Hamarosan végezhetnek Pennsylvaniában, eldőlhet, ki lesz az Egyesült Államok új elnöke
Akár már - helyi idő szerint - csütörtök estére eldőlhet az Egyesült Államok új elnökének személye. A levélszavazatok számlálása még több államban tart, de jó eséllyel Pennsylvaniában órákon belül végezhetnek, és az ottani eredmény akár a végeredményt is jelentheti.
A New York Times azt írja:
Az elnökségért folyó verseny nagy része most a pennsylvaniai eredményeken múlik. Az állam legfőbb választási tisztviselője, Kathy Boockvar azt mondta, arra számít, hogy
a fennmaradó 550.000 szavazat elsöprő többségét csütörtökig összesítik, és a nap végére mindenképpen kiderülhet, ki az állam győztese, azaz ennek alapján "határozottan lehetséges", hogy eredményt is hirdethetnek.
Trump helyzete az államban Bidennel szemben szerda óta a több mint 10 százalékpontról kevesebb, mint két pontra csökkent. Jelenleg kevesebb mint 115.000 szavazat választja el a jelölteket egymástól. Ha Biden megnyeri az államot, megnyeri az elnöki posztot is.
A még összesítetlen szavazatok legnagyobb részét a két legnépesebb városból és környékéről Philadelphiából és Pittsburghből várják.
Pennsylvania 20 elektort delegál az elektori kollégiumban, és ha Biden nyerne, akkor ezzel eldőlne az elnökválasztás, hiszen Biden-nek 273 elektori szavazata lenne, a győzelemhez pedig 270 szükséges.