HÍREK
A Tisza Párt politikusa szerint „a Rogánpress húzza az időt és a nevét senki sem meri adni” a vita megszervezéséhez.
HÍREK
Folytatódik a Tisza Párt politikusának országjáró körútja; ezúttal a Pest megyei Pilisvörösvárról jelentkezett be élő videójával.
HÍREK
Remete József ambíciói nem csökkentek a korábbi helyi botránya és az elmarasztaló bírósági ítélete okán sem.
HÍREK
A két településben annyi a közös, hogy mindkettő Komárom-Esztergom vármegyében található és a nevük hasonlít.
HÍREK
A felvételeken Magyar Péter és más felszólalók beszédei is elhangoznak, alapgondolata pedig, hogy „Magyarország változást akar”.
HÍREK
A politikus Facebook-bejegyzésében jelentkezett be, ahol megírta azt is, hol lehet vele legközelebb találkozni országjáró körútja során.
HÍREK
A független politikus úgy véli, hogy az ügy látszólag pitiáner dolog, de egyáltalán nem az, és ugyanúgy rendszerszintű problémára mutat rá, mint mikor Szarvas Róbert az uniós pénzből felújított szolgálati orvosi lakást foglalta el.
HÍREK
A párt alelnöke 21 pontban írta meg, hogy mi történne, ha a pártja felhatalmazást kapna a magyar emberektől.
HÍREK
A TISZA Párt politikusa kommentben válaszolt: abban bízik, hogy sikerül „a húsz éves Gyurcsány–Orbán-korszakot” lezárni.
HÍREK
A közvéleménykutató szerint el kell gondolkodnia a Fidesznek azon, hogy minden rendben van-e a szavazótáborának rétegzettségével.
HÍREK
Kiderült, hogy ha ma lenne a választás, akkor melyik pártok jutnának be biztosan az Európai Parlamentbe, és melyeknek lenne még esélye egy-egy mandátumot elérni. Érdekesen alakult a biztos szavazók összetétele és az aktív bizonytalanok száma is.
HÍREK
A névrokon korábban szakácsként dolgozott Szlovénia szentgotthárdi főkonzulátusán, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként ott fogadta a szlovén kormányfőt.
HÍREK
Képviselőként azért fog dolgozni, hogy az V. kerületben rejlő lehetőségek valóban megvalósuljanak, és ne pusztán elszalasztott alkalmak legyenek. Azon fog dolgozni, hogy minél jobban.
HÍREK
Az is kiderült, hogy a legnagyobb mértékben a Fidesz-KDNP hívei utasítják el az új politikai szereplőt: 92 százalékuk biztosan nem szavazna rá.
HÍREK
Váratlan választ kapott egy levélíró a köztévé sajtóosztályától, miután az EP-jelöltek vitája miatt írt. A tévesen kiküldött üzenetet egyelőre nem kommentálta az MTVA.
HÍREK
A magyar kormánypárt jelenleg egyik EP-frakciónak sem tagja, de Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy a választás után belépnek az ECR-be. Egy cseh képviselő szerint viszont már tárgyalni sem lehet a Fidesszel.
HÍREK
Magyar feljelentést tesz és kártérítési pert indít. Hétfőn a Metropolban jelent meg lejárató cikk a politikus barátnőjének anyjáról.
Népszerű
Ajánljuk