SZTÁRVILÁG
Szokatlanul kemény hangvételű posztban esett neki volt párjának, aki azt állította, hogy a reality sztár bántalmazta őt.
SZTÁRVILÁG
Nagy bulit csaptak a villalakók, hogy vidámabban feledjék társuk, Bogi távozását. A latinos hangulat a jelek szerint beindította a lányokat.
SZTÁRVILÁG
Május 5-én 21 órakor indul a ValóVilág 12. évada, amelyben mindenre elszánt, vadonatúj villalakók költöznek be a legendás luxusbörtönbe.
SZTÁRVILÁG
A valóságshow egykori szereplője beszélt pánikbetegségéről és alkoholproblémáiról, és azt is elárulta, hogy nem a ValóVilág volt az első tévés szereplése.
SZTÁRVILÁG
VV Györgyusz a ValóVilág első szériájában szerepelt, már régóta visszalépett a reflektorfényből, kétgyerekes édesanyaként boldog házasságban él.
SZTÁRVILÁG
Amikor tévézni kezdett, olyan fizetési ajánlatott kapott, amire egyszerűen nem lehetett nemet mondani.
SZTÁRVILÁG
A ValóVilág 11. évada során összemelegedett fiatalok kapcsolata hullámzó volt, nemrég volt köztük egy kisebb mosolyszünet is, most pedig végleg búcsút inthettek egymásnak.
SZTÁRVILÁG
VV Piros a főként erotikus tartalmakra épülő weboldalt arra használja, hogy fedezze a mindennapi kiadásait.
SZTÁRVILÁG
A volt reality szereplő elmélázott a szépségen, és gondolatait egy retusáltnak tűnő képpel is illusztrálta.
SZTÁRVILÁG
Az idei széria ezüstérmese bevallotta: más hangvételű volt a villán kívüli első beszélgetésük, mint várta.
SZTÁRVILÁG
„Egyik szemem sír, a másik nevet” – mondta a kiesése után a lány, aki Barnával való kapcsolatáról is beszélt.
SZTÁRVILÁG
Kiderült, milyen viszony van most a villában többször is egymásra találó exjátékosok között.
SZTÁRVILÁG
A srác nagyon jól szórakozott azon, hogy VV Pirossal teljesen „kivégezték” lelkileg a lányt.
SZTÁRVILÁG
A még játékban lévő villalakók nagyon meglepődtek, amikor két korábbi társuk belépett a luxusbörtönbe.
SZTÁRVILÁG
Egy szerelmi háromszög részesei voltak, végül mindketten kiestek a játékból. Kiderült, hogyan érez Piros most Barna iránt.
Népszerű
Ajánljuk