HÍREK
A Momentum elnöke szerint azért kezdtek el politizálni, hogy az egészségügyet és az oktatást felvirágoztassák. De nem fognak belemenni abba, hogy elvegyék a határon túl élő magyarok beleszólási jogát az anyaország jövőjébe.
HÍREK
„Fehéroroszországnak önállóan kell határoznia útjáról” – mondta. Hangsúlyozta, hogy a társadalomnak függetlenül, külső befolyásolás nélkül kell döntenie jövőjéről.
HÍREK
Több tízezren, egyes beszámolók szerint több mint 200 ezren tiltakoztak vasárnap Aljakszandr Lukasenka választási győzelme ellen.
HÍREK
A DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei arról is megállapodtak, hogy az október 11-i időközi választáson egy jobbikos jelölt mögé állnak be.
HÍREK
Andrzej Duda szerint az Európai Unió csak vonakodva és lassan reagált a hétvégi elnökválasztást követő megmozdulásokra. Varsó kezdeményezésére az uniós külügyminiszterek pénteken tanácskoznak a helyzetről.
HÍREK
Hódmezővásárhely polgármestere szerint ez akkor lehetséges, ha az ellenzéknek sikerül megállapodni, hogy mind a 106 körzetben legyen előválasztás, és mindenhol egy, a legesélyesebb jelölt álljon a Fidesszel szemben.
HÍREK
A Koncz Zsófiát indító Fidesznek és az ellenzéknek is fontos a körzet, nemsokára indul a kampány, október 11-én pedig választanak.
HÍREK
A parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett a párt.
HÍREK
Ha ma tartanák az elnökválasztásokat az Egyesült Államokban, Donald Trump megsemmisítő vereséget szenvedne – ezt mutatják a legfrissebb amerikai közvélemény-kutatások.
HÍREK
Az ellenzéki jelölt Pollreisz Balázs gratulált neki, és felajánlotta, hogy dolgozzanak együtt a városért.
HÍREK
Az országgyűlési képviselő szerint ki kell mondani, hogy a kormánypárt elveszítette az októberi választásokat.
Népszerű
Ajánljuk