HÍREK
Az igazságügyi miniszter szerint a Magyarország szuverenitásáért folytatott harc csak most kezdődik igazán, de „jó hajrával szép tavasz elé nézhetünk”.
HÍREK
A DK elnöke szerint az ellenzék feladata 2022 után, hogy hazát teremtsen az országból mindenki számára.
HÍREK
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt elmondta, miért ábrándult ki anno a Fideszből, és miért más az ő keresztény hite Orbánéhoz képest.
HÍREK
Az idézet a Jóbarátok sorozat főcímdala, s nyomatékként a DK-pártelnök be is illesztette a nótát.
HÍREK
Áder János beszédében arra kérte a nézőket, hallgatókat, hogy gondoljanak mindazokra, akiknek „nevét sem tudjuk”, pedig naponta ezerszám adták be az oltásokat, fogták a haldoklók kezét, működtették a szociális intézményeket, „óvták a biztonságunkat, védték határainkat”, földet műveltek, szolgáltatást nyújtottak.
HÍREK
Felülvizsgálnák az egyetemek alapítványi kiszervezését, visszaállítanák „a nemzeti kormány demokratikus kontrollját az államilag fenntartott felsőoktatásban”.
HÍREK
Annak a gyermeket nevelő szülőnek, akinek jár a családi pótlék, de azt nem ő, hanem például a házastársa kapja kézhez, az adóhivatal február 15-ig csak akkor tudja kiutalni a visszajáró adóját, ha még idén kitölti a nyilatkozatot.
HÍREK
Az rtl.hu kérdésére a jegybank azt közölte: Veres István feladatainak ellátására a házastársa jelenlegi vagy jövőbeni tisztsége nincs hatással.
HÍREK
Az egységes ellenzéknek az lesz a dolga, hogy ha 2022 áprilisában bekövetkezik a kormányváltás, akkor visszavonja a szolgálati jogviszonyt - közölte Lukács László György.
Népszerű
Ajánljuk