HÍREK
A Tisza Párt alelnöke tégláról téglára szeretné visszavenni nemcsak a vidéki településeket, de a budapesti kerületeket is.
HÍREK
Ferenczik József, az Új Magyar Birodalmi Mozgalom jelöltje csütörtökön kicsekkolt a küzdelemből. Így már csak tíz kihívója maradt Karácsony Gergelynek.
HÍREK
Szentkirályi Alexandra az elmúlt hónapban két százalékkal előzte be az LMP és a saját magáról elnevezett civil szervezet főpolgármester-jelöltjét. Igaz, Karácsony Gergely így is köröket ver mindkettejükre.
HÍREK
Magyart is arról kérdezték az összegyűltek, mi a tervük az önkormányzati választásra vonatkozóan. Azt is megkérdezték tőle, hogy összefognának-e helyi civilekkel.
HÍREK
„A mi politikai közösségünk tagjai mindig vállalják a felelősséget döntéseikért” – mondta Borbély Ádám, a Fidesz helyi polgármester-jelöltje
HÍREK
A kérdésekre sem a Fidesz helyi szervezete, sem a polgármesterjelöltjük nem válaszolt. A gyakorlat egyébként nem törvénysértő.
HÍREK
Megbolydult a közvélemény-kutatói szakma – állítja a Medián vezetője, aki arról is beszélt, hogy a TISZA Pártot nagyon különböző helyekre mérik a cégek.
HÍREK
A cég arra is felhívta a figyelmet, hogy a választások után a szervezeteknek kell a kihelyezett plakátokat begyűjteni.
HÍREK
Pár hónap alatt 26 százalékos Magyar Péter pártjánák támogatottsága az Iránytű Intézet szerint.
HÍREK
A cikkre csütörtök reggel Magyar Péter is reagált. A TISZA Párt fővárosi indulása kapcsán Magyar azt írta, hogy nem tudja megerősíteni a híreket, mert ezzel kapcsolatban még nem hozták meg a döntést.
HÍREK
Egy halásztelki család fordult a választási irodához, miután kipostázták az értesítőket. Az NVI szerint a belügyi nyilvántartásban volt a hiba.
HÍREK
Az ellenzéki politikus szerint háromszor annyi szavazójuk is lehet, mint a Demokratikus Koalíciónak. Az ellenzék többi pártját következetesen csak „kispártoknak” hívja.
HÍREK
Ő az, aki néhány éve elismerte, hogy fejbe vágott egy ötödikes diákot a naplóval egy iskolai konfliktusban. Az eset 2018-ban történt.
HÍREK
Ugyanabban a pizzériában várja majd a választási eredményeket, mint 2019-ben. Rendel majd egy ugyanolyan pizzát, fölír két számot és ami szerinte ugyanolyan közel lesz a valósághoz és ugyanúgy azt mutatja majd, hogy megnyeri a választást.
HÍREK
A kormánykoalíció továbbra is folytatja az aláírásgyűjtést a 2024-es európai parlamenti választásokhoz, amelyből Magyar Péterék pártja sem marad ki.
HÍREK
Churchillel ellentétben Magyar nem fogna össze az ördöggel. Szerinte Márki-Zay összefogott, és el is bukott emiatt.
HÍREK
A politikus szerint: „Amikor Magyarország eddig bármilyen világméretű konfliktusban oldalt választott, mindig óriási veszteségeket szenvedett el”.
Népszerű
Ajánljuk