SZEMPONT
Magyar Péter: Ma egy új, valódi rendszerváltás zajlik – most nem pártok mozdultak meg, hanem emberek
A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok apropóján a Tisza Párt elnöke arról beszélt csütörtöki videójában, hogy ma egy új, valódi rendszerváltás zajlik hazánkban. Kongresszust és országjárást is bejelentett.
SZEMPONT
A változás nemcsak a kártyák külsejét érinti, hanem az online előfizetésekhez használt adatok frissítését is megköveteli.
SZEMPONT
Az özvegyi nyugdíj csak akkor éledhet újra, ha a házastárs halála után tíz éven belül teljesül valamelyik feltétel: betöltik a nyugdíjkorhatárt, legfeljebb 50 százalékos az egészségi állapotuk, vagy legalább két árva, esetleg egy fogyatékkal élő vagy súlyosan beteg árva ellátásáról gondoskodnak.
SZEMPONT
A politikus az elmúlt napokban több sorsfordító döntést is közölt. Most azt ígéri, vasárnap indul a magyar baloldal új korszaka.
SZEMPONT
A zenész szerint, ha csak ennyit ért el Magyar Péter, már megérte. Lovasi az ország elhagyásáról, Gyurcsány távozásáról és a rockzenészek öregedéséről is beszélt.
SZEMPONT
Benyó Rita osztott meg egy mindössze három évvel ezelőtti videót, amelyben a külügyminiszter nemcsak kérte, de sürgette is Brüsszelt, hogy minél hamarabb kezdődjenek meg a tárgyalások Ukrajna EU-s csatlakozása ügyében.
SZEMPONT
Az utóbbi időben sok változás történt az életében, így a haján is változtatott az influenszer. Nem is kicsit.
Népszerű
Ajánljuk