HÍREK
A párt az utolsó pillanatig kivárt, van, ahol két nappal a bejelentés előtt dőlt el a jelölt sorsa. Az egyik legismertebb új arc a közmédia volt híradósa, Németh Balázs lesz.
HÍREK
A kormányfő szerint a Tisza és a DK állítaná át a gazdaságot, amivel a fiatalok a saját jövőjük ellen szavaznak. „Ezt csak egyszer ronthatjátok el” – figyelmeztetett a miniszterelnök.
HÍREK
A kormányfő szerint a politikai közéletben eluralkodott a komolytalanság, amivel hülyének nézik az embereket. Ezzel szemben ő a valóság szövetségeseként egymillió munkahelyet hozott fel példaként.
HÍREK
A Tisza Párt 3,2 milliárd forintos bevételből gazdálkodott, és most bemutatták a 106 alszámlás kampánymodellt is. Az állami kampánytámogatást is igénybe veszik a Fidesszel szembeni harchoz.
HÍREK
Előbb a helyi elnök mondott le, majd a tagság is. Közölték, nem támogatják országgyűlési képviselőjelölt állítását a következő választásra.
HÍREK
A támadók komoly erőforrásokat mozgatnak meg, már több videót is fizetett hirdetéssel juttattak el több tízezer emberhez. A szakértő mindenkit óvatosságra int.
HÍREK
A politikus azt írta felhívásában, „Meg KELL üzennünk: ha nem hagyják abba a csalást, nem fogunk beletörődni a választás eredményébe”.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke a 2026-os választást sorsdöntő népszavazásnak nevezte. Győzelme esetére adócsökkentést, nyugdíjemelést és a családi pótlék duplázását ígérte a magyaroknak.
HÍREK
A miniszterelnök a közmédiának adott interjújában elárulta, milyen tanulságot vont le a kegyelmi ügyből az idei évre. Arról is beszélt, hogy miben kell változni és miből nem szabad engedni. Szerinte a politikában az a jó, ha az alkotni akaró, produktív karakterek vannak többségben, a potyautasok pedig kevesebben.
HÍREK
A 21 Kutatóközpont felmérése szerint a tiszás Gajda Attila 39, míg Halász Noémi csak 5 százalékon állt. A politikus a kormányváltás érdekében hozta meg a drámai döntést.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke Dull Szabolcsnak többek között arról is beszélt, hogy szerinte ő Orbán Viktor természetes kihívója a 2026-os választáson.
HÍREK
A minisztérium szerint Gáspár Szijjártó Péter TikTokját szerkeszti. A héten már a honvédség gépén vitte magával Moszkvába a miniszter.
HÍREK
Az egykori köztévés műsorvezető azt mondta, „nagyon-nagy örömmel” vállalja a feladatot, és célja, hogy kivegye Észak-Pestet a „baloldal fogságából.”
HÍREK
Egyetlen felhasználó borította fel az eddigi esélyeket az online jósdán. A piac azonban hamar korrigált, és reggelre visszaállt a korábbi rend.
HÍREK
A TISZA Párt szavazóinak túlnyomó többsége szerint a helyzet rosszabb, mint valaha. Ugyanakkor mindkét oldalon tartanak a fizikai erőszaktól is.
HÍREK
A TISZA Párt vezetője a Bács-Kiskun megyei jelöltjeik bemutatásakor jelezte, hogy a vármegye megnevezést nem használnák. Hatalmas ováció fogadta.
HÍREK
A politikai elemző szerint a Fidesz a pénztárcánkon keresztül akar ijesztgetni. De a macskaadó már túl sok lehet a bizonytalanoknak, és a terv a visszájára sülhet el.
Népszerű
Ajánljuk