KULT
Gáspár Laci szerint kifejezetten jó, hogy néhány rossz énekest is tovább engednek, Valkusz Milán eleinte nem találta a helyét, Verebély Marcell porducer pedig még nem temetné a Voice-ot sem.
KULT
Marics Peti azt is elárulta: „Imádok mindent, amit csinálok! Amit a kicsi Peti annak idején megálmodott, bár akkor még nem tudta, hogyan érje el, azok sorra megtörténnek”.
KULT
A ValMar zenekar tagja ezzel csatlakozott Gárpár Lacihoz és Majkához. Az is kiderült, hogy a népszerű együttes két tagja két konkurens csatornán fog szerepelni.
KULT
A Tökmindegy című dalhoz egy látványos klipet is készítettek. A rajongóik máris odavannak érte.
KULT
Marics Peti és Valkusz Milán úgy döntöttek, hogy nem zenélnek addig, amíg nem fejezik be a verekedést a közönség soraiban.
KULT
A közösségi oldalán megmutatta azt is, hogy hol sérült meg. Ennek ellenére féllábon ugrálva is a színpadon maradt.
KULT
Milán az Instagramon kért bocsánatot a rajongóktól, hogy a baleset miatt nem tudták kivitelezni azt a show-t, amit előzetesen elterveztek.
KULT
Pénteken este telt ház előtt debütált Magyarországon a Red Bull Jukebox. A VALMAR számai mellett feldolgozásokat és újrahangszereléseket is hallhatott a telt házas közönség.
KULT
Győzike keresztlánya, Paprika Dorina és Valkusz Milán igencsak egymásnak feszült a főzős műsor új hetének első adásában.
KULT
Egy jótékonysági árverésen lehet licitálni páros belépőre a ValMar koncertjére. A jó ügy érdekében egy jótékonysági meccset is szerveznek, ahol Curtis és Kabát Peti is pályára lép majd.
KULT
Bár időnként úgy tűnt, sosem lesz vége, a Sztárban sztár mégis elérkezett a döntőhöz, és meglepő végeredmény született.
KULT
Az énekesnek ki kellett költöznie a budai házból, amiben Tóth Andival közösen laktak. A Valmar duó másik tagjánál lelt ideiglenes otthonra, de ott sem sokáig marad.
Népszerű
Ajánljuk