HÍREK
A nemzetközi hírügynökség oldalán később korrigálták a hibát, de addigra már több portál is átvette és volt, ahol még hétfő késő este is a magyar miniszterelnök portréja volt látható.
HÍREK
Orban azt mondta: nem ragaszkodik semmilyen tisztséghez, lemondásával utat akar nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt.
HÍREK
A becslés szerint első helyen a PSD végzett a szavazatok 30,5 százalékával, míg a PNL a voksok 29 százalékát kapta.
HÍREK
A korábbi miniszterelnök, Victor Ponta azt mondta, ha még aktív lenne, azonnal leállíttatná a kampányt. A magyarok szavazási kedve nem túl nagy, az erdélyi megyék többségében az országos átlagnál kisebb arányban szavaznak ma a romániai parlamenti választásokon.
HÍREK
A kormánypártok támogatták Volner János javaslatát, miszerint csak az a párt állíthat a jövőben választásokon pártlistát, amely legalább 14 megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.
HÍREK
„A megkérdezettek 40 százaléka támogatna egy közös ellenzéki listát, és csak 36 százaléka a Fideszét” - ismertette a főpolgármester a Závecz Research múlt héten lezárult mérésének eredményét.
HÍREK
A pártelnökök arról is döntöttek, hogy az előválasztásokon civil jelöltek indulását is lehetővé teszik.
HÍREK
A választási törvény szigorítására reagáltak, ami ellehetetlenítené a koordinált jelöltállítást.
HÍREK
Varga Judit azzal indokolta a törvénymódosítást, hogy fel akarnak lépni a kamupártokkal szemben. Az ellenzék szerint ez a szöveg a kamu.
HÍREK
A jelenlegi elnök úgy véli, ha csakis az érvényes szavazatokat számlálják meg, akkor könnyed győzelmet arat.
HÍREK
Még hátravan az izgalmas véghajrá, de pénteken megszülethet az amerikai elnökválasztás eredménye.
HÍREK
Még vannak olyan államok, ahol nem zárult le a levélszavazatok megszámolása, egyes helyeken pedig az eddigi adatok alapján az elnök és Biden között csökken a különbség.
HÍREK
A republikánus Madison Cawthorn augusztusban töltötte be a 25. életévét - ez az alsó korhatár a képviselőházba való bekerüléshez.
HÍREK
Washington belvárosában a kereskedők és az egyetemisták ostromállapotra készülnek. Azt írták nekik, hogy az elnökválasztásra úgy készüljenek, mint egy hurrikánra vagy hóviharra.
Népszerű
Ajánljuk